A hatfős magyar csapat egy arany- és öt ezüstérmet szerzett Thaiföld fővárosában, Bangkokban a december 1. és 10. között megrendezett 20. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián (IJSO).
A versenyt 2004-ben Indonézia alapította. Azóta
Magyarország minden évben részt vesz a 16 évesnél fiatalabb korosztály számára meghirdetett természettudományi olimpián, ahol a versenyzők biológiából, kémiából és fizikából mérik össze elméleti és gyakorlati tudásukat.
A nemzetközi megmérettetésen egy-egy ország 6 fős diákcsapattal indulhat. A természettudományi versenyen az idén 54 ország 304 diákja mérte össze a tudását – derül ki a magyar szervezők MTI-hez eljuttatott közleményéből, illetve több politikus Facebook-posztban is méltatta a sikereket és köszöntötte a szép eredményt elért diákokat.
Az idei versenyen Biró Artúr, a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 10. osztályos tanulója aranyérmet szerzett.
Ezüstérmes lett: Nagy Luca és Bauer Balázs Ábel, a győri Révai Miklós Gimnázium 10. osztályos tanulói, Bense Tamás István és Szepesi Zoltán László, a budapesti Eötvös József Gimnázium 8. és 9. osztályos tanulói, valamint Simon János Dániel, a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 10. osztályos tanulója.
A közlemény szerint a csapatversenyben Ausztráliával holtversenyben a 7. helyen végzett a magyar csapat, ami egyedülálló eredmény a verseny történetében.
A csapat tagjait az itthon megrendezett fizika- és kémiaversenyek döntőiből jelentkező diákok közül válogatták ki. Kiutazásukat egyebek mellett a Nemzeti Tehetségprogram is támogatta.
makronom.eu – Pesti Hírek