Elon Musk a Tesla vezérigazgatója már nem a világ leggazdagabb embere. A Forbes szerint átengedte ezt a címet az LVMH elnök-vezérigazgatójának, Bernard Arnault-nak.
A californiai autóipari óriás részvényeinek az idén több mint a felére esett az értéke, leginkább azért, mert Musk 44 milliárd dolláros Twitter-akvizícióját rettentő ambivalens érzelmekkel fogadták a befektetők.
Ha ez nem lenne elég, az Egyesült Államok kormányának több magas rangú tisztségviselője is Elon Musk ügyleteinek felülvizsgálatát követeli, mióta a világ egyik legnagyobb social media hálózatát irányítja.
Musk vagyona az autógyártó és űrkutató vállalatok részvényeinek mozgásához volt leginkább köthető ezidáig, azonban a Twitter egy teljesen új fejezetet hozhatott el az életében azzal, hogy egyre többet foglal állást politikai ügyekben, ez pedig látszólag az eddig a mindenki által szeretett „világmegmentő”, „vasember” szerepkörének végét hozhatja el.
A hírek szerint idén Musk közel öt milliárd dollár veszteséget könyvelhetett el részvényei árfolyamának konstans esése miatt, a tech és e-autó szektoroknak a legrosszabban teljesítő papírjaként.
A leggazdagabbak listájának dobogóján egyébként csak egy amerikai van jelenleg, a francia Arnault-on kívül, Adani indiai üzletember a harmadik. Egyébiránt Arnault, a luxustermékek királyának kiváló eredményéből is kitűnik, hogy a legjobb üzlet – a tech mellett természetesen – ha a leggazdagabbakból élsz, és nekik árulsz termékeket, mint például a Louis Vuitton.
Érdekességképpen, a világ századik leggazdagabbjának is tízszer nagyobb vagyona van, mint a magyar toplisát vezető Mészáros Lőrincnek, akinek a vagyona körülbelül egy milliárd dollár körül mozog.
Steve