Mindannyian elszenvedünk különböző nagyságú és intenzitású sérelmeket. Vannak, akiknek több jut, és vannak, akiknek kevesebb. Valahogy mégsem azok panaszkodnak a legtöbbet az életükre, akiknek a legnagyobb megpróbáltatásokkal kell megküzdeniük, és ennek jó oka van. Erről szól az a történet, amelynek az eredeti változatával nemrég találkoztam.
Egyszer egy idős hindu bölcs megelégelte, hogy egyik tanítványa folyton csak panaszkodik. Amint olyan dolog történt a tanítvánnyal, vagy akár csak a környezetében, ami nem tetszett neki, máris panaszra nyitotta a száját, ezért napjai jelentős részét keserűen élte meg.
Egyik reggel a bölcs ember elküldte ezt a tanítványát sóért. Amint a folyton panaszkodó férfi visszatért, a mester megkérte őt, hogy szórjon a sóból egy marékkal egy pohár vízbe. A tanítvány követte utasítását.
„Most idd meg.” – mondta az idős bölcs. A tanítvány kelletlenül követte mestere utasítását, és undorodva öntötte le torkán a sós vizet.
„Milyen volt?” – kérdezte a mester.
„Borzasztó!” – vágta rá a tanítvány még mindig fintorogva.
A mester mosolyogva folytatta: „Rendben. Most vegyél még egy marékkal a sóból, és öntsd bele a tóba.”
A férfi nem értette ugyan, mit akar tanítója, de ismét követte az utasítást.
„Most igyál a tóból is.” – hangzott a mester újabb instrukciója, a tanítvány pedig lehajolt, és belekortyolt a tó vízébe.
„És ez milyen volt?” – kérdezte megint a mester.
„Nagyon friss és finom az íze.” – felelte a tanítvány.
„Érezted a só ízét?” – kérdezte tovább mestere.
„Nem, egyáltalán nem.”
A bölcs ember ekkor így szólt: „Tudod, a fájdalom pontosan olyan, mint a só: sem több, sem kevesebb annál. Az életed során elszenvedett fájdalmaid mennyisége ugyanannyi marad, akár panaszkodsz, akár nem. A keserűséged mértéke azonban nem a fájdalmaid mennyiségétől függ, hanem attól, hogy mekkora edénybe öntöd azokat. Ha csak kevés jó dolgot veszel észre magad körül életed során, akkor a fájdalmaid lesznek meghatározóak, és könnyen keserűvé teszik az egész életedet. Ha azonban elkezdesz jobban figyelni, nyitottabbá válsz a világra, és észreveszed magad körül az apró csodákat is, akkor a fájdalmaid hatása már sokkal kisebb lesz a sok jó élményed mellett. Tó legyél, ne pedig pohár.”
A fájdalom olyan, mint a só, a panaszkodás viszont méreg. Egy lassan ölő méreg, amit addig adagolsz magadnak (és a környezetednek), amíg észre nem veszed, hogy ennél többről is szólhatna az életed.
Mert változtatni mindig tudsz – vagy a körülményeiden, vagy ha erre éppen nincs lehetőséged, akkor a hozzáállásodon.
Mindkettővel hatalmas ajándékot adsz Önmagadnak.
Idővel pedig azt is megérted, hogy a fájdalmaidnak is fontos szerepe van az életedben. Tanulsz, fejlődsz és többé válsz általuk, lehetőséget kapva arra, hogy még bölcsebben és még boldogabban folytasd azt az utat, amit Életnek nevezünk.
Életnek, nem csak panaszkodásokkal teli túlélésnek.
Kocsis Gábor
használdfel – Pesti Hírek