A „Nyugat”, „The West”. Mi jut eszünkbe róla? Például a nyugati kultúra, a nyugati társadalmak, a nyugati demokráciák. A fejlett világ. Felvilágosult világkép. Liberális, modern felfogás. Emberi jogok. Szabad kereskedelem, Európai Unió, Egyesült Államok, ENSZ, IMF, G7, G20. NATO…
Talán még az emberiség új fétiskütyüje, a ChatGPT is elsőként e szavakat futtatná le, mint a Nyugatot leginkább jelző kifejezéseket.
Na és a béke?
Nos, ha már béke, és nyugat, akkor az maximum úgy, ahogyan Barack Obama amerikai elnök kapott Béke Nobel-díjat: két háborút is indított. Ez nem meglepő: a második világháború óta csak egyetlen amerikai elnök nem indított háborút (Donald Trump), akár a hidegháborús polarizált világ, akár a jelenkori, előbb egypólusú, majd most az átalakulófélben lévő világrend is volt érvényben. A szupereszkalációs stratégiai nukleáris elrettentés, mint a világbéke zálogának égisze alatt is vadnyugati cowboyként tombolt az USA – és majd minden alkalommal a vele szövetséges nyugatiak egyike-másika is.
Hiszen állam nem létezett még kerek e világon, amelyik annyi háborút kezdeményzett volna egységnyi idő alatt, mint a Nyugatot globálissá tevő zászlóshajó, az Egyesült Államok.
Igazából az Egyesült Államok évtizedenkét produkált annyi katonai agressziót, mint bármely állam teljes, több száz éves létezése alatt. Beleértve Spártát, Makedóniát és Rómát is.
E Nyugat (The West), pedig a világot így látta és láttatta:
„Én, a Nyugat, én, a győztes, én, a legjobb, legerősebb, én a legszabadabb, és én a legigazságosabbat tevő – én, a mindent és bármit megtehető!”.
Érdekes, hogy nyelvünk nem hordoz semmilyen „nyugatos” szóképet, nem állandósultak olyan szókapcsolatok, amelyek viszont a kelettel kapcsolatosan régtől fogva léteznek. Keleti bölcsesség. Keletről jön a fény. Kikelet. Mi, magyarok is keletről származunk, arról a keletről, ahol az emberiség történelmének legnagyobb, leghosszabb működésű birodalmai, máig is meghatározó tradicionális kultúrái voltak és vannak a mai napig.
Persze, a masszív nyugati interpretáció a Keletet a barbarizmussal, a nomádokkal, elmnaradottsággal és a diktatúrákkal azonosítja, önmaga bezzeg-státuszát kidomborítva.
De tényleg a kelet a civilizálatlan, barbár és vad?
Összehasonlításképpen a keleti nagy kultúrák több ezer éves létezésük messze kevesebb agressziót, erőszakot és háborút generáltak, mint a Nyugat, például csak az elmúlt száz évben. Persze mindig magasabb célok és érdekek miatt, de az amerikanizálódott Nyugat épp olyan vaddá lett, mint a korábbi amerikai Vadnyugat.
Az amerikai vadnyugati az őslakos indián törzsek elleni kegyetlen és gyilkos fellépések időszaka volt. A „vademberek” ellen folyó állandó háborúzás szisztematikus, generációs népirtásokat jelentett, méghozzá etnikai-kulturális alapon.
Ahogy az Európából bármilyen okból kirajzók tették ezt a „földrajzi felfedezések” óta.
A Nyugat, valljuk be, végtelenül, gátlástalanul és szemérmetlenül, valóban mélységesen vad. A legvadabb vadság jellemezte és jellemzi ma is, ami egyfelől tetten érhető a mindennapos embertelenségben, az iszonyú természetpusztításban, de egyszersmind a keretek lebontásában, a szabályok megszegésében, az erkölcstelenségben ugyanúgy, mint legalapvetőbb létminőségeiben.
Most, amikor szokás elemzői, de laikus szemmel is azt a megállapítást joggal felvetni, hogy az USA egyszemélyi világuralmi rendkísérletének az agóniája zajlik a szomszédban, miközben pedig átalakulóban van a világ hatalmi-gazdasági rendje, azzal is szembesülünk, hogy a „jó öreg Vadnyugat” („Good-Old Wild West”) rendje lassan megszűnik, és nem tudni mi lesz utána, mi lép a helyébe.
Vajon lesz-e a világnak juhásza, hogy majd az aktuális vadakat terelje?
Mivel nincs tapasztalatunk a globális korban a több pólusú világrendszer működéséről, számítanunk kell arra, hogy ez az új rend sokkal-sokkal lassabban és bizonytalanabbul; sokkal óvakodóbban és óvatosabban jöhet majd létre, mint a korábbi két,- majd egypólusú világrendek.
E tekintetben a világ szűz területen jár, és egyelőre csak az Egyesült Államok és „nyugati” szövetségeseinek vadnyugati tempója az ismerős…
Ám érdekes, sőt pikáns, vagy akár bizarr fejleménye az új világrendnek, hogy az utóbbi két és fél ezer évben a világot meghatározó hatalmi rendek kialakításában és működésében is vezető szerepet játszó Európa ebben nem tud részt venni úgy, ahogy eddig.
Hovatovább már-már a történelmi büntetések és bűnhődések sorában, minden idők legkarmatikusabbja, avagy legironikusabbja az, ahogy Európa épp azt a gyarmati sorsot látszódik majd elszenvedni, amit maga osztott a világ szerencsételenebbik (szelídebbik és békésebb) részének…
Reményteli lehet az a helyzetértékelés, miszerint a vadnyugati stílus nyomában most egy „szelíd” keleti vezető békét teremtett a vad Közel-Keleten és az Ukrajnában vadháborúzó régi világrendi hagyatékot is, több pontos béketervvel kívánja kezelni.
Ennek ellenére, egyelőre az aggasztó kérdések is napirenden vannak.
Mi lesz, a világ dollár-monetarizmussal működtetésének kiffulladása után?
A dollár szupremáciája megszűnőben. Nyilvánvaló, hogy másik globális valuta, a monetáris rendszer továbbélése mentén nem lesz változás…
Tehát hogyan lesz a világnak új rendje? Új rend lesz-e, vagy csak a régi világ egyszerű újra rendezése lesz az, ami bekövetkezik?
A régi szabályok ugyanis már nem működnek. Sem az ENSZ, sem a U.S Army, sem Hága, sem Genf, sem Washington, sem Moszkva; sem egy nyilatkozat, sem semmilyen nemzetközi szerződés nem működik már akár csak úgy se, mint öt évvel ezelőtt.
És vajon e fent említett keretek és formulák lesznek az új világban újfent a rend teremtő erői?
Hiszen lehetséges opció a káoszba fulladt, anarchiába süllyedt folyton háborúzó világ is: „Omnia bellum omnis” (= Mindenki háborúja mindenki ellen). És szintén nem hagyható figyelemen kívül a digitalizáció és virtualitás mesterségesen megintelligenciázott szürreális szellemvilágainak eluralkodása.
Miközben mélyponton van a bizalom bármilyen korábban bevált módszerrel, eljárással, szokással szemben;
amikor eltűnőfélben van az államnak, törvénynek, vezetőnek a legelemibb tekintélye és tisztelete;
amikor az emberiség egyetemlegesen felhőkakukvárba költözik, amikor felvirágoznak a hiedelmek;
miközben üldözötté válik a tudás és relativizálják a kultúrát, a civilizációt és a jogot;
és éppen a legkiszámíthatatlanabb, legbizonytalanabb a jövő és a jelen igencsak rendhagyó,
ráadásul még ez az a technoevolúciós történeti pillanat, amikor az alkotó-gyártó, kézzel fogható működés „offline” emberi valósága éppen a digitalizáció, frissítésekre bízott online virtualitásába költözik,
minden idők legszerencsésebb időpontja ez, pont most egy új világrendet csinálni!
Jónás Levente, a Pesti Hírnök