Minden egyesített vezetési ponton, amelyik egy túszszedés, terrorcselekmény vagy más válsághelyzet kezelését irányítja, létezik egy stratégiai tervezőcsoport. Ez a csoport nem a jelen eseményeit irányítja, hanem megpróbál előre nézni a jövőbe – általában egy 24 órás és egy 48 órás perspektívában – és megpróbálja előre beazonosítani a következményeket, a veszélyeket és a lehetőségeket.
Az izraeli TEK krízistárgyalójaként számos alkalommal vettem részt a nálunk “+24/+48”-nak becézett stratégiai tervezőcsoportok munkájában, többek között a gázai kiürítés során. A legfőbb tanulság, amit ezekből, a parancsnokok által sokszor “fecsegőműhelynek” aposztrofált tervezőcsoportokból magammal hoztam, az
az “egy pohár előrelátás megtakaríthat egy hordónyi vért” tanulsága.
Valami hasonlót próbálok most itt “elkövetni” – annak ellenére, hogy az oroszországi zendülés válságkezelésének még csak az elején tartunk – és megválaszolni azt a kérdést, hogy hogyan fogja Putyin elnök és az orosz rezsim kihasználni az erdogani példát követve a muzsikusok zendülése adta lehetőségekét.
A POLITIKAI HATALOM ÖSSZPONTOSÍTÁSA
– Az az összpontosítási folyamat, ami a háború kezdete óta tart, valószínűleg az ötödik sebességre fog kapcsolni. Az a fajta szabadság, amit a voenkor-ok és a rendszer nacionalista kritikusai eddig élveztek, valószínűleg igen jelentős megszorításoknak lesz alávetve. Ha a tevékenységük nem is fog megszűnni teljes egészében, a megnyilvánulásaik, a kritikáik sokkal ellenőrzöttebbek, irányítottabbak lesznek.
POLITIKAI JOBBRA ÁT
– Ahogy azt a háború kezdete és a baloldali-liberális körök exodusa után megjósoltuk, a valódi kihívások a jelenlegi rezsim ellen, a politikai pálya jobb oldaláról fognak érkezni. A jelenlegi zendülés is a jobbról érkező kritika egyfajta drasztikus megnyilvánulása. Ahhoz, hogy a rezsim kifogja a szelet a jobboldali, nacionalista körök vitorlájából, kénytelen lesz jobbra elmozdulni a politikai tengelyen.
A HÁBORÚ ESZKALÁLÁSA
– Az előző ponttal szorosan összefügg a rezsim által adott válasz a kritikákra, amik a háború lagymatag folytatása és a kézzelfogható sikerek hiánya miatt érik. Nem kizárt, hogy a válasz ezekre a kritikákra egy további mozgósítás, az eddig be nem vetett eszközök alkalmazása vagy az eddig megkímélt célpontok támadása lesz.
BELSŐ ELNYOMÁS
– A zendülés által felmutatott “sárga lap” ráerősít a hagyományos orosz paranoiákra, a külső hatalmak és a belső ötödik hadoszlopok aknamunkájától való hagyományos félelmekre. A külső “bekeményítsen” túl, a hatalom befelé is “keményíteni” fog, és a még megmaradt szabadságjogok felszámolásával próbálja majd stabilizálni a pozícióit.
HADIGAZDASÁG
– Az előző pontokkal összefüggően és a háború eszkalálását szolgálandó, az orosz kormány jelentősen fel fogja gyorsítani a hadigazdaságra való átállást, még akkor is ha ez az életszínvonal csökkenéséhez vezet. Oroszország gazdasági jövőjében egyre több lesz az ágyú és egyre kevesebb a vaj.
Az én meglátásom szerint, ezekre a következményekre kell felkészülnünk Oroszországgal kapcsolatban közép- illetve hosszú távon. Akik ebben stratégiai borúlátást vélnek felismerni, azokat ki kell ábrándítanom.
Robert C. Castel
Címlapkép: Az Egyesült Államok Légierejének Globális Csapásmérő Tervező Központja. Barksdale, Louisiana.
fb – Pesti Hírek