Forró drót Imperium Globalorum

Elfogadták a NATO új stratégiai koncepcióját – a törökök felodották a vétójukat

A NATO-tagországok vezetői elfogadták az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének új, a következő évtizedre vonatkozó stratégiai koncepcióját madridi csúcstalálkozójukon szerdán.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a döntést ismertető sajtótájékoztatóján elmondta:

a dokumentumban Oroszországot „a legjelentősebb és közvetlen fenyegetésnek” minősítették a szövetséges országok biztonsága, a béke és az euroatlanti térség stabilitása szempontjából.

Hangsúlyozta: az új stratégia „nagyon különbözik” a 2010 óta érvényben lévő, Lisszabonban elfogadott koncepciótól, amelyben Oroszországot a NATO stratégiai partnerének nevezték. Emellett a korábbi dokumentumban nem szerepelt

Kína, amelyet azonban most a szövetség érdekeire, biztonságára és értékeire nézve kihívásként nevesítettek.

A főtitkár beszámolt arról, hogy a NATO-tagállamok vezetői alapvető változtatások bevezetéséről is döntöttek a szövetség elrettentési és védelmi képességeiben. E változtatások része egyebek mellett

a keleti szárnyon az előretolt védelem megerősítése, valamint a készenléti erők létszámának növelése, hogy szükség esetén a lehető leggyorsabban reagálhassanak. A hidegháború óta először kerül ilyesmire sor

– jegyezte meg.

A szövetségesek döntöttek továbbá Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásának folytatásáról is. „Ukrajna számíthat ránk, amennyi ideig csak szükséges” – fogalmazott a NATO-főtitkár, kiemelve, hogy a NATO-övezet számára fontos, hogy Ukrajna független és erős legyen.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta a tagállamok elkötelezettségét, hogy bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát fordítsák védelmi kiadásokra. Kilenc ország már átlépte ezt a küszöböt, 19-nek világos terve van arra, hogy 2024-ig megvalósítsa a célkitűzést, és további öt elkötelezett abban, hogy a későbbiekben teljesíti.

„A két százalék egyre inkább alapnak tekinthető, mintsem (kiadási) plafonnak”

– fűzte hozzá.

A főtitkár bejelentette: a NATO hivatalosan is felkérte Svédországot és Finnországot, hogy csatlakozzék az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez

„A szövetség vezetői történelmi döntést hoztak azzal, hogy meghívták Svédországot és Finnországot a NATO tagjai közé”

– fogalmazott Jens Stoltenberg, és elismeréssel szólt arról a kedden született megállapodásról, amelynek köszönhetően

Törökország feloldotta vétóját és beleegyezett a két északi ország NATO-tagságának támogatásába.

demokrata – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Orosz hadilépések: körbenátózótt kényszer-agresszorság (+videón a NATO bővítése 1949-től napjnainkig – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Kína és Finnország államfőjének találkozója után Kína vízummentességet biztosít Finnországnak

Jónás Levente

Elárasztották a Telegramot a kiszivárgott NATO-tervek az ukrán offenzíváról

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben