Rákényszerült a Nyugat, hogy visszavonja az orosz gabonaexportra és műtrágyára kivetett szankcióit, és ezzel elhárítsa a maga teremtette akadályt annak útjából, hogy hozzájusson mindahhoz, amit nem tud nélkülözni. Az isztambuli megállapodás értelmében néhány napon belül nyolcvan hajó hagyhatja el búzarakományával az ukrán kikötőket – jelentették be szombaton.
A török és ENSZ közvetítéssel született isztambuli orosz-ukrán megállapodás értelmében tengeri folyosó nyílik az odesszai, csernomorszki és juzsniji kikötőből 22 millió tonna gabona elszállításáért.
Mivel az ukránok nem szedték föl a tengeri aknákat, eltávolításuk pedig hónapokba kerülne, a teherhajó forgalom biztonságát az ukrán parti őrség naszádjaival biztosítják majd a nyílt tengerig.
A megállapodás 120 napra szól. Az Oroszországgal szemben elrendelt szankciókat három évre függesztették fel.
Az egyezményben foglaltak betartására orosz, ukrán, török és ENSZ képviselőkből álló koordinációs központ létesül török területen. A teherhajók nem szállíthatnak sem fegyvert, sem lőszert. Rakományukat egy Törökország által megjelölt kikötőben fogják ellenőrizni.
Elsőként az Afrikai Unió elnöke fejezte ki örömét a gabonaellátás biztosításáért. A Nemzetközi Vöröskereszt szerint a megállapodással sok ember életét mentik meg.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter üdvözölte a Nyugat döntését, hogy a szankciók feloldásával elhárítja az akadályt a gabonakivitel útjából. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont tudatta, hogy a megállapodás nem jelent fegyvernyugvást. Azt mondta, a tűzszünet csak meghosszabbítaná a háborút, melynek végét csak az orosz kivonulás jelentheti.
magyar békekör – Pesti Hírek