Az Egyesült Államok uralkodó osztálya az Oroszországgal szembeni ellenségeskedést geopolitikai szükségszerűségként kezeli, nagyjából az 1940-es évek óta.
Nicholas Spykman (1893-1943) amerikai politológus az 1940-es évek elején állt elő a Hátország-Peremvidék tézissel, Halford Mackinder brit akadémikus korábbi földrajzi elemzésére építve.
Spykman elképzelése szerint
a Hátország (“Heartland”), amely az Eurázsia-kontinens magja, és nagyjából megfeleltethető Oroszországnak és néhány volt szovjet köztársaságnak, csak a Peremvidék (“Rimland”) feletti gazdaságföldrajzi és katonapolitikai ellenőrzés megvalósításával fékezhető meg.
A Peremvidék Eurázsia széles partmenti szárazföldje, amely a világ lakosságának túlnyomó részét adja, felmérhetetlen mennyiségű erőforrást és hatalmi potenciált tartalmaz, miközben magában foglalja az európai, az iszlám, a hindu és az ázsiai civilizáció térségeit.
A Peremvidék feletti ellenőrzés megszerzése és fenntartása tehát kulcsfontosságú az Egyesült Államok, és általában az atlantista hatalmak számára a globális hegemóniájuk biztosításához.
A stratégia taktikai elemit a teljesség nélkül a következők adják:
az európai országok fölötti teljes katonai-gazdasági-politikai befolyás kiépítése, a török NATO tagság elérése, Szuez ellenőrzése, a szíriai- és iraki háború, az amerikai-szaúdi egyezmény, India és Pakisztán nyugati befolyás alatt tartása, a vietnami- és koreai háború, valamint Kína elszigetelése, stb.
Az amerikai koncepció szemszögéből ugyanakkor rést jelent a korridoron Irán és Afganisztán USA-ellenes beállítottsága vagy Peking jelenléte a Dél-Kínai tengeren.
Mackinder és Spykman elveit John Foster Dulles külügyminiszter (1888-1959), a Szovjetunió elleni hidegháború egyik eredeti tervezője karolta fel, és
a koncepció azóta is az Egyesült Államok külpolitikájának meghatározó vonala.
Az Egyesült Államok számára lényegében mindegy, hogy milyen „társadalmi osztály” uralma érvényesül Hátországon belül, a tenger felől érkező hatalmak (Egyesült Királyság és USA) mindenképpen stratégiai kihívásként, ellenségének tekint az eurázsiai megterület politikai egységére:
Amíg Eurázsia szívében van egy hatalmas kiterjedésű és független hatalmi központ, legyen az cárság, Szovjetunió vagy Orosz Föderáció, az Egyesült Államok ezt az politikai entitást halálos ellenségnek fogja tekinteni.
Alexander Dugin ennek az elképzelésnek a visszatükrözésére építi geopolitikai elméletét. Az ő felfogásában a világ hatalmi dinamikája a földrajzi meghatározottságok által eleve elrendelt szembenálláson nyugszik, ahol a Szárazföld (Eurázsia) folyamatosan ostrom alatt áll a Tenger („Atlantisz”) hatalmai által. Ennek megfelelően Dugin szerint
az egyetlen elfogadható politika Eurázsia számára az, hogy a Hátország egységének és biztonságának megteremtése törekednek „bármilyen áron”.
Ez olyan kezdeményező külpolikával érhető el, amely a kontinentális peremvidék fölötti eurázsiai befolyás növelését, vagy legalább a tenger felől érkező hatalmak befolyásának csökkenését eredményezi.
A földrajz általi eleve meghatározottságot, azaz “geopolitikai szükségszerűséget” más területekről érkező társadalomtudósok nem egyszer pusztán „tudati mételynek” tekintik, amely megakadályozza az emberiséget abban, hogy békében éljen a világon.
A magunk részéről is elképzelhetőnek és kívánatosnak tartunk egy olyan civilizációs-történelmi pillanatot, amelyben a geopolitikai gondolkodásmód meghaladható lesz az emberiség számára. Ugyanakkor viszont tévedésnek tartjuk figyelmen kívül hagyni annak a három dimenziós térnek a jellemzőit és fizikai tulajdonságait, ahol az emberiség történelme konkrét események által ténylegesen is lejátszódik.
A történelem nem azért ismétli magát (ha egyáltalán), mert „nem vagyunk képesek tanulni”. Nem a színdarab az, amit nem tudunk átírni, hanem a színpad díszleteinek fő elemi azok, amelyeket nem tudjuk megváltoztatni.
gk – Pesti Hírek