Francia gyártmányú, könnyen mozgó harckocsikat küld Ukrajnának Párizs – közölte szerdán Emmanuel Macron államfő ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel a francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint.
„Az elnök növelni kívánta a Kijevnek nyújtott segítséget AMX-10 RC típusú könnyű harckocsik szállításával”
– közölte az Élysée-palota röviddel a két államfő telefonon folytatott tárgyalása után, hozzátéve:
„ez az első alkalom, hogy nyugati fejlesztésű harckocsikat szállítanak az ukrán haderőnek.„
Demkó Attila:
„Ez nem harckocsi – nevezhetik a franciák annak, de nem az. A páncélvédettsége egy rossz gyalogsági harcjárműé. Az az ukrán, aki ebben orosz harckocsival szembeszáll nagyon rövid élettartalomra számíthat. Ezt egy BTR-80A kilőné szemből.
A semminél nyilván jobb – de első Ukrajnának adott nyugati harckocsinak mondani – uff…
Nagyon mozgékony: hát a július 14-i felvonuláson a macskakövön biztosan, de ez a kerekes valami úgy ragad majd bele a kemény 280 lóerejével az ukrán sárba, hogy az orosz propagandistáknak öröm lesz terjeszteni a videókat.
Ezt egy Abrams, egy Leopard 2 vagy bármely más valódi nyugati harckocsi megenné uzsonnára, de egy modernizált T-72-nek sem lesz nagy akadály, ha elékerül.
Mondjuk zseniálisan a franciák, az „első nyugati ország, aki nyugati harckocsit adott”, erre fogunk emlékezni.„

portfolio – fb – Pesti Hírek