a 22-es csapdája Forró drót kiemelt united fakes of america

Putyin tényleg elrontotta…? És mi van, ha nem? Íme, a háború közeli lezárásának menete! (Pesti Hírnök vélemény)

Megtámadott támadók, védekező agresszor, 
agresszív védők (Behatolás, 1. szakasz)

„A háború erkölcsi versengés és a csata kezdete előtt, a templomban dől el”

– írja a hadtudomány ókori kínai klasszikusa, Szun-Cu. Valóban. Az oroszok indította háború pedig nagyon úgy tűnik már a „templomban” elveszett Moszkva számára.

A „templom” a közvélekedés, a kritika és közvélemény narratíváinak örök érvényű szimbóluma; az általános emberi ítélet erkölcsisége, a jó/rossz szerepek itt dőlnek el. Korunkban ez a „templom” már digitalizált világkatedrális: a globális médiakommunikáció biztosította felületek és platformok összessége, s az ismert, modernizált propagandisztikus hírközlőkön túl pedig ma már a közösségi médiumok is felzárkóztak a tömegkommunikációs, befolyásoló, sőt sok esetben döntően befolyásoló tényezők sorába.

Nem véletlen, ahogy az orosz katonai akció kezdetét vette, már készen is volt a világtemplomi ítélet:

eszerint egy nagy ország eltapos egy kis országot, vezetője pedig így agresszor és ekképp a nemzetközi jogot durván megsértő, önös hatalmi, birodalmi álmokat kergető diktatórikus fantaszta.

Vele szemben pedig szuverén születő nemzetállam vívja szabadságharcát a sokkal erősebb, gonosz birodalom hatalmi törekvéseivel szemben.

Kék-sárgába borult nagy hirtelen a világ nyugatibb fele, legliberálisabb demokráciáival az élen – a legteljesebb szolidaritást vállalva az önmagát rögtön áldozatpózba is vágó ukrán cselédállamuk mellett. Az a világ, amelynek országai minden mód kiálltak „Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett”, és rögtön nagyarányú pénz,- és utánpótlás transzportokat indítottak útnak Ukrajna felé. Nemkülönben elindult keletre a tucatnyi NATO-tagország, de főleg az USA elképzelhetetlen mennyiségű harceszköze: harcjárművek, fegyverek, robbanó,- és lőszer adományok végeláthatatlan sora.

A valóság ezúttal nem a két, egymásnak feszülő ország szélsőséges narratívái között található, hanem egy teljesen más értelmezési keretben. A nyugati operatív szolgálatok már 1991 óta jelen voltak az ukrán belpolitikában, ennek eredményeképpen pedig a hagyományosan

az oroszokhoz lojális, vazallus-államvezetés helyére olyanok kerülhettek, akik az új, nyugati felvásárló és befektető körnek leszerződve, „eredményesen” egyesítették az ukránok felkorbácsolt, új oroszellensségre épülő identitását, a nyugati geostratégiai érdekek mindenek felett álló képviselésével.

2014 után ez nyílt, orosz és más kisebbségekkkel szembeni embertelen bánásmódokban gazdag, náci romantikával átszőtt militáns állami működéshez vezetett, a horogkeresztes zászló mellé az EU, sőt a NATO zászlóját lobogtatva.

És egyszersmind készülve – készítve folyamatosan az idei fejleményekre. Ukrajna keleti részén a nyugati sajtó által kevéssé bemutatott durva és rendszerszintű, kisebbségekkel szembeni támadássorozat zajlott. A helyi orosz lakosság kénytelen volt maga védelmet keresni, s mlíciává szervezve magát, a jelentős orosz kisebbség fegyveres ellenállásba kezdett. És persze kérte az anyaország segítségét.

A nyakig nátózott és fedett usás műveletezett, nyugati ügynökök kész serege által támogatott Ukrajna, idénre már nyíltan oroszgyűlölő-oroszgyilkos minőségében, egyszersmind képzett és felszerelt katonai ékként feszült neki Oroszországnak, aki  – védelmi doktrínája katonai műveleti szintű végrehajtását a legvégsőkig halasztva – végül megtámadta az orosz államiságot provokáló működésre átállított országot.

Agresszornak szankció, agresszívnek muníció = eszkaláció (Annektálás, 2. szakasz)

A minden támogatást biztosító, ám közvetlen segítséget mégsem nyújtó nyugati országok a szállítmányozások, fedett támogató (operatív) műveletek, elítélő diplomáciai nyilatkozatok széles tárházát zúdították az általuk önhatalmúlag szélsőségesen gonosz és kirekesztett, elszigetelt státuszba taszított, támadó (=agresszor) Oroszországra. Jöttek a szankciók – 2014 óta a mai napig tizenegyezer (!) szankciót léptettek életbe Oroszországgal szemben.

Vagyis az önmagát az egyre közeledő fenyegetéstől, kisebbségeit pedig a gyilkos terrorizálástól védő ország lett az agresszor, és az agresszív, és nyíltan az oroszokkal provokatív-konfrontatív minőségbe prostituálódott ország pedig a megtámadott, védekezésre kényszerített.

Mindez az usás-francia csavar (nálunk bolsevik módiként ismert: „Vádold meg az ellenséged azzal, amit te követsz el!”) még nem lett volna baj, ha csak az ukrán hadsereggel kell az orosz haderőnek számolni, amely viszonylag hamar összeomlott volna. Majd legott, ha még tudott volna, elmenekült volna a kijevi színitanodás kormányzati banda is: és Ukrajna épségben maradva, visszaszelídülve a tulajdonképpeni anyaországhoz, ezredennyit sem szenvedett és áldozott volna, mint amennyit azóta szenvedett, áldozott.

Ám nem így lett, sem a kijevi speciális villámakció, sem a gyors összeomlasztás nem sikerült – senki nem sejthette ugyanis, mekkora anyag, infó, logisztikai, fegyver és pénztámogatás állt nyugatról az ukránok szolgálatába, váratlan és részint ismeretlen, mindenben a legkorszerűbb hírszerzési és harcászati asszisztenciát nyújtva az oroszok elleni műveletekhez.

Putyin nem támadó sereggel készült, nem is ostromra vagy megszállásra: csapatai felszerelése, létszáma és legyezőszerű szétszórása, sőt, az ukrán területeken belüli, kezdeti mozgása sem a támadáshoz volt felkészítve, inkább csak a jelenlét felmutatására (Ahogy ez elég is lett volna, ha sikerül a gyors puccs, és a gyors összeomlasztás.)

Nem is csoda, hogyha ez a bevonulásra és elszórt ellenállásra felkészített és ennek megfelelően gépesített és felfegyverzett seregtest rendkívül sebezhetőnek, gyengének és meglepően alacsony harcértékűnek tűnt a kezdetektől fogva.

Mindössze két hét elég volt ehhez, hogy kiderüljön.

Közben a világ háborús gyűlölet-üzemmódba kapcsolva magát a Nyugat a szélsőséges ruszofóbia minden megnyilvánulását a nácikat is megszégyenítő kirekesztésekké emelte, s új fogalmi szintet lépve „antirusszizmust” teremtve akkor, amikor már az orosz múltat is végképp eltörölni kívánták volna…

A templomi narratíva, benne a valóságértelmezéseknek látszó közlések és a durván vágy vezérelt gondolkodást sejtető, szélsőségesen egyoldalú ukranofil globalo-kommunikációs panelek – mindezalatt újra meg újra felbukkanó tényként kezeli ráadásul az alábbiakat:

  • Putyin megvadult, egészen Berlinig is elmehet, veszélyes ránk nézve is, mert meg akarja szállni Európa ezen részét, köztük Magyarországot.
  • Putyin elszámította magát: az orosz csapatok létszáma nem elegendő, a seregtestek mozgása a vártnál lassúbb, eredményességük pedig jócskán alulmúlja Moszkva várakozásait.
  • Putyin kifogyott a hadra fogható, értékes katonákból és a harceszközökből is, mindannyian csúfosan túlbecsültük az orosz haderő nagyságát.
  • Putyin elsődleges haditerve megbukott – nyilvánvalóan villámháborús harcászati minőségben kívánta volna 1-4 nap alatt elérni céljait. Azonban meglepte őt az ukránok magas harci morálja, miközben saját csapatairól ez közel sem mondható el, sokuk sokáig hadgyakorlatnak hitte az expanziót.
  • Putyin rosszul mérte fel az ukránok, és a világ hozzáállását; legjobb esetben is arcvesztéssel és hazája súlyos válságával kell szembenéznie.
  • Putyin nem meri bevetni a legmodernebb technikát, mert kevés van belőlük, drága gyártani, illetve a szankciók miatt nem is tud gyártani.
  • Putyin nem jó hadvezérnek, bizonytalanságai, illetve a keményebb csapást követelő kremlistái között őrlődik.
  • Putyin megőrült, vagy súlyosan beteg; dühkitörésekről, illetve szerettei evakuálásairól szólnak a hírek a Kremlből.
  • Félő, hogy egyre kiszámíthatatlanabbá válva tömegpusztító (nukleáris) eszközökhöz is nyúl.
  • Putyinnak odahaza félnivalója támadt saját oligarchái, tábornokai esetleges puccskísérletétől, vagy éppen belső köreiből jövő merényletektől.
  • Putyin halálos beteg, szervi rákja van, avagy leukémiás, de lehetséges, hogy Alzheimer-kórban szenved.

És így tovább. Mindezt két hét, pár hónap alatt! Más „diktátornak” ehhez évtizedek kellettek…

Elgondolkodtató, főleg, ha vesszük a fáradságot, és kiszállunk az információs, – és dezinformációs hírözönből.

Oroszország ezzel a háborúval történetének egyik legstratégiaibb, legkritikusabb lépésére szánta el magát. Volt ideje, lehetősége mérlegelni, infót gyűjteni. Ugyanígy felkészülni (hadi)gazdasági, stratégiai, harcászati szempontok mindegyikét figyelembe véve. Kidolgozott kis,- és nagy ívű forgatókönyvekkel készülni. És ami a legfontosabbb: Putyin ilyen helyzetekben veszi csak igazán hasznát fő erényének, a helyzetfelismerésnek, illetve a megváltozott helyzetek előnyére fordító, statégiai-rögtönző képességének.

Ne feledjük: még a sajátosan átmoralizált Nyugat, élén az Egyesült Államokkal is tisztában van, nagyon is naprakészen azzal, hogy az oroszok néhány területen valóban a legfejletteb haditechnikával, kiforrott doktríner harcászati metodikával, globális tömegpusztító képességgel és rakétapotenciállal rendelkeznek – szárazon és vízen egyaránt.

Akkor vajon hogyan fordulhat elő mindaz a kudarc, hogyan lehet, hogy az oroszok, élükön a volt titkosszolgálati vezetővel, ennyire ne legyenek semmiben formában?

Putyin az Ukrajnával kapcsolatos – az orosz birodalmi létezés szempontjából elengedhetetlen – lépései eleddig évtizedes távlatú stratégiáról, tervezésről tanúskodtak.

  • Vajon pont most kezdett el Oroszhon első embere nem véggigondolva kapkodni?
  • Vajon épp most Moszkva feladta volna méltán elismerésre érdemes (évszázados hagyományú) tervezési-stratégiai minőségét, hogy beragadjon az ukrán sárba, hogy szégyenszemre felsüljön rutin katonai csapásmérés sorozat helyett?
  • A táncos-komikus és mulatós előéletű, semmiből jövő újsütetű fiatal ukrán elnök, szerepét játszva ráadásul még győzhet is? Még ha minden nyugat minden hírszerzése is segíti…
  • Épp ő, a túldimenzionált és túlfűtött médiabohóc aratna hihetetlen és világraszóló győzelmet az ikonikus orosz államelnök felett?

Valljuk be, nehezen hihető, bár a médiadömping univerzális sujkolása megpróbálja elhitetni – mint napjainkban, amikor újra szárnyra kaptak az „oroszok összeomlásáról” szóló közlemények.

(Ha a fentiek bármelyike pedig mégis igaznak bizonyulna, úgy az azt jelentené: nem létezik többé Oroszország, sőt nincs olyan se immár, hogy orosz – legalábbis amit mi eddig orosznak ismertünk. Akkor Vlagyimir Putyin volt az utolsó orosz!)

Az előzőek nyomán, és az azokból szerintem következő, egyéb, jól láthatóan is mégis láthatatlan kísérőjegyeket figyelembe véve, íme a háború lehetséges, gyors befejezésének fiktív menetrendje:

Őszinteséget meghazudtoló látszat 
– látszólagosan láthatatlan (Csapásmérés, 3. szakasz)

Az, hogy az orosz katonák visszavonulnak, valóban szokatlan, s meggyőződésem, hogy az orosz hadtörténelem legnagyobb paradigmaváltását jelzi valójában:

fontos lett az orosz katona élete a parancsnokaiknak. Az orosz hadvezetés kímélni igyekszik katonái életét!

Ahogy az sem gyengeség, hanem iszonyú fegyelem és nehézség, ahogy a katonai beavatkozásokat és csapásméréseket a lehető legjobban katonai célpontokra igyekeznek korlátozni

– ne higgyük egy percig se, hogyha valóban pusztítani, erőt demonstrálni akarna Putyin, nem lennének hozzá eszközei, vagy ne lenne módja, támogatása megtenni.

Nagyon is megfontoltan használja a haderejét az orosz vezetés, és ez – megint csak novumként jelenve meg az orosz harcászatban – azt is jelenti, hogy semmi sem látszik most, hogy később mivé lesz, és semmi sem lehet az, aminek éppen látszik.

A front nem front, hanem lassan kialakított stratégiai csúcshelyzet kelléke: ha menni akarna az orosz, menne. Ha felperzselni akarna, felperzselne. Egy igazi háborúban ezt is tenné! Az, hogy így indokolatlanul „visszavonul”, vagy „nem halad” nagyon is egyértelmű jele annak, hogy a kezdeményezés és irányítás az oroszoké.

Miért mondom ezt? Mert csak így képes egy nagyon is fontos stratégiát szolgálni, ami ugyan időigényes, ám láthatatlan – mert persze csak észrevétlenül lehet eredményes.

Sem az oroszok, sem maga Putyin nem az a fajta, akit fikarcnyit is érdekelne, hogy kik, miért és mennyire nevezik őt gonosztevőnek, diktátornak, agresszornak. Ám egy nagyon fontos felállást szerintem épp így, látványosan küszködve-hátrálva, úgymond, és „hibázva”, harci tevékenységét bénának láttatva tud megfordítani.

A „különleges hadi művelet” – ezzel kapcsolatban kiemelném, hogy ne hazugságnak, vagy jogállapotok elkerüléséért használt hamis eufemizmusnak tekintsük a kremli kommunikációt, egy pillanatra!

Csak tegyük fel, hogy Moszkva jól mondja, s igazat mond, amikort orosz részről ezt a hadi eseménysorozatot nem háborúnak nevezi. Például azért, mert Oroszország tényleg nem háborúzik – még.

Ez ugyanis tényleg nem háború, az orosz fél valójában egyáltalán nem is annak szabályai szerint jár el.

Ez tényleg csak egy különleges katonai művelet lehet, óvatos, az eseményekhez jól alkalmazkodni akaró intenzitással.

A hagyományos háború fő céljai, itt is, de csak mellékcélként vannak jelen

(ellenséges katonai infrastruktúra és katonaállomány gyengítése, megsemmisítése; és a szinte helybentoporgó, majd’ állóháborús frontharcok, hogy ezzel is közben a nyugati, szankciókat kiszabó gázhiányos országcsoport energiaválságainak elmélyülését szolgálják a frontesemények)

Feltevésem itt érkezik el, ha igaz, hogy az orosz hadsereg tesze-tosza-mujasága mostanra egyetlen, nagyon más fő célt szolgál:

Mégpedig azt, hogy az ukránok saját jogon, nagy erővel támadjanak vissza, és eredményesen! Az a cél, hogy az ukrán hadsereg és a nyugati technika egyesült erővel támadjon be Oroszország területére! Méghozzá akár a mag-ország 2014 előtti határain belülre is!

Mert az egyetlen, ami a konfliktus végére is minden mód felkészülő Putyin esetében zavaró lehet: az ő támadó szerepe, agressziója, nemzetközi jogon kívülre kerülése. Addig nem zárható le a konfliktus részéről, amíg utána rögtön az egész világ a Hágai Bíróságon látná vádlottként Putyint.

Úgy hiába minden terület vagy győzelem, nem lehet sikeres zárása a hadműveletnek. És úgy végképp nem lehetséges az orosz magastechnika felsőbbségének demonstrálásául egy szuperhtalomhoz méltó záró csapásmérés, ami egy említett orosz államot fenyegető ukrán támadást a legteljesebb legitimációval követhetne, mindegy is, hogy nukleáris eszközzel, vagy sem.

Ha azonban sikerül a nyílt nyugati asszisztencia feljavította felspannolt, forrófejű ukrán támadást magának ugrasztania: joggal jöhet egy, sokak által a Föderáción belül s kívül várt, megkérdőjelezhetetlen hatásfokú csapásmérés, meglehet hasonló látványossággal, mint a tengeri vezeték szabotázsa.

Az biztos, ezek után senki sem fog agresszorságról beszélni, ellenben a súlyos kompromittáció és világháborús veszély miatt azonnal békekötésre szorítja az ukránokat a vezénylő-finanszírozó, usás-nátós háttér-parancsnokság.

És ez esetben mindenben Putyin feltételei szerint zárul a „különleges katonai művelet”. Mindegy hogyan volt eltervezve.

Mém, a felirat: Az év beszerzője
Őexcellenciája, Mr. Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderáció elnöke részére

tisztelettel

A békés konszolidációnak is egyedüli záloga az lesz majd, ha a végén Putyin elmondhatja:

„Megvédtem az oroszokat, akiket gyilkoltak Ukrajnában. (Behatolás, 1. szakasz) Meg is védem ezentúl is az oroszokat, akiket máskülönben legyilkolnak (Annexió, 2. szakasz). Megvédem az országomat is, mert az ukrán-nyugati egyesült hadigépezet rátámadt (Csapásmérés, 3. záró szakasz).”

Megjegyzés: A fenti eszmefuttatás nem propagandisztikus céllal született meg. Nem az oroszok mindenáron győztesnek láttatását kívánja, hanem a béke mielőbbi beköszöntét reméli – akár így is.

Jónás Levente, a Pesti Hírnök

Ez is érdekelhet

Dánia a „teljes tüzérségét” átadja Ukrajnának (+videó)

Jónás Levente

BEST OF 2023! – Kinek a puccsa? 20 tényállítás, hogy biztosan tudjuk! (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

VIDEÓ: Putyin kiérdemelte az év trollja címet: „önmagával” beszélgetett

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben