Iskolai erőszak, iskolai terror, bullying. A témakör tanulmányozása komoly múltra tekint vissza. A szakirodalom kifejti, hogy életeket tesz tönkre, az áldozatok feladják tanulmányi céljaikat, elhagyják az iskolát, elköltöznek, stresszel összekapcsolt betegségeik lesznek, öngyilkossághoz is vezethet.
Továbbra is gyerekek tízmillióit teszik ki a bántalmazásnak, toxikus környezetnek életük legfogékonyabb korszakában. Ennek káros hatása abszolút egyértelmű.
A megoldása abszolút egyértelmű. És nem történik semmi.
A mások bántalmazására, mások rombolására specializálódott akárkit az első alkalom után meg kell fogni, és mások előtt, nem jópofáskodva, nem elviccelve, hanem a dolog súlyát egyértelműen kifejezve tájékoztatni, hogy ez a viselkedés teljesen elfogadhatatlan, és ha tovább folytatja, annak a következményei sokkal súlyosabbak lesznek annál, amit még képes tolerálni vagy menőnek érezni.
Ha még 1 alkalommal megismétlődik, a gyereket ki kell emelni a közösségből, és elvinni egy olyan speciális intézménybe, ahol a hozzá hasonlókkal dolgoznak.
Erre természetesen az az ellenérv, hogy „majd kinövi”. Lehetséges, de az áldozatai meg nem növik ki. Ellenérv, hogy a bántalmazó gyerekek maguk is áldozatok. Van ilyen, ettől még nincs joguk ahhoz, amit tesznek. Az is ellenérv, hogy az elkülönítés túlságosan drasztikus reakció, ami tekinthető annak, de biztosan nem annyira drasztikus, mint hagyni tovább garázdálkodni, hagyni, hogy számolatlanul tegyen tönkre életeket, és hagyni, hogy végérvényesen a személyisége részévé váljon, hogy a terror sikeres viselkedésminta.
Az áldozat mindig értékesebb a tettesnél. A szelíd mindig értékesebb az agresszívnál. A világot nem az agresszív emberek tartják fenn és viszik előre – ők csak akadályozzák a többieket.
A kérdés az, hogy a teljesen nyilvánvaló károkozás ellenére, miért nem tesznek semmit? Azt mondják, a gyerekek a társadalom jövője. Miért nem védik ezt a jövőt?
Julius Andan
(fb – Pesti Hírek)