A tegnapi nap jogerős döntés született az úz-völgyi katonatemető ügyében, mely szerint a betonkresztek jogtalanul lettek felállítva és azokat el kell távolítani.
A pert a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vitte győzelemre.
Az eddig is világos volt, hogy agresszív temetőfoglalásról volt szó, amit videókon is láthattunk, illetve tárgyi bizonyítékok is igazolják, hogy a temetőben nem nyugszanak tömegével elesett román katonák. Most a jog szerint is győzelmet arattunk. Már csak a végeredményt várjuk, méghozzá azt, hogy a betonkresztek valóban eltűnnek a temetőből és helyreáll a rend.
Az elesett román katonáknak is van sírhelyük másutt. Azokat kellene gondozni, mert eléggé siralmas állapotban vannak, nem pedig mások sírhelyei fölé emelni keresztet „névtelen román katonáknak”. A provokáció szándéka egyértelmű.
Minden román és magyar, valamint egyéb nemzetiségű hősi halottnak kijár a tisztelet, de
senki sem lophatja el mások sírhelyét! Nem engedjük!