a 22-es csapdája Forró drót kiemelt

BEST OF 2023! – „Utolsó ukránig!” Utolsó európaiig is…?! (Pesti Hírnök vélemény – ÚJRATÖLTVE)

Az Európai Unió, miután sorra felvette a posztkommunista államokat, méghozzá közös akarattal és immár majdnem a teljes európai kontinensre is kiterjedt, valahogy mintha megtorpanni látszott volna. A korábbi hidegháború alatt megálmodott gazdasági közösség – a világháborús emlékezetű generáció idején – ígéretesen látszott szavatolni a békét oly módon is, hogy a kölcsönös gazdasági-kereskedelmi könnyítések intézményesítésébe fognak. Ez az intézményesedés az említett országok csatlakozása után teljesedett ki, ahogyan azok a gátló, megoldatlan problémák, adottságok és érdekütközésekből fakadó anomáliák is, amelyek mind jobban rámutattak a mélyben húzódó problémákra.

Unióként vallott sosem tapasztalt kudarcot Európa,
sosem tapasztalt következményeket teremtve.
Ha így megy tovább, csak az Unió marad, Európa pedig elvész.
Elukrajnásodik.

Az új egyesülési hullám után más lett az Unió. Észak-dél, nyugat-kelet: pénzügyi, gazdasági egyenlőtlenségek; a nyugati országok nemzeti érdekei keleten uniós irányelvekként, közös felelősség, – és tehervállalásként jelentkeztek. Az agyelszívás ismert jelenségén túl a „kézelszívás” (vagyis már nemcsak a tudományos szféra, hanem mindennemű kétkezi munkalehetőség) nyugatra vonzotta a megélni itthon alig tudó fiatalokat, szerte Európában rendezetlen maradt az őshonos kisebbségek kérdése… Habsburgos időkre, vagy a gyarmattartói nyugatosság korára emlékeztető árnyék borult térségünkre.

A FRISSEN KIBŐVÜLT EU JÓ SOK MEGOLDANDÓ BELSŐ PROBLÉMÁVAL LÉPETT AZ ÚJ ÉVEZREDBE.

Ez volt a „békebeli” vajon?

Mindez azonban tudomásul volt véve, hiszen természetesen minden uniós polgár élvezi a közös alapok biztosította előnyöket, a vámszabadságot, a szolgáltatás és munkaerő szabad áramlását; a központi források biztosította infrastruktúra fejlesztéseket, és egyszerűen azt, hogy egy igazolvánnyal bejárhatjuk a békés Európát, amely eleddig csak erőszakos birodalmi egységesítések nyomán vált – időszakosan – egységessé.

ÁM NEMSOKÁRA KÍVÜLRŐL IS PROBLÉMÁK JÖTTEK.

A meglévő, lokális kihívások tetejébe globális kihívások kezdtek sokasodni, méghozzá történelmi léptékűek.

Az elmúlt húsz évben globális pénzügyi válság, globális népvándorlás, gazdasági migrációs nyomás, koronavírus járvány, újabb gazdasági válság, megugró szociális kiadások, munkanélküliség, és most a váratlan orosz-ukrán háború.

Ezek nyomán beláthatatlan geopolitikai, katonapolitikai és gazdasági következményekkel kell már most számolni, amelyeket csak súlyosbít, az angolszász nyomásra folytatott oroszellenes szankciópolitika és a hirtelen előállt fegyverkezési igény jelentette források előteremtése.

Anélkül, hogy a részletekbe mennék, ismert tény, hogy a fenti kihívások egyikére sem volt képes az Unió egységes, eredményes választ adni. A problémák kezelése a nemzetállamokra maradt.

Ez leglátványosabban a pandémia alatt igazolódott be, az első maszkvadász fürkészek és portyázók kiküldésétől az oltásprogram befuccsolásáig. Az európai közösség kudarcai legdrágább bizonyítékául az Európában bűnöző és segélyes életmódra berendezkedett széles migránstömegek és no-go zónák szolgálnak. És legtragikusabb fejleménye az iszlám agresszív fundamentalista erőszakhulláma, a terrorizmus és annak áldozatai.

A szomszédban zajló globális harc lokális proxi háborúja hirtelen rámutatott: az Unió így nem működhet tovább. A működés alatt működtetést kell érteni, ami az Egyesült Államok tobzódását jelenti az Európát be,- és feláldozó kisajátításokban. Európa csak az önsorsrontásban tör egységre, az önfeladás és kiszolgáló magatartás, amit az USA diktálhat, bizonyítja, mennyire nincsen európaiság az uniós amerikai barátságban.

EZ AZ UNIÓ AHELYETT, HOGY BÁRMINEMŰ VÉDELMET ÉS ERŐT JELENTENE TAGJAINAK, KISZOLGÁLTATOTTÁ, VÉDTELENNÉ, GYENGÉVÉ TETTE-TESZI AZ EURÓPAI ORSZÁGOKAT.

Hát az meg hogyan lehet, hogy egyedül NATO tagságunk adhat védelmet? Hát nem európai országok dicső hagyománya volt világokat uralni? Hát nem európai műfaj a világháború? Az volt. De Európa a szerb-horvát háborúval sem tudott már mit kezdeni.

Európa, 2030?

Európa harcképessége szinte nulla.

Az EU védelmi képessége pedig mínuszos (az angolok kilépésével már elrettentő atom ütőerő sincs – a franciák doktrínális okokból nem számítanak. Most még az állandó elérhető fegyver- és utánpótlás képességek is elvesztek, füstölgő hamukupacokká lettek ukrámn szántóföldeken… Sőt, már eleve: maga az európai ember sem harcképes, nem volt katona, és nem tud még fegyvert se kezelni. (A játékkonzol nem az.) Igaz, hogy a német hadsereg legalább transzvesztita főtiszttel büszkélkedik.

Európa nem önfenntartó.

Sem energia, sem élelmiszer szempontból. A fogyasztási cikkek jórészt a globális hálózatokból érkeznek, saját termelése ki van szolgáltatva afrikai, ázsiai nyersanyag-szállításoknak. Ezen nincs mit csodálkozni, Európa a lehető legagresszívabban, évszázadokon keresztül az Európán kívüli világból kiszivattyúzott erőforrások és alapanyagok és ezek termelte óriás haszon ötvözetére épült. Ebből mára csak a legutóbbi maradt meg. Ha a szankciós szőnyegbombázás kiteljesedik, és Kína is szankciókkal lesz revolverezve, akkor konkrétan semmi nem lesz Európában egy darabig, maximum online európai parlamenti közvetítések.

Európa lemaradt.

Minden tudomány területen és a kutatás – fejlesztés minden ágában. Az európai innováció halvány részeredményekkel bír a világ dübörgő technológiai forradalmában.

Európa világban betöltött szerepe egyfajta csicskadiplomáciává züllött, amely teljes mértékben az USA kiszolgálója.

Mint Unió, nem is értelmezhető karakter a nemzetközi diplomáciai térben (nem is lehet, hiszen a közös feltételek eleve hiányoznak); pedig jó példa lehetne az ideális uniós működésre, a V4-ek egymástól teljesen független, autonóm minőségű szövetsége, amely a közös érdekű ügyekben ölt testet, és pótolhatatlan, gyümölcsöző gazdasági együttműködés a kovásza. Minden ellenkező irányba mutató történés ellenére is, egyelőre…

IGAZSÁG SZERINT EURÓPA MÉG MINDIG AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ HAGYATÉKÁVAL KÜZD.

Európa még mindig a nagy háborús hagyatékkal küzd; nem hajlandó tudomásul venni a fent felsorolt romboló folyamatokat, s immár nem csak a világszintű befolyása csappant meg, de lassan maga eszmélhet arra, hogy

karmatikus történelmi evolúciója folytán maga is gyarmattá vált: a globális USA és a globális nagytőke gyarmatává, az utolsó olyan gyarmattá, ahol a nyugati tőke még profitálhat a bennszülött fogyasztókból – miközben a korábbi piacairól, a megörökölt európai gyarmatvilág piacairól, éppen azok önállósodása és eszmélése miatt egyre jobban kiszorul.

S, lám nincs új a nap alatt!

A piacokért vívott harc, kortárs fejezete most újra háborúvá forrósította, az évszázados világháborús harcot az amerikai és orosz gazdasági erőtér között. Megint európai hadszíntéren, ahol az oroszok óriási emberi, az amerikaiak pedig monumentális anyagi áldozattal vívják szövetségeseikkel a világháborút.

Nem ismerős…?

HA AZ USA AZ „UTOLSÓ UKRÁNIG” KÉSZ HARCOLNI AZ OROSZOKKAL SZEMBEN, VAJON NEM HASONLÓ GLOBALO-CINIZMUSSAL MONDANÁ, HOGY KÉSZ AZ „UTOLSÓ EURÓPAIIG” HARCOLNI…?

Ám, ha reményeink szerint erre nem is kerül sor, az bizonyos, hogy Európa, ha doktrinálisan szakít Oroszországgal, óriási veszteségeket fog elszenvedni, és elhúzódó válságjegyeket fog produkálni. Most nyár van, aminek a végén

azonban újra napirendre kerül úgy az energiakérdés, ahogy korábban Európában csak világháborúk utolsó éveiben.

Európa energiaigényének, ipari és lakossági igényének közel a felét biztosította és biztosíthatná most is is az orosz fél…. Ám az amerikai fél, ezt mindenáron helyettesíteni akarva, kényszerváltások közepette vezényli Európát Ennek jegyében az energiaszállítás usás „átvállalása” így fest az óceánon innen: biztosan többszörös, bizonytalanul hullámzó áron adunk energiát, bizonytalan mennyiségben és feldolgozatlanul, százas nagyságrendben, óriáshajókkal.

Mintha újra a lezárt berlini idők amerikai légihídja, légi szállítószalagja kerülne kilátásba…. Az orosz csővezeték helyett az LNG tanker flottára váltani épp olyan, mintha a kerti slaggal való locsolás helyett vödrökben vizet hordani…)

Jóllehet Európától

ugyanarra a profitra kér az USA garanciát, mégis ő ugyanarra a mennyiségre nem hajlandó azt vállalni! Vagyis az új „cash & carry”, a „Fizesd ki és vidd el!” ma így szól:
„fizesd a maximumot, minimálisat is csak akkor, ha kapsz!”

Az Unió ezzel pedig ismét csak felülmúlja önmagát, és bizony immár túl feltűnő, hogy az unióssá összefogott USA-védnökség, valahogy a végén mindig a legpusztítóbb hatás-együttessel jár Európa számára. Európa végzetesnek látszón uniózódott meg.

És valahogyan ugyanakkor mindig történelmi profitra és gyarapodásra tesznek szert ugyanazok a globális vállalatok, a pénzszolgaság lobbihálójában foglyul ejtett hazaáruló állami vezetőkkel, poltikai körökkel mélyállami gödörbe rántva a jobb sorsa érdemes nemzeteket és országokat, valamint a kizsákmányolt, szegénysorsú milliárdok teljes generációit.

A legmélységesebb emberi erkölcstelenség, annak is már az aberrált foka, hogy mindezek oly kifinomult komplexitással való megszervezése, valószínűleg az emberiség csúcsteljesítménye – lehetett volna. De valójában csak megint a legalja emberi ösztönlényi kielégülés, vagyis a profit banális parancsa diktálja e szuperszerveződést! És ugyanezért végső mérlege csakis pusztító hatású lehet és félő, hogy a folyamatot lehetetlen megállítani.

Ha úgy tetszik: a legembertelnebb dologból, csak még embertelenebb dolog lehet.

Ha miközben már akkor, amikor egy köbméterrel sem jött kevesebb gáz, sem olaj keletről, nyugaton máris a duplájára, és még , annál isjobban nőttek az energiaárak – beárazandó azt, ami lesz, úgymond – vajon, ha a csapok teljesen (végleg) elzárulnak, nem lesz-e most már tagadhatatlanul sokkal súlyosabb következménye ránk nézve, mint a büntetni szándékozott, jól megszankcionált Oroszországra? Még ha a legjobban is „működnek a szankciók”? Mind a tizenegy ezer…

És vajon megússzuk mindössze annyi következménnyel, hogy ami eddig jött a csöveken, az ezután nem jön?

De jó lenne nem megtudni…. Jó lett volna. Mert most már biztos, hogy első kézből szerzünk tapasztalatot: lassan tényleg látszik az utolsó ukrán. Tétlenül várjuk, míg egyszercsak az utolsó európait láthatjuk?

Jónás Levente, a Pesti Hírnök

Ez is érdekelhet

Új világrend és a magyarok – Korkép / Körkép / Kórkép mai magyar szemmel (Pesti Hírnök korelemző vélemény)

Jónás Levente

„Utolsó ukránig!” Utolsó európaiig is…?! (Pesti Hírnök vélemény) – ELSŐ RÉSZ

Jónás Levente

Miért öltözik be ukrán parasztmenyecskének az EU vezető tisztségviselője? (Pesti Hírnök vélemény – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben