Vajon miért ismétlődnek velünk ugyanazok a történetek? 2023-ban nem indulhat el az esztendő anélkül, hogy tisztán lássuk végre: valamit mi, az emberiség, alapvetően félreértünk. Hisz kevés dolgot szeretünk magunkról bizonyosságként állítani, de azt igen, hogy civilizációs fejlődésünk és technoindusztriális evolúciónk maga a fejlődés, vagy haladás.
Homo Sapiensnek hívjuk magunkat, tudományosan pedig duplán, Homo Sapiens Sapiensnek. A modern embernek ez a különválasztott, új tudományos kategóriája, törzsfejlődésbe illesztése azonban sajátos módon a legkevésbé alátámasztott olyan tudományos bizonyítékokkal, mint bármely megelőző kategória.
A sapienssé, vagyis bölcs emberré válás, a törzsfejlődésben csak egy kis lépés volt az evolúciónak, de óriási az emberiségnek.
Mert elődeihez képest nem csak egyik minőségében sikerült fejlődni, hanem egy olyan, az evolúcióban egyedülálló minőség fejlődött ki, amely határtalan lehetőséget adott ahhoz, hogy
a ma embere absztrakt, elvont fogalmi gondolkodással, kognitív emlékezettel, hipotetikus fantáziával, tanulással, kreativitással, csoportból közösséggé formált hatékonysággal valósíthassa meg önmagát.
Az eszközhasználó emberből ezzel bölcs ember lett.
De mi az önmegvalósítás egy természeti evolúciós teremtménynek, amely képes alkalmazkodni, megfigyelni és akár szolgálatába is állítani természetes (természeti) környezetét, méghozzá egyre magasabb szinteken?
Természetesen, az önnfenntartás és a fajfenntartás parancsát betartani, mindenekelőtt. Ezt meglehetősen sikeresen teljesítettük, s az így kialakult evolúciós harmóniát igyekeztünk mind sikeresebben fenntartani. A kőkorszaki eleink mind sokkal jobb hatásfokkal, kevesebb energiával és időbefektetéssel kezdtek gondoskoni a szükségleteink optimális kielégítéséről
– az önfenntartás folymatos fejlesztése a mai napig meg is maradt az egyik prioritása a homo sapiensnek.
Ennek nyomán pedig a fajfenntartás sem volt probléma, sőt. Az emberi élet dogmatikus szentsége, annak legmagasabb rendűsége alapelv. Ezen a talapzaton fejlődött a tudományos önkutatás, valamint a körülvevő mindenségnek a környezeti tudományossággal folytatott vizsgálata. Ezek, egymással karöltve szolgáltatásokat, óvó-védő közösségi csúcshálózatokat hívtak életre. Egyszersmind a növekedés, gyarapodás és szaporodás korlátlanságát mutató szuperkomplex, globális társadalmi-gazdasági alrendszerek megépülését is ezek tették lehetővé.
Az állami entitás, a jogeszköz, a pénzügyi-gazdasági rendszer, a humanitássá szervezett ember, az orvoslás, ezek a magunk alkotta humanizmusok végső soron az élet mindehatóságából fakadó életvédelemet, életjavítást, élethosszítást szolgálják.
„Könnyebb, kényelmesebb, gyorsabb, egyszerűbb, egyszóval hatékonyabb legyen”
– ekképp egyszerűsíthető le az, amit az emberi civilizáció és technológia fogalmakkal jelölünk.
A lehető legtermészetesebb és leglogikusabb mindez egy olyan főemlős számára, amely a természetben fejlődött arra szintre, hogy evolúciós szökőpályára léphetett – ugyanazzal a természeti logikával működve.
Hogy hol van az őskori természeti logika például a modern a pizza-házhozszállítás mai gyakorlatában?
Ott, hogy az a tény, hogy hihetetlenül komplex rendszerek eredményeképpen friss, meleg készételt raknak elénk, amiatt, hogy mi együnk olyat, ami nincs, nem is létezik, anélkül, hogy megmozdulnánk
– alapvetően természetes a vadászó-halászó-gyűjtögető szükség (enni kell), mesterséges igénnyé konvertált (elkészített finomat kell enni) kielégítésének ultrakényelmessé tétele.
És bárhova nézünk a világban, mindenütt csak az ősi, barlanglakó szükségek modern, lakossági igénnyé történő fejlesztését látjuk! Ezt a fejlesztést a fejlődéssel azonnosítani: nos, a Homo Sapiens Sapiens legnagyobb hazugsága.
A világtörténelem kereke lehet, hogy forog ugyan, de nem megy sehova és ezen az sem változtat, hogy a kereket egyre szebbé tesszük és egyre gyorsabban forgatjuk. A fejlesztés egyáltalán nem egyenlő a fejlődéssel.
- Biológiai homeosztázisunk állandósága sem környezetfüggő, egyetlen élőlényként a világon. Fűtünk és hűtünk, amit kell, levegőt, vizet, épületet. Ha akarjuk, 16 fokos hűs arénát csinálunk az 55 fokos sivatag közepén, csak azért, hogy néhányan futkározzanak, és jó sokan álldogállva üvöltözzenek, hogy ennél aktuálisabb példát ne is említsek.
- Az első kerék, de még inkább tengely használata nyomán a mozgás és mozgatás technológiájának hihetetlen diadalmenetét okozta – elég, ha csak a Voyager-1 űrszonda felfoghatatlan, Naprendszeren túli utazására gonodolunk.
- Az otthagyott, elküldhető, vagyis közvetlen emberi jelenlétet nem igénylő kommunikáció, aminek az alapja a homo sapiens írásnak nevezett infokommunikációs leleménye egy önálló, élő burjánzó világot hívott életre, amely könyvtárakat és szerverparkokat eredményezett, illetve mára már azt is, hogy emberi agyi tevékenységek szerveződtek ki algoritmusos gépezetekbe, amelyek digitalizációs hatékonysággal a véges emberi léthez képest, végtelen gép-létezéssel végtelenné és korlátlanná tette a véges és korlátozott emberi mentális kapacitásokat.
- Oly annyira, hogy a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia, maguk is evolúciós eredményekként, (technoevolúcó) pedig ma lassan már arra is esélyesek, hogy egy végzetes kihalás esetén is tovább működjenek.
Kétségtelen, hogy a Homo Sapiens a maga vágyaival, ötleteivel, és terveivel és alkotásaival, az ősi időktől fogva, mind a mai napig ugyanazt csinálja. Az önnfenntartás és létfenntartás szükségparancsát teljesíti, méghozzá saját maga kreált, nagyon is emberi igény-alapokkal helyettesítve azt, ha úgy tetszik a szükségek elől igényekbe menekülve, ugyanúgy ezekkel telnek ki a napok, mint a barlanglakó eleink napjai.
Hogy tehát mihez kezdett a Homo habilisból Homo sapienssé evolúlálódott entitás az egyszeri és megismételhetetlen evolúciós ajándékkal, az értlemes lélekké válással?
Hát, valójában nem sokat. Igaz, sokkal többen lettünk. Sokkal tovább élünk. Sokkal kevesebbet szenvedünk. És sokkal több mindent csinálunk. De az okságok és célok ugyanazok maradtak. A lehető legoptimálisabb bioállapotunk biztosítása. Ha azt hisszük, ha elhisszük, hogy a kőkorszaki létünkhöz képest fejlődtünk, méghozzá evolúciós értelemben, nem is tévedhetnénk nagyobbat… Bizony, a szépség és katarzis miatt, még a művészetek meg a kultúra sem más végső soron, mint egy emberi igény (lelki szükség) kielégítése.
És az igényeink mind határtalanabbak, vágyaink egyre végtelenebbek.
Ám a határtalanság és végtelenség – amely egyébként megtévesztő mód, öröklétet suggall – valójában felfoghatatlan, a végességre és határokra ítélt embernek.
Az emberi lélek talán legcsodálatosabb vezérillúziója, hogy mégis bizonyos pillanatokban a végtelenséget és határtalanságot véljük mámorosan érezni. És ezt az ellentmondásos, mámorító határvidékét emberi csúcsérzületeinknek, amelyet az ősi szakrális idők embere ösztönösen az isteni misztériummal oldott fel, elképesztő emberi arroganciával, minden felett álló rendező elvként a gyakorlatba ültettük át, exponenciálisan gyorsítva a minket körülvevő valóságos világ technoevolúciós burjánzását.
- A posztmodern kortárs ember biztos abban, hogy lehetőségei az embernek, emberiségnek: határtalanok.
- Hiszi, hogy a tudományos megoldások sora valójában végtelen, vagyis minden, bármilyen, és akármilyen probláma megoldható a tudománnyal.
- És tapasztalja, hogy véges létében, végtelen folyamatok működnek – többek között az ő szolgálatában.
- Az az élménye, hogy feszegetni, meghaladni, kitágítani kell a határokat – méghozzá határtalanul. Megint csak az öröklétbe kacsintva, végtelen, határtalan emberi gyarlósággal, hübrisszel, hiúsággal.
Az emberi életünk, létezésünk és a világ, amiben élünk – mindennek vége lesz egyszer valamikor. Még a világmindenség kutatói is egyetértenek abban, hogy valahogy elkezdődőtt (nagy bumm) és valahogy majd vége is lesz (nagy reccs) minden létezőnek.
Jól tudja ezt bármelyikünk. A haláltudat végigkísér életünkön, kicsi gyermekkortól kezdve.
Ám akkor hogyan lehet az, hogy épp a legeslegfontosabb dologban nem látjuk a végességet? Hogyan fordul elő az, hogy a minket közvetlenül körülvevő és meghatározó ökoszisztémánkat, a bolygónkat, amelynek végessége és határai empirikusan is tapasztalhatók, végtelenül és határtalanul használjuk?
Hiszen valóban hihetetlen a mértéke, üteme és dinamizmusa, ahogy a használat, a technoindusztriális szintre érkezve globális kihasználássá vált oly mértékben, mintha tárgya, az Anyaföldön elérhető erőforrások és anyagok elérhetősége és mennyisége, végtelen és határtalan lenne. Lett volna. Már jó ideje úgy folytatjuk erőforrások, anyagok használatát, hogy valódi, mérhető és bizonyítható a tény:
immár elhasználjuk létezésünk rendszerét!
A jelen posztmodernitás szürreális kortünete épp ez: tudjuk, hogy a lehető legrosszabb, amit csinálunk. Azt is tudjuk, hogyan ne csináljuk és hogyan csináljuk máshogy. És az abszurd valóság: tovább csináljuk. Ezt tudjuk csak igazán!
Hát, ennyit a Homo Sapiens Sapiens „bölcs-bölcsességéről”. Avagy a Tudás Fája tiltott gyümölcsének megízleléséről… És ennyit a civilizációnak csúfolt, sok ezer éves luxus élvhajhászatról.
Na meg persze, ennyit a technológia meg a tudomány felmagasztalt, megváltást ígérő rendszereiről, a fejlődésről meg haladásról: valójában pedig talán csak egy újabb klasszikus emberi igény-kielégítésről, az emberi elme mentális-szellemi önkielégítéseiről…
És mi köze mindennek 2023-hoz? A legtöbb, főleg akkor, amikor nem halogatható a végső magyarázat.
Amikor a valóságtagadás a bűn, a büntetés a valóság.
Ma közkeletűen progresssziónak nevezik, vagyis haladó, előremutató minőségnek hazudják, a valójában valóságtagadással karöltve működtetett valósághamisítást.
A legjob példa, hogy a ránk törő idegen, fegyveres rabló hordát „menekülteknek” hazudják, empátiát, szolidaratást előírva befogadást, és önfeladásig menő toleranciát követelve ráadásul. Vagy ahogy demokratikusan relativizálnak, például biológiai elrendeléseket egyének, csoportok szintjén.
Jó példa, ahogy oximoron szavak írják le, ezt az irreálist relativizáló realizmust, mint például a „Kultúrharc”.
(Pedig a kultúrának és harcnak sem fogalmilag sem más módon nincs kapcsolódási pontja. Akkor se, ha idióták műalkotások ellen festékszórókkal vonulnak hadba)
A legnagyobb hazugságot fenntartandó, ördögi hatásfokkal teszik. Globálissá vált a tömeghipnózis. Kétségtelen a pszichedelikus és hipnogenikus meta,- és mikrohatás együttese, aminek ékes bizonyítékai a mesterséges „safe space”-ek, „politically correct”-ségek.
Dübörögnek a high-tech manipulatív, propaganda eszközök a fejlődés-haladás-progresszió szentháromság égisze alatt, fenntartandó a legnagyobb hazugságot.
Homo sapiens…sapiens?
A progresszió ezért pusztító, egyszersmind közagresszió, képviselői pedig a progresszív agresszorok, azaz a PROGRESSZOROK, ezért is ez az egyik rovatunk címe.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök