Dollárbaloldal és dollármédia. A tavalyi választás óta ez a név ragadt a hatpárti baloldali összefogás pártjaira és politikusaira, valamint az aktív politizálásba egyre jobban bekapcsolódó médiájukra. A nemzeti konzultáció tizenegyedik kérdése a külföldi befolyásszerzés visszaszorítására kérdez rá, hogy a magyar emberek helyett ne spekulánsok és tőkeerős külföldi hatalmi központok döntsenek hazánk sorsáról.
A globalista érdekkörök a tavalyi választáson soha nem látott összeggel — legalább négymilliárd forinttal — pénzelték a hatpárti baloldali összefogást, hogy az kormányra kerülve támogassa a háborút; fogadja el a kötelező betelepítési kvótát; törölje el a rezsicsökkentést és küldjön több pénzt Kijevnek és Brüsszelnek.
A példátlan választásbefolyásolási kísérletre azért volt szükség, mert a globalistáknak nincsen jó ajánlata, így már csak manipulációval tudják hatalmukat megtartani, vagy a politikájukkal szembeni alternatívát ellehetetleníteni.
Hol tévesztettek utat?
A Kína WTO-tagságával (2001) felpörgött “spontán” globalizáció alapjaiban rengette meg a nyugat társadalmait: a termelés a centrumországokból a perifériára vándorolt, miközben a tőkepiaci szabályok lazításának eredményeként a spekulánsok jól jártak. A társadalmi különbségek Nyugaton régen nem látott mértékűre nőttek, amit a tömeges migráció is tetézett. Ezt látva és elszenvedve, a már korábban leszakadó alsó középosztály után mára a középosztály és a munkások egyre nagyobb része szavaz a szuverenista erőkre, ezért a mainstream pártjai már csak nagykoalícióban, vagy — térségünkre jellemző módon — szivárványkoalícióban tudnak többségbe kerülni.
Ki döntsön a sorsunkról?
A globalista hatalomgyakorlás egyik új eszköze tehát a szivárványkoalíció, amelynek segítségével a szuverenista pártokat elszigetelik, és a legtöbb pártot egy választási tömbbe terelik.
Ez lehet egyetlen formáció, mint a hatpárti baloldali összefogás tavaly Magyarországon, de lehet két formáció, mint Csehországban (2021), vagy három, mint Lengyelországban (2023). A lényeg, hogy a szuverenista pártnak ne legyen olyan szövetségese, amellyel parlamenti többséget tudna szerezni. Most Hollandiában is ezzel próbálkoznak, ahol Gert Wilders pártja (PVV) nyert, és most egy négypárti szivárványkormánnyal próbálják kormányra kerülését megakadályozni. Ilyen hatalomtechnikai eszköznek számít továbbá egy kirakatpolitikus (mint a finn Sanna Marin), vagy párt (mint a Progresszív Szlovákia) “felépítése”, hogy a kellő médiahátszéllel első helyen végezzenek a választáson, és ők kapjanak kormányalakítási megbízást.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy a globalista hatalmi központok milyen eszközökkel bírják rá az egyébként eltérő világnézetet valló és szavazói érdekcsoportokat képviselő pártokat és politikusokat arra, hogy egy szivárványkoalíció tagjaivá váljanak?
Ehhez kell a külföldi befolyás, ami lehet guruló dollár, vagy euró; hatalmi szó; zsarolás, vagy ígérgetés. Mi sem mutatja jobban a szivárványkoalíciók mesterséges voltát, mint a választási kudarc utáni őszinteségi rohamokban elmondott mondatok, miszerint “hiba volt” összeállni, vagy az “amerikai tanácsadókra” hallgatni.
A dollárbaloldal persze önmagában kevés. A 2022-es országgyűlési választások előtt jól látszott, hogy a dollárbaloldal útját a dollármédia is egyengette, amely szerint “zárul az olló” célzott “közvélemény-kutatási” eredményeket közölt, vagy “oknyomozó” anyagokat tálalt szenzációként. A dollármédia külföldi kötődését nemcsak a guruló dollárok és eurók mutatják, hanem az is, ahogy nemzetközi lejárató kampányok részeként szolgálnak idegen érdeket. Jó példa erre az ún. Pegazus-ügy, ahol egy minden gyanú szerint összehangolt médiatámadást láttunk.
Magyarország 2010 óta egy olyan utat jár, ami leginkább az 1980-as és 1990-es évek Amerikájának és Nyugat-Európájának mintáját követi, amikor még ott is a nemzeti érdek és a nyugati értékek vegytiszta formája volt a mérvadó.
Ahogy Ronald Reagan elnök a patriotizmus és a szabadságvágy felélesztésével kivezette az USA-t a vietnami traumából, vagy ahogy a német, francia és osztrák kormányok támogatták saját nagyvállalataikat, úgy próbálja most
a polgári magyar kormány a jól bevált, “hagyományos” európai értékek mentén megőrizni a magyarság életerejét, valamint egyengetni egy patrióta gazdaságpolitikával azoknak a magyar regionális multiknak az útját, amelyek legalább a Kárpát-medencében fel tudják venni a versenyt más régiók nagyvállalataival.
Ne legyenek kétségeink!
A globalista hatalmi körök, spekulánsok és kisebb-nagyobb országok kőkeményen képviselik érdekeiket. Ezt gyakran az EU, vagy Magyarország és a magyarság érdekeinek rovására teszik, amihez sajnos mindig találnak olyan magyarokat, akik nekik ebben segédkeznek. Nekünk, ma élő magyaroknak az az érdekünk, hogy hazánk kölcsönösen előnyös alkuk mentén ne elszenvedője, hanem — mérete és lehetősége szerint — alakítója legyen e globális folyamatoknak. Ehhez az ellenérdekelt és alamuszi befolyásszerzést le kell leplezni, be kell mutatni és kellő politikai erőt kell felmutatni a visszaszorítására.
A most beterjesztett szuverenitásvédelmi törvény jó eszköz erre, amely a Szuverenitásvédelmi Hatósággal és a kellően elrettentő büntetési mértékkel jó eszközöket is biztosít e célok elérésére.
Hasonló gyakorlatot látunk idestova kilencven éve az USA-ban, vagy Izraelben.
A nemzeti konzultáció tizenegyedik kérdésére adott válaszunkkal azt a törekvést támogathatjuk, hogy hazánk sorsáról mi, magyarok dönthessünk, idegen befolyás nélkül.
Kiszely Zoltán