Visivankának nevezik Ukrajnában a hagyományos, népi hímzett inget (a Kárpátokon belül ez egyébként “vizitke”), amelyet Ursula von der Leyen felöltött most egy facebook poszt kedvéért. Az Európai Bizottság elnökasszonya gesztusnak és jelzésértékűnek szánva követte el ezt a folklóros mosolygós cselekményt, amint posztjában írja, május harmadik csütörtökén ünneplik az ukránok nemzeti egységet és identitást, és ilyenkor felveszik a népi motívumokkal díszitett Visivankát.
Tehát ő is felveszi.
Érdekes. Én eddig éppen az ukránokat tartottam kissé barbárnak az európai protokoll, etikett, vagy akár diplomácia jelentette minőséghez képest. Hiszen emlékezzünk csak, hogyan helyezték el az ukránok a cipőiket – saját tragédiájuk félreutánzott szimbólumaként – a Föld egyetlen olyan helyére, ahova biztosan nem lett volna szabad… Ez még azelőtt volt, hogy szisztematikusan vérig sértett volna az ukránok sajátosan fenekedő-fenyegető hangnemű elnöke minden egyes országot és népet, különösen azokat, akik a történelem majd’ legnagyobb fegyver, – és pénzsegélyét adták már eddig is neki.
Zelenszkij önnön pozőr szerepébe mémesült minősége a minap még azt is elbírta, hogy a nemzetközi térbe belerondítva épp von der Leyen asszony honfitársait úgy sértse meg, ahogy azt még senki sem tette a németekkel, még Nürnbergben sem, de még Izraelből sem, sértett májas hurkának titulálva a német kancellárt.
Mindezt most azonban az európai főasszony felülmúlta. A háború kellős közepén. És persze nyilvánvalóan a szokásos uniós látszatgesztusról van szó, őszintén remélvén, hogy legalább a beígért öngyilkos olajembargó végrehajtatásának forszírozása helyett. De mi is ez az öltözék?
A kegyetlen, tomboló háborús ukrán valóságra nézve egyszerűen sértő, de minimum nagyon nem odaillő egy ukrán folklór divatfotó attól a politikustól, akinek egyébként a béketárgyalások érdekében kéne unióstul unionizálni….!
Ehelyett az Európai Bizottság elnöke egyszerre röhejes és otrombán kegyeletsértő.
Ha valami ukránságot szeretett volna ugyanis kirakatolni jóasszonymód makacssággal mégis, mindenáron, talán egy halottkísérő ukrán népdal halk eléneklését kellett volna választania!
Mert milyen is lett volna, ha mondjuk például Woodrow Wilson, 1920 tájékán, március idusán, a magyar államiság kétharmados csonkításának kellős közepén – merő magyar együttérzésből – felöltött volna holmi szatmári vagy kalotaszegi magyar népviseletet, hogy aztán fotón tegye közzé, rajta egy kis idézettel önmagától, például egy ponttal a népek önrendelkezési jogáról…
Beöltözni az éppen gyilkoltak hagyományos ünneplő ruhájába, a békebeli nemzeti idillt ekképp megidézni, az pont olyan, mint egy agresszor szuperhatalom egyirányú, egycélú, tiszta katonai műveletét hosszú, mocskos és véres háborúvá nyújtani, sok tízezer ártatlan áldozat és sokszoros pusztítás árán elodázva az elkerülhetetlen alulmaradást.
Nemzetközi összefogás is kovácsolódott erre, még véletlenül sem a béketárgyalások mielőbbi elérését segítendő, hanem az ukrán honvédő harcot minden mód támogatni. A proxi háborúnak sok proxi hadviselője van.
Negyven ország segíti minden kézzelfogható és egyéb módon bármelyik és akármelyik ukránt, aki hajlandó oroszokat ölni, oroszokkal háborúzni! Elnök is van hozzá, ukránt harcra ugrató, igazi hétpróbás korrupt politikus és médiazsoké, népvezérkedő alak: a Nyugat agent provocateur-e.
Zelenszkij – akinek szerintem minimum vitatható hősiessége – saját elnöksége színpadi producereként háborús kirakattá aljasította ugyanis azt az elnöki felhatalmazást, amit elvileg népe megvédésére, ukrán életek és az ukrán nemzeti vagyon védelemre demokratikusan kapott.
Nem kérdés, hogy az ukrán ellenállás világraszóló hősiesség, ahogy azonban az sem kérdés, hogy a világ összes fegyvere és közben a világ összes orosz celebritásának (vagy macskájának) száműzése sem változtat azon, hogy ezt a háborút csak az oroszok zárhatják le. Ezt majd ők győzelemnek nevezik, ahogy az ukránok is, de igazából mindannyiunk számára a legnagyobb győzelem maga a béke lesz– ha egyszer végre eljön.
Az biztos, hogy az ukrán népviseletben pózolás nem hozza közelebb a békét, viszont azt a nemzetközi diplomácia kőkemény üzenetté teszi: von der Leyen asszonynak, sőt az általa képviselt Európai Uniónak nincs már tárgyalni valója sem az oroszokkal, legalábbis a putyini adminisztráció alatt.
Béke helyett Zelenszkij tíz évig háborúzna, támogatói pedig az utolsó ukránig fűtenék az ukrán ellenállást. Ám minél több a hősi ellenállás és minél tovább húzódik, annál több lesz a halál és a pusztulás:
és vajon a növekvő hullahegy, vagy kiégett katonai roncstömeg, vagy a gyárak és házak helyén támadt holdbéli kráterrengeteg fogja Oroszországot, hogy is mondjam, elrettenteni, meghátrálásra késztetni, esetleg padlóra küldeni?
Mert azt tudjuk, hogy az erre kitalált
szankció csomagok oly halálos fegyverek, amelyekkel az USA és az EU mégsem az oroszokat fenyegeti, hanem helyette önmagát, méghozzá mindannyiunkat egy gigantikus gazdasági orosz rulettbe szalajtva.
És az Unió elnökasszonya pedig mindehhez a legvidámabb mosollyal asszisztál, Visivankába bújva ukránságot önkirakatol, ekképp az egész Uniót öltöztetve ukrán gúnyába? Senkivel nem egyeztetve, mellesleg ezzel állást foglalt, támogatóan kiállt amellett, amit most Ukrajna csinál.
Ezt régen „háborús uszításnak” nevezték!
Von der Leyennek ezért azonnal le kellene mondania!
Ukrajna “szuverenitása” pedig amiről mindig beszélnek, nem is értelmezhető, csak korhű valósághamisítás. Ukrajna szuverenitása örök. Állandó, lássuk be.
Íme, az ukrán szuverenitás valósága: korábban szuverén módon teljesíthette Moszkva parancsát egy orosz tankba rakva az ukrán katona, s most hasonlóan szuverén módon teljesítheti Washingtonét, amerikai tankban ülve.
Ukrajna persze úgymond “kitart”, és úgymond jól “‘betart” az oroszoknak, meg az ukránok úgymond “gyengítik, kiffulasztják az orosz hadiképességeket”.
Persze csakis oly módon, hogy a megtámadott ukránok harcképességét az USA Unió-beli partnerei a sokszorosára növeli, kész fegyverkezési versenyt teremtő hadianyag és technológia mennyiséggel, fegyverdömpinggel, sok ezer fővel, szakszolgálatokkal, fedett támogatással kiber, – és űrtechnológia fölénnyel.
És miközben a történelem észszerűbb fejezeteiben egy ilyen háború kirobbanásakor az usás, uniós országok tömegei leginkább fegyverembargót hirdettek, és az energiakereskedelem szükséglete visszarendeződést és gyors békét, kompromisszumot hozott volna, ehelyett most abszurd olajembargó, és energiakereskedelmi nonszensz és irreális fegyverkezés világháborús előszobába költöztet mindannyiunkat.
És én még mindig csak kettő olyan országról tudok, aki mindvégig deklaráltan a békét forszírozta. Magyarországon kívül a Vatikán, vagyis Őszentsége pápai állama.
Tényleg épp most nem akad egy szépségkirálynő se, aki világbékét rebegne…? Egy se…?
Jónás Levente, a Pesti Hírnök