Gyurcsány újra nácizni kezdett . És fasisztázni. Merthogy kommunistázzák őket. Ez igaz.A baj csak az, hogy míg azok, és az azokhoz hasonlók de iure és de facto (vagyis a jog és a tények mentén is) kommunisták, addig sem nácikat, sem fasisztákat nem találni hazánkban. 1945 óta biztosan nem. Még a Wiesenthal sem találna.
Talán ezért kiabálják, üvöltik, írják, sírják azóta a kommunista, szocialista, szociáldemokrata és liberális öndefiniált emberek és csoportok a náci és fasiszta hívószavakat, merthogy nagyon keresik ugyan, de sehogy és sehol sem találják őket?
Pedig most épp pont lehet találni nácikat, méghozzá a legvadabb fajtából – akiket a legvadabb fajtájú háborúzás termel ki. De ezek nem az itthoni propagandisztikus köpködők által célzottak.
Ezek valóságos ukrán, neobanderista nácik és most ezeknek a posztkommunista nácizóknak a szövetségesei.
Egyfajta közös alap a kommunizmusban és a kommunizmus utáni időkben, hogy mindenütt úgy szórták-szórják a náci (fasiszta) jelzőt, mint farsangi bulin a konfettit.
Az elkövetők köre, generációkon át: ugyanaz. Hallottuk és halljuk nap, mint nap, mondják reggel, éjjel meg este.
A magyar történelemben a nácizással (korábban jellemzőbben fasizmussal) való bélyegzés, a kommunista diktatúra koncepciós perei, a magyar társadalom legelnyomottabb, legjogfosztottabb időszakában és a kortárs rendszereváltott évtizedeinkben egyaránt csúcsra jár.
A legszélsőségesebb, keményvonalas bolsevizmus és a legszélsőségesebb, keményvonalas liberalizmus bizarr, magyarországi vérnásza ez.
Miért? Hiszen mindenki tudja, hogy a nácizmusnak vége lett egyszer és mindenkorra! A fasizmus pedig fel sem üthette fejét. Viszont volt
bolsevik proletárdiktatúra, a házmesterből lett népbiztosok gyűlölet,- és rablórémuralma, majd szovjet megszállás biztosította a sztálini diktatúrát, hogy aztán még legaljasabb mód munkásőrséggel is őrizzék, túl hosszan a szocialista állampártiság kádári diktatúráját…
Ezek a magyargyilkosok náciztak végig. És ezek utódai, a marxista-liberális doktrínerek náciznak ma, jóllehet a fizikai gyilkosságokat nélkülözni kénytelen, ám annál buzgóbb magyargyűlölettel, rákontrázva hazug elődeikre.
Ez a politikai hagyományuk!
Ha kell, kreálnak „nácikat”. Médianácikat, operettnácikat, akik persze „közös ellenzéki platformra” gyűlvén, meg „ügyek mentén” tovább élve, szolgálják a kommunista hazugságokat, az ellenségképezésen alapuló hamis ideológiai mázt, amely a valódi társadalmi-politikai felelősségű politikai munkát hivatott pótolni.
(A helyzet az, hogy még csak a Jobbik-Mi Hazánk csapat sem náci, ugyanis nem elég okosak ahhoz, amilyen gonosznak festik le őket. Erről közvetlen tapasztalat szerezhető.)
Ha valaki idehaza, nácikat keres mindenáron mégis, akkor azt a posztkommunista, többgenerációs tömeggyilkos-hagyományú balliberális oldal kortárs szereplői közt kell keresni. A régi elvtársaktól a legújabb balos „woke” csírakultúrákban fürdő ifjakig – egyaránt megtalálhatjuk közöttük a náci időket idéző, náci módszerű és elvakultságú gyűlöletkampány szereplésekkel élő nácizókat.
Mert valójában ők maguk azok, akik fasiszta, náci és kommunista propaganda hatványozásával a hajdani valódi nácikat, fasisztákat és kommunistákat megszégyenítő módon. Ma ők a nácik, fasiszták és kommunisták! Ők pedig azért azok, mert
ma is ők azok, akik a nemzetköziség szűrt és irányított hátterét használják. Ők azok, akik ma (el)árulják a hazánkat – híven hajdani külkiszolgálói őseikhez.
És ők azok, akik gyűlölet-kommunikációs áradatot zúdítva a mai magyar emberekre,
ahogy régen is nácikat hazudtak a szabadság nevében a szocializmus építői, most is nácikat hazudnak a szabadság nevében a liberalizmus építői. A kommunista beszéddiktatúra alatt is nácizók. A ma, náci mód nácizók. Az igazi, hazánkban egyedüli, mai nácik.
„Legyetek Gyurcsányok…!” Azok lettek.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök