Forró drót kiemelt közbátorság

Nyolcvankét volt III/III-as szt-tiszt volt a Taxisblokád résztvevői között?

Azért ez elég meredek állítás [ha elhangzott]. Horváth Balázs néhai belügyminiszter Torontóban elmondott beszédét Eörsi Mátyásék [SZDSZ] szivárogtatták ki a sajtónak. Utóbbi – a DK ma is buzgó politikusa – arról vált hírhedtté, hogy nem egy, hanem egyenesen két volt ÁVH-s főtisztet vett fel az ügyvédi irodájába: Bárd Károlyt és Bauer Miklóst.

Aztán jött a Taxisblokád.

A Kurír a kilencvenes évek elejének legkülönlegesebb sajtóterméke volt. Nem jó értelemben. Visszanézve számomra úgy fest, egyenesen a lejáratásra és bomlasztásra tervezték. Sok-sok különleges hátterű újságíróval.

A lap kőkeményen kormányellenes volt, több különböző, állítólagos antiszemita ügyet [hordó-ügy, Hanákné-ügy] a Kurír épített fel. Ez ma, a szabad dezinformáció korában már annyira nem meglepő, de akkor kétségtelenül új volt. Közös ezekben a cikksorozatokban, hogy mindegyikről kiderült: nem igaz, ordas hazugságokra épült.

De addigra már mindenki átvette, átcsámcsogta, feldolgozta, nyugatra küldte ezeket. De kétségtelenül voltak érdekes írásaik is. Ilyen a következő is [1993-ból való]. Ezt ebben a pillanatban olvastam el, éppen kisfilmet készítünk a Taxisblokádról, és ennek kapcsán elég sok fotót és cikket újranézek, újraolvasok, és azért találok friss csemegéket is. Ez is ilyen.

  • [A kritikusoknak mondom: ez csak egy bejegyzés, nem egy cikk, főleg nem kutatás. Ne várjanak most tőlem mélyelemzést. Köszönöm!]

Nézzük Horváth Balázs beszédét, amit a Kurírnak [és Eörsi Mátyáséknak] köszönhetünk:

„Ilyen jellegű konfrontációt semmilyen módon sem akartam [mármint az Eörsiék és Gönczék által sugallt tömegbe lövetést, egyáltalán erőszakot.] Nem akartam azért, ahogy az imént mondtam, mert 1918 óta jószerével ilyen társadalmi megrázkódtatás nem ért senkit. De nehogy félreértsétek, vagy félreértsék, 1956-ban, a forradalomkor ebből a szempontból könnyebb volt mindenkinek, nekem is, hát már akkor gimnazista voltam, mert tudtam, hogy ki az ellenség… Volt ellenségképe mindenkinek. Tudtuk azt, vagy tudták önök azt, hogy kire kell lőni, és miért…

Ez a részlet Horváth Balázs 1991. január 21- én, a Torontói Magyar Házban elhangzott beszédéből származik. Hallgatósága előtt a volt belügyminiszter hosszasan beszélt

az 1990. októberi taxisblokádról, ami szerinte »egy abszolút profi, tökéletesen szervezett… puccskísérlet« volt. Ezt megelőzően még említést tett nyolcvankét taxisról, akik korábban a BM III/III-as (belső reakciót elhárító) főcsoportjának voltak SZT-tisztjei.

A torontói előadásról készült hangszalag tartalmát tegnap tárta a nyilvánosság elé Eörsi Mátyás SZDSZ-képviselő, pártja Mérleg utcai központjában. A sajtótájékoztatóra az adott apropót, hogy a képviselőt pénteken rótta meg jogerősen a Fővárosi Bíróság, amiért tavaly júniusban azt találta mondani a Hőmérő című tévéműsorban, hogy Horváth Balázs akkori belügyminiszter a taxisblokád idején a tömegbe lövetést fontolgatta. […} Eörsi állította, hogy több bizonyíték, okirat és megbízható tanúvallomás van a birtokában, amelyek bizonyítják »hőmérős« kijelentésének valóságalapját. Ezek többsége azonban szolgálati és államtitoknak minősülnek, ezért a sajtótájékoztatón csak Horváth Balázs torontói beszédéről készült hangfelvétel egyik részletét játszotta le.

Előadásában a volt belügyminiszter (a taxisblokád idején Antall József betegsége miatt a kormány feje kijelentette:

„Pénteken délelőtt (a blokád első napján – a szerk.), én péntek reggel közöltem azt, hogy mindenféle eszközt, ha szükséges, igénybe vesztünk, de nem fogjuk tűrni, hogy az országot pár ember, akik luxusautóval fuvarozgatnak Ferihegy és a különböző szállodák között, megbénítson és lejárjon, bűncselekmények sorozatát elkövetve. Én ezt a döntést meghoztam, én ezt is tettem volna – egészen pontosan emlékszem, és soha életemben nem fogom azt a pillanatot elfelejteni, 11 óra 10 perckor kaptam meg az első jelentést arról, hogy az úgynevezett taxisblokád mellé, a mögé inkább felsorakozott három párt…” (Horváth Balázs itt a kommunistákra, az MSZMP-re, az MSZP-re és az SZDSZ-re gondolt.)

„… Amikor én ezekről meggyőződtem, akkor úgy döntöttem, hogy nem fogjuk a rendőrséget felhasználni. Magyarul nem dobjuk bele a taxikat a Dunába – ezt kellett volna csinálni -, azért, mivel olyan politikai erők sorakoztak föl, és ilyen jellegű konfrontációt semmilyen módon nem akartam… Nem harsoghattam világgá, hogy a tőlem, mármint a Belügyminisztérium III/III-as, úgynevezett belső reakció elhárítási… főcsoportjától elküldött SZT-s (szigorúan titkos – A szerk.) tiszti állományból 82 darab, darabot mondtam tudatosan, tárgyiasítva ezeket az embereket, 82 taxis…”

Horváth Balázs a torontói magyaroknak elmondta még:

„A szakemberek megállapították, hogy egy tökéletesen megszervezett puccskísérletről van szó.”

82 – és a cikk szerint tudatosan mondott ennyit, szóval információi szerint ennyi volt. Azért ez nem semmi.

Kinek mi az emlékképe a Taxisblokádról? És ha van az olvasóim között szt-tisztből lett taxis, az igazán megkereshetne. Mármint interjút adni.

Mező Gábor

ahálózat – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Mező Gábor: „A Kádár rendszer lényegi hazugsága”

Jónás Levente

Főműsoridőben a „jó proli”- a Szomszédok, mint a „kádári spleen” mindensz*rista folyama (+VIDEÓ)

Jónás Levente

Meglepődtél? Ők is azok voltak! – „A tévé megszállása” c. könyvről (Pesti Hírnök ajánló vélemény)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben