Amikor Karácsony Gergely „klímavészhelyzetet” hirdetett, akkor szólalt meg a fejemben a vészcsengő: akkor ez csak valami bődületes kamu lehet. Már korábban is gyanakodtam ugyan, de közben például nemrégiben ijesztő volt látni a nagy európai folyók kiszáradó medreit, s például így most először meglátni azt a középkori latin nyelvű Szajna-parti feliratot, amely nemes egyszerűséggel csak erre figyelmezett: „Ha engem látsz, készülj nagy sírásra.”
Hát, két év elteltével megállapíthatjuk, hogy Párizsban nem a vízhiány, a kiszáradás miatt kellett idén nyáron sírni.
A környezetvédelem, mint olyan megszűnt. Ami helyette van, jórészt médiahiszterizáló, anarchisztikus szabotázs-akciók sorozata.
A klímaaktivizmussá torzított, valósághamisításos diszciplína-együttes, a „zöld gondolat” ma a leghomályosabb és jellemzően a legvitatottabb kérdésekkel zilálja szét a közgondolkodást és semmisíti meg a legelemibb, mezei logikán alapuló gondolkodást, amely a még oly tanulatlan, vagy hátrányos helyzetű csoportokban is megtalálható.
Ezekben a kérdésekben néhány esztendő alatt megölték a „józan paraszti észt”.
A „zöld”-ség, mint elvárt alapállás, jóllehet igen extrém megnyilvánulásokkal, és jellemzően sokkoló, globális prognózisokkal, akciókkal olyan részévé lett mindnenapjainknak, mint az időjárás-jelentés, csak egy hosszabb időintervallummal operálva, sok esetben „a gyermekeid majd”-kezdetű mondatokhoz igazítottan.
Olyan hamis felhívásokkal, mint a „szelektív hulladékgyűjtés”, vagy a szívószálcserék, és amit az emberek buzgón követnek, sőt kikényszerítik környezetükből is ezek követését, a legfontosabb dolgot hivatottak elfedni.
Azt, hogy miért is nekünk kéne szelektíve gyűjteni? Épp elég megvenni, hazavinni, majd előbb-utóbb szemétbe vinni, nem? A kérdés ezért sokkal inkább:
Ha a valóban az egyes háztartások szintjén oda kell figyelni, akkor miért gyártanak még mindig szelektív gyűjtést igénylő csomagolásokat?
Ehelyett mindennapossá tették az emberi lelkiismeret és jóérzés becsapását, abszurd bűntudatkeltési hullámokkal és vezeklési gyakorlatokkal terelve el így el, a mögöttes céllal felkorbácsolt társadalmi energiákat.
Amivel a jövőre nézve is fundamentálissá teszik azt a tőkés piaci modellt, amely a pazarlás és korlátlanul fenntartható növekedés illúzióinak kényszere mentén, pusztán profitot termelő.
Egyik legjobb példa erre a most démonizált, „gyilkos” szén-dioxid kibocsátás. Ennek kapcsán például napvilágot látott, és hírként a globális mainstream médiában végig is szalajtott egy figyelemre méltó közlés.
Carnegie Intézet Globális Ökológiai Tanszék vezetője, Julia Pongratz
Dzsingisz kánt a történelem legzöldebb hódítójának bélyegezte egy tanulmányban. Szerintük közel 700 millió tonna szén-dioxidot távolított el a légkörből a mészárlásokkal.
A 40 millió ember halála azt jelentette, hogy a megművelt földek nagy területein ismét sűrű fák nőttek, amelyek elnyelik a szén-dioxidot a légkörből – szól a magyarázat. Lám, a gyilkos szén-dioxid meggyilkolásával Dzsingisz kán „zöld” lehet.
Alig várom, hogy megtudjam: Adolf és Joszip Sztálin a történelem legnagyobb környezetvédői voltak, s talán nem is sokára a Berkley-n a holokauszt-tanegység is átneveződik, s valamilyen nagy környezetvédelmi társadalmi projekt lesz. Így valóban gyilkos a CO2, az amúgy is fogyóban lévő értelmet gyilkolva, vagy amikor tőkeérdekek menté,n a német autógyártó konszern részvényárfolyamát kellett legyilkolni.
Érdekes módon közben senkinek eszébe nem jut a CO2 miatt mondjuk a Coca-Cola céget firtatni, hiszen a mesterségesen előállított szén-dioxid legnagyobb volumenű globális eladói, az igazi gáznepperek és embert - elnézést - pluszban fingatók. De a nagy energetikai cégek igazgatói portréi is háborítatlanul ragyoghatnak iszonyú székházakban, ellenben a Mona Lisát, de még a Stonehenge ősköveit is meg kell rongálni, klímaaktivistáskodás ürügyén...
Szén-dioxid kibocsátás minden egyes kilégzésünk, és egyszersmind alapja az oxigén-termelő, növényi sejtanyagcsere. Minden élő organizmus ezt teszi, (kivéve, néhány extrém kénigényes mélytengeri baktérium, ahol az evolúció pont meg is állt.) A szén alapú élet, a szén-anyagcseréje által él.
Szén-dioxid kibocsájtás miatt aggódni, ezzel összefüggésben pedig végzetes üvegházhatást vizionálni, ráadásul „emberi tevékenység” miatt, épp olyan mintha azzal fenyegetnének, hogy oxigénhiányosan fogunk fuldokolni, hiszen túl sok oxigént fogyaszt el a túlnépesedett ember…!
A klímaváltozást, globális felmelegedést – vagy akár globális lehűlést (ld. 1970-es évek) vizionáló
prognózisok közös kiindulópontja az emberi tevékenység, mint okozó, és ezzel a felelősséget is az „emberre” teríti. És nem a cégekre!
Gyűjtsd a szemetet, legyél jó polgár, vedd a drágább, de mentesebb terméket, hasznosítsd újra mindazt, amit egyre több anyagból, egyre rövidebb élettartamúra gyártanak…!
Augiász istállójának örök takarítóivá téve így minket, és ezel jól megtévesztve, megvezetve, mind jobban összezavarva, elbizonytalanítva bennünket. Mindannyiunkat!
Igen kifinomult és fejlett civilizációs rendszereinket, valójában egyszerű tömegpusztító fegyverként használják, teremtett káoszokkal uralva azt az emberi lényt és közösségeit, akik egyébként a természetüknél fogva rendre, rendezettségre, tisztaságra és környezetével harmoniára törekedvén léptek civilizációs útra.
Az észrevétlenül is belénk sulykolt hívószavak, mögöttes „tudományos” érvelések és szókészletének dinamikája az eugenika, az univerzalizmus, az internacionalizmus és a kozmopolitizmus ideológiai jegyeit ötvözi – a náci határtudományok és neomarxizmus posztmodern, bizarr frígyeként. Nem ismerős?
Valahogy nagyon is emlékezetetnek mindezek a woke-progresszió élettorzító tendenciáira!
Az egyén felülértékelésével karöltve a hagyományos keretek, közösségi védművek lebontása; a szabadság nevében diktált elnyomó szabadosság; valamint az extrém humanizmus akár olyan áron is, hogy a kóros elváltozások mássággá emeltetnek; a szélsőségesen individualista emberi hozzáállás mediatizált trendjei; a globális „mainstream” fősodratú média közlés-együttesei – a dehumanizálás legváltozatosabb formái;
nos mindezek valójában tömegtragédiák okozói, betöltve azt a lényegi és valódi funkciójukat is, amely – bármilyen változás jöjjön is, – a tőkeérdekeltségek csúcsain állók hatalmának fennmaradása.
A fenti gondolat-együtteshez ad nagyon is ellenőrzött tényekkel és eseménytörténettel tudományos történeti áttekintést Bukovinszki Gergely előadása.
„Az “új ENSZ” létrejöttél egy agenda létezett mindvégig. A klímaalarmizmus jelentős szerepet kapott ennek megvalósításában; világkormányzás a nemzeti szuverentással szemben, az emberiség “közös ellenségére” hivatkozva. Ez az ellenség pedig nem az éghajlatváltozás, hanem “maga az ember”. A klímaalarmizmus segítségével alakul egy új globális (digitális) pénzügyi rendszer, új adózási formák és eszközosztályok, befektetési lehetőségek a kapitalizmus és a végtelenbenyúló pénzmennyiség növelése, majd – amennyiben ezen az úton haladunk tovább – elkerülhetetlenül egy sokak által rettegett totalitárius disztópia érdekében.
Ma ott tartunk, hogy a magukat objektívnek és kritikusnak mondó környezetvédelmi influencerek beették magukat a klímaszkeptikus közösségbe is. Ilyen például Jem Bendell, a mélyalkalmazkodás mozgalom és az összeomlás-kutató közösség, akik közül sokan – építve a neomalthusionisták elméleteire – egy globális ökológiai összeomlásra készülnek és képzeletbeli vagy tényleges „bunkereiket építik”, várva a nagy „ember okozta éghajlati katasztrófát”.
Ezek a mozgalmak, bár értéket is teremtenek, hiszen közösségeket építenek és jellemzően kritikus hangot ütnek meg a politikai és gazdasági elittel szemben (például Greta Thunberg is ezt teszi), de egy hamis narratívát közölnek követőikkel, miszerint az ember hatása a globális éghjajlatra olyan mértékű, hogy drasztikusan limitálnia kell a saját tevékenységét, ha fenn akar maradni.
A valóság viszont azt mutatja, hogy a társadalmi egyenlőtlenség és a neokolizáció a legtöbb globális problémánk forrása.
A világ élelmiszertermelésének nagyjából egyharmada kárba vész és
az ipar nagytőkései azok, akik a világ népességére kényszerítik a számukra kedvező kizsákmányoló pénzügyi és gazdasági (ipari mezőgazdasági) modelljeiket, olyan szervezeteken keresztül, mint az IMF, a BIS és az ENSZ. Központi bankárok, nemzetközi üzletemberek hálózatai zsarolják és sakkban tartják a szuverén nemzeteket az uzsorán és féktelen pénznyomtatáson alapuló pénzügyi rendszerükkel. Nemzetközi konfliktusokat és háborúkat szítanak, amiknek következtében a gazdaságok a visszafizethetetlen adósság terhe alatt és a nemzetek puccsok által pozícióba helyezett, korrupt vezetői ezeknek a hálózatoknak kedvező döntéseket hozzák.
Például nem a kis- és közpvállalkozókat támogatják, amely minden nemzeti gazdaság gerincét képezi, ami csökkenti a globalizmus hatásait és a környezetszennyezési nyomást, hanem a multinacionális vállalatoknak ad kedvezményt, a kedvenc, de értelmetlen gazdaságpolitikai mutatójuk, a GDP növelése érdekében. Bár a globalizmusnak számos kritikusa akad klímaalarmisták között is, a folyamat ezen aspektusait továbbra is „összeesküvés-elméletként” tartják számon. A hálózatlemezések és a fennt is tárgyalt bizonyítékok azonban ennek ellentmondanak.”
Az alarmizmus lehetséges okai, mozgatói:
- A nemzetközi jogrendszer átalakítása az “Egy Egészség” irányelvek bevezetése által,
- ESG és egyéb szabványok bevezetése,
- Karbonkereskedelem,
- A gazdasági és pénzügyi átállás a kapitalizmus meghosszabbításával,
- Központosított digitális gazdaság,
- Az egyéni gazdasági tevékenység, autonómia és élettér drasztikus limitálása,
- Világkormányzás a nemzeti szuverenitással szemben, a kormány szuverenitása az egyénnel szemben.
A tanulmány, amely az előadás alapját képezi
megtekinthető, letölthető ITT.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök