kiemelt uni…jó?

A nevető harmadik

Az orosz–ukrán háborúnak még nem igazán látszik a vége, egy győztese azonban már biztosan van. Az Egyesült Államok ugyanis már most elérte, hogy szembefordítsa egymással az eurázsiai geopolitikai térség két pólusát, az Európai Uniót és Oroszországot.

Washington hosszú ideje, nagyjából száz éve, a II. világháború óta pedig fokozott erővel dolgozik a két természetes szövetséges közötti árkok mélyítésén. Jól felfogott stratégiai érdeke ugyanis, hogy e két pólus – a Németország vezette Európa és Oroszország – egyike se erősödjön meg túlságosan, illetve kezelhetően gyenge maradjon.

Ne erősítsék egymást a német csúcstechnika és az orosz energiatartalékok. Mert ennek a kölcsönös függőséget feltételező, egymást pragmatikusan jól kiegészítő együttműködésnek a fő területe az energetika. Az 1980-as éveiben már Ronald Reagan is mindent megtett annak érdekében, hogy zátonyra futtassa a német Ostpolitik legnagyobb gazdasági eredményét.

Az orosz gáz és olaj azonban a hidegháború idején is utat tört magának Európába, és a pragmatikus együttműködés egyrészről biztosította Európa, min­de­nek­előtt Németország versenyképességét, másrészről segítette a Szovjetuniót, majd főképp Oroszországot a műszaki lemaradás leküzdésében. De az elmúlt évtizedekben is fontos szerepet játszott az európai országok gazdaságának működésében az olcsó orosz szén, az urán, az acél, a fa vagy éppen a műtrágya. A Szovjetunió felbomlása után ráadásul az európai cégek óriási piachoz jutottak, ami még tovább erősítette Európa versenyképességét. Ezzel párhuzamosan haladtak a befolyást és hatalmas hasznot hozó befektetések. Főképp úgy, hogy az 1990-es években olcsón jutottak hozzá mindenhez.

Az Egyesült Államoknak kezdettől szúrta a szemét az összeborulás.

Ám mivel a Szovjetunió felbomlása után az amerikai cégek is kaszáltak az orosz piacon, és ezzel párhuzamosan Washington politikai befolyása is megnőtt, egy időre a szabad rablás olthatatlan vágya elnyomta az orosz–európai együttműködés miatti aggodalmakat. Mert ne felejtsük el, hogy

az eurázsiai pólusok közötti kapcsolatok kibontakozását megakadályozni hivatott, alapvetően geopolitikai stratégiai cél mellett Amerika soha nem tett le arról sem, hogy így vagy úgy megszerezze a befolyást az orosz ásványkincsek és tartalékok felett.

Az 1990-es években egy ideig úgy tűnt, hogy ezt a célját Washington „üzleti” alapon érheti el, aztán Oroszország lassan magára talált, és egyre kevésbé kért a nyugati gyámkodásból. A Vlagyimir Putyin elnökké választásával, az ország belső stabilizálódásával, a gazdasági növekedés meglódulásával és a globális ambíciók visszatérésével megerősödő szuverenitás mind hatékonyabban akadályozta az amerikai érdekek érvényesülését. Idővel csikorogni kezdett az orosz–európai viszonyrendszer gépezete is, a politikai kapcsolatok romlása azonban nem nagyon befolyásolta a gazdasági együttműködést. Jó példa erre előbb az Északi Áramlat első két, majd újabb két vezetékének lefektetése Oroszország és Németország között.

Ez volt az, ami újra felélesztette az eurázsiai összeborulás miatti amerikai aggodalmakat. Washington minden erővel támadta és akadályozta az orosz–ukrán viszony feszülésével kibontakozó alternatív gázvezetékek megépítését. A Fehér Ház segítségére volt ebben, hogy az európai politikai elitből egyre inkább kikoptak az igazán szuverén egyéniségek, és teret nyertek a Washingtontól már szocializálódásukon keresztül is függő, súlytalan és kisstílű politikusok. Az Egyesült Államoknak ekkor Németország még kemény diónak bizonyult, a Déli Áramlatot azonban már sikerrel blokkolták.

Ahhoz, hogy legyűrjék az európai elitek utolsó ellenállását és végképp leválasszák Oroszországról Európát, a mostani háború kellett.

Washington nem is tett meg sokat a megakadályozása érdekében. Az Ukrajna elleni orosz invázió ugyanis felsorakoztatta az Egyesült Államok mögé a Nyugatot, benne az Európai Uniót, és a részben természetesen kialakult, részben mesterségesen hiszterizált morális közegben esély sem maradt arra, hogy ne a bábukat mozgató játékos akarata érvényesüljön.

A véletlenül épp a legkiélezettebb pillanatra megbillenő német belpolitikai viszonyok között Berlin hamar feladta az Északi Áramlat-2 melletti kiállását, és még akkor sem bírt felháborodni, amikor később a négy vezeték közül hármat ismeretlenek felrobbantottak.

Az Amerika vezette Nyugat és Oroszország között valójában az új világrend alakítása körül kibontakozó, idővel a trendeket figyelve a globális Dél és a globális Észak, azaz az úgynevezett nem Nyugat és a Nyugat közötti vetélkedéssé szélesedő szembenállásnak csupán egyik frontja az Ukrajnában dúló konfliktus. Ennek ürügyén teljesedett ki a szankciókkal a gazdasági háború. A Világbankhoz és a hitelminősítőkhöz hasonlóan a szankciók szintén az eddigi világrendet uraló szuperhatalom és szövetségesei harci arze­nálja részeként kezelendők.

Az Egyesült Államok pedig a szankciók erőltetésével egyszerre próbálja gyengíteni a németek vezette Európát és Oroszországot. Közben ő maga nagyon is vigyáz arra, hogy a saját büntetőintézkedéseit észszerűen vesse ki, így maradjon egy kiskapu az orosz olaj vásárlására, az urán pedig fel se kerüljön a listára, mint ahogy a műtrágyát is levették onnan gyorsan.

Európa ezzel szemben öngyilkos módon túlteljesít, és ezzel nem csupán a versenyképességét gyengíti, hanem végképp ellehetetleníti a kapcsolatokat is Oroszországgal.

Az Európai Unió által eddig Oroszországgal szemben bevezetett nyolc szankciós csomag kiterjed a pénzügyi, az energetikai, a technikai szektorra, a kettős felhasználású termékekre, az ipari és a kereskedelmi együttműködésre és a közlekedésre. Az orosz exportcikkek közül eddig korlátozott kivételek mellett (6-8 hónapos kivezetési szakasszal) érinti a nyersolaj és finomított kőolajtermékek behozatalát, a szenet és egyéb szilárd fosszilis tüzelőanyagokat, az acélt és az acéltermékeket, a vasat, az aranyat, beleértve az ékszereket is, a fát, a cementet és a műanyagokat, a tengeri eredetű élelmiszereket és alkoholtartalmú italokat, a cigarettát és a kozmetikumokat. Orosz bankok sorát és néhány belarusz pénzintézetet kizártak a SWIFT-rendszerből, felfüggesztették több orosz állami tulajdonú csatorna műsorszolgáltatását, és betiltottak egyéb médiatermékeket is. Nem léphetnek be az orosz hajók uniós kikötőkbe és orosz, valamint belarusz fuvarozók sem az Európai Unió területére. Az előkészítés alatt álló kilencedik szankciós csomag már az orosz nukleáris technológia és fűtőanyagok alkalmazását is megtiltaná, és embargót vetnének ki az az orosz cseppfolyósított gáztermékekre is. De az Európai Unió nem mondott le a gázársapkáról sem. Közben rekordinflációval számolnak az eurózónában, a Nemzetközi Energiaügynökség pedig tartós európai gázhiányra adott ki figyelmeztetést. Az árak emellett az egekben, és mindez semmi a 2023-as fűtési szezonban várható nehézségekhez képest.

De ha még ez sem volna elég, miközben az orosz gazdasági várakozások relatíve javulnak, az európai kilátások drámaian romlanak.

Az eurózónában a reálbérek 2021 első negyedévéhez képest 5 százalékkal csökkentek, az infláció már 10 százalék körüli – Oroszországban 12,9 százalék –, és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szeptemberi előrejelzése szerint az idén mindössze 0,3 százalékos gazdasági növekedés várható. A közeljövő kilátásai sem jobbak, várakozásaik szerint a legnagyobb európai gazdaság, Németország jövőre recesszióba kerülhet, és 0,7 százalékkal csökken majd gazdasági kibocsátása reálértéken (azaz az inflációval korrigálva). Júniusban az OECD még 1,6 százalékos növekedést jósolt az eurózónában, és jövőre 1,7 százalékot várt Németországban.

Joachim Nagel, a Bundesbank vezetője szerint technikai recesszió – azaz két egymást követő negyedévben csökkenő bruttó hazai termék (GDP) – fenyeget. Szeptemberben az új megrendelések 4 százalékkal estek vissza. A magas energiaárak és a világgazdasági lassulás az exportőröket is sújtja, a kivitel szeptemberben 0,5 százalékkal zsugorodott. A Sentix-index, a tőzsdei szakértők úgynevezett németországi gazdasági barométere novemberben 7,4-del mínusz 30 pontra emelkedett. Közben történelmi rekordnak számító, 41 milliárd eurós veszteséget termelt a kormány által eddig már többször megmentett legnagyobb német gázszolgáltató. Az Uniper eddig a legnagyobb német vállalat, amely a háború gazdasági hatásai miatt a padlóra került, és jöhet az államosítás. A német kormány közben 200 milliárd eurós hitelt vesz fel a vállalatok és ugyanennyit a lakosság megsegítésére.

Európa bajban, versenyképessége megroppanóban, és a neheze még hátravan.

Washington közben azt követeli, hogy az EU segítse Ukrajnát, és Brüsszel az egyre növekvő gondok ellenére erre is rábólintana. Természetesen hitelből. Persze, az Egyesült Államok is támogatja Ukrajnát, ám 90 százalékban hitelekkel. Közben pedig hátradől, hiszen az ukrajnai és a gazdasági frontokon is véreznek a vetélytársai. Persze, ha baj van, meggyengült európai szövetségesét azért kisegíti cseppfolyós gázzal, az orosznál négyszer, az amerikai belső piacinál tízszer drágább áron. De az európai politikusok közül ezen is csak Emmanuel Macron háborodott fel. A többség vakon örül, hogy végre leválik az orosz gázról.

Stier Gábor

demokrata – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Új világrend és a magyarok – Korkép / Körkép / Kórkép mai magyar szemmel (Pesti Hírnök korelemző vélemény)

Jónás Levente

„Utolsó ukránig!” Utolsó európaiig is…?! (Pesti Hírnök vélemény) – ELSŐ RÉSZ

Jónás Levente

Miért öltözik be ukrán parasztmenyecskének az EU vezető tisztségviselője? (Pesti Hírnök vélemény – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben