Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szabotázsakciót hajthatott végre az Oroszországot Kínával összekötő vasútvonalon – számolt be pénteken a Politico brüsszeli hírportál. Kremlin-barát Telegram-csatornák információi szerint az orosz hatóságok nyomozást indítottak az ügyben terrorizmus gyanújával.
A Politico szerint az SZBU több robbantást hajtott végre az Ukrajnától mintegy hatezer kilométerre fekvő Burjátföldön, a Bajkál–Amur-vonal Szeveromujszkij alagútjában.
Az információt egy magas rangú ukrán tisztviselő osztotta meg a hírportállal.
„Ez az egyetlen jelentős vasúti összeköttetés Oroszország és Kína között. Az akció következtében ez az útvonal, melyet Moszkva többek közt katonai szállításokhoz használ, megbénult”
– fogalmazott a forrás. Az alagútban négy robbanószerkezet robbant fel, miközben egy tehervonat haladt rajta keresztül.
Az SZBU hivatalosan nem erősítette meg, hogy ők állnának a szabotázsakció hátterében.
Az X közösségimédia-platformra több felhasználó is feltöltötte ugyanazt a térképet, amely szerint az alagút mellett egy „tartalék” vonal is húzódik a területen, azonban ennek kapacitása jóval kisebb, mint a fővonalé.

x – magyarnemzet – Pesti Hírek