a 22-es csapdája kiemelt

Világégéshez vezethet az ukrán rémhírterjesztés

Az orosz agresszió nemcsak Ukrajna ellen irányul, hiszen Putyin végső célja bőven túlmutat az ukrán határokon – nyilatkozta Volodimir Zelenszkij az Európai Tanács ülésén. A színészelnök nem először tesz ilyen kijelentéseket, ő és a köre gyakran belekiáltja a nagyvilágba, hogy ez a harc nemcsak Ukrajna harcra, hanem egész Európáé, sőt a világé Oroszország ellen. Mondanak olyanokat is, hogy ha Kijev elesik, akkor az oroszok meg sem állnak Berlinig, és lerohanhatják Európát.

Újra és újra mondják az ehhez hasonló képtelenségeket, és a világon senki nem kérdezi meg őket, hogy mégis ezt az őrültséget mire alapozzátok? Márpedig, ha

valaki bármiféle bizonyíték nélkül ilyen komoly állításokat fogalmaz meg, az nettó rémhírterjesztés, egyes országokban bűncselekmény, amit börtönbüntetéssel sújthatnak.

Nézzük, miként működik ez a képtelen rémhírterjesztés a gyakorlatban! Zeleszkijék megfogalmazzák, hogy az orosz nem kegyelmeznek senkinek, és Európát fenyegetik. A szolgalelkű globalista sajtó ezt az egész világon megírja, majd az önálló gondolkodásra már képtelen európai polgárok elolvassák. A sok, jólétben eszét vesztett Hans, Dieter, Anders és Joe pedig megrémül, és inkább nélkülöz, de megadja a támogatást országa vezetésének ahhoz, hogy tovább pumpálják pénzzel és fegyverrel Ukrajnát. A háború pedig megy tovább.

Milyen érdekes, sehol nem tesznek fel kérdéseket.

Hogy te, Volodimir! Mire alapozzátok ezeket a durva állításokat? Vannak megalapozott, megdönthetetlen titkosszolgálati információitok erről? Vannak esetleg megszerzett, a jövőt mutató hiteles orosz térképek, amelyeken a határ Berlinig ér, és ahol a közbülső területek már orosz megyék? Mondott olyat mostanában bármikor az orosz vezetés, hogy nemcsak Ukrajnában, hanem mondjuk Ausztriában és Norvégiában is különleges katonai műveletet akar indítani?

Én nem hallottam, olvastam ilyeneket. Márpedig, ha ezekre a kérdésekre a válasz nem, akkor ezek az ukrán nyilatkozatok csak arra alkalmasak, hogy elnyújtsák a háborút, és növeljék a borzalmakat. E durván demagóg frázisok miatt csak még több ember hal és sérül meg, valamint Európában, illetve a világon még többen és még jobban szenvednek a háború és az elhibázott szankciók következményeitől. S végső soron, éppen az ilyen rémhírterjesztések növelik annak az esélyét, hogy a két ország konfliktusa valódi világháborúvá szélesedjen. Az ukránok a Föld jövőjét is kockára teszik, csakhogy időt nyerjenek.

A színészelnökéknek semmi sem drága!

bekezdések – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Itt vannak az igazi békepontok: Zelenszkij tíz háborús főbűne (Pesti Hírnök vélemény – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Miért öltözik be ukrán parasztmenyecskének az EU vezető tisztségviselője? (Pesti Hírnök vélemény – ÚJRATÖLTVE)

Jónás Levente

Zelenszkij asszony az ukránok Eva Braunjaként tombol? (Pesti Hírnök vélemény)

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben