Nemcsak Kádár János születésnapját üli május 26-án a baloldal, 2006-ban e napon tartott szellemi sztriptízt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a balatonőszödi kormányüdülőben. Egy kétségbeejtő ember öntötte trágár beszédrohamát a publikumra.
Nem „csak úgy” kicsúszott a száján – tudatosan készült az őszödi beszédre. Élvezte, hogy ő most történelmet ír, szózatáról pedig még sokáig beszélni fognak. (Ez végül is bejött, lám, most is róla elmélkedünk…)
Működő demokráciákban ilyenkor a másnapra kijózanodó politikus lemond, esetleg kilép villájának emeleti ablakán.
De nem Gyurcsány! Ő a mai napig „igazságbeszédnek” tartja a produkcióját – szó se róla, voltak benne támadhatatlan igazságok. Például amikor közli:
„Ennyi tehetségünk van, gyerekek”.
Vagy:
„Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”
Teszem hozzá, a szavalat a maga mosdatlansága dacára – esetleg éppen azért! – tényleg korszakos volt. Az idők során igazodási ponttá lett, glédába rendezte a politikai szavazótábort. Lumpenproli körökben ma is szellemi alapvetésként emlegetik az obszcén szózatot, némelyek egyenest Kossuth ceglédi beszédéhez hasonlítják. Az sem zavarja őket, hogy a nemzeti oldal Őszöd óta egyvégtében elsöprő győzelmeket arat.
Az ember tizenhét éve azon mereng: mit keres még mindig a politikában a szemkilövőhegyi ember? Elképedve figyeljük napi bohózatait, közte azt, hogy ma is hiszi, őszödi eszmefuttatása a magyar politikai retorika túlszárnyalhatatlan csúcsa. Gyurcsány saját „igazságbeszédének” foglyává lett. Ha rajta múlna, szózata érettségi tétel lenne.
De így csak egy méretes trágárpolitikai rekvizitum.