A híresből hírhedté történetiesedett energiaipari fejlesztés, az orosz-európai közös projekt első volt a maga nemében. Jól láthatóan a kapacitásnövelésen túl a közvetlen célbajuttatás faktorainak kiterjesztése is cél volt. Annak az időszaknak egy ígéretes nemzetközi, hosszútávú projektje volt, amikor a német kancellárok Gazpromba mentek igazgatótanácsi nyugdíjba, és amikor a Gazpromból érkeztek, Putyinhoz lojális orosz államelnöknek. Hogy amíg az ex-KGB-s, posztcári, de mindenekelőtt új orosz birodalmi restaurátor és főföderalizáló újra beiktathatóságáig hézagpótló, lojális proxi kormányfő legyen.
Ám az Északi Áramlat 1, amely a legindokoltabb hálózatbővítés volt a gázszállítások történetében, még fullra elkészülten, csurig gázzal feltöltötten sem léphetett működésbe, emlékezzünk csak: hol bütokratikus-adminisztrációs hol meg szankciós-műszaki okok miatt.
Addig-addig, míg jött a „különleges katonai művelet”, ami már az első puskalövés eldördülése előtt háborús agresszió és gonosz, bűnös putyini diktátorkodás lett. A már eddig is kivülről eszkalált konfliktus mesterségesen, ugyanakkor mesterien állított elő mind jobban távolodó külpolitikai megoldásokat, a katonai szakaszba lépve pedig majd tucatnyi szankciós csomagot – kifejezetten oroszokra készített, közös jogállami érték-alapú csomag-sorozatot.
Mert hát kinek kell egy agresszor nyersanyaga és energiája? (Amúgy egy bizonyos szuperhatalomnak mindig és akármikor jöhet és mindegy milyen, mennyire diktátor vagy agresszor). Válaszolok gyorsan: akinek nincs és főleg akinek azért kell, mert nem is lesz. onnan egy darabig biztosan nem, ahonnan eddig jött.
Európa beszervezettebb és gátlástalanabb politikus-vezetői most is inkább preferálják a szankciókat, és fűtés helyett a fagyos fűtési szezont, súlyos és ismeretlen energiahiány okozta mély recessziót, rekordinflációt diktálva ekképp becsapott és elárult polgáraikra, segítség helyett nekik otthonra még egy pulóvert és dobozbaszarást ajánlva!
Az Északi Áramlat megszűnt, mielőtt működni kezdhetett volna, pedig pusztán meglétében, a kívánatos enyhülést egyfajta realista diplomáciai eszközként, akár el is hozhatta volna…
A végén inkább el is zárták az oroszok, a partnerek kijózanodására egészen addig, feltöltötten várakozó vezetéket. Előre szóltak erről is az oroszok, miután hiába ajánlották még egyszer, utoljára az energiaszállítás megindítását és folyamatos szerződéses teljesítését – cserébe a szankciók eltörléséért, esetleg?
„Nein!”
Egy országnak volt csak füle rá, annak, amelyik aztán ezért most meggyőződésem szerint csapást mért, hogy végleg kiiktathassa azt a vezetéket, amellyel mindenki, minden érintett csak jól járt; járhatott volna – már azzal is, hogy nem mindenkit érintett a csatlakozása.
Széleskörű nemzetközi finanszírozási háttere miatt az Északi Áramlat projektjében számos olyan ország is befektető lett, amelyik nem csatlakozik a vezetékhez (de a szomszédja igen, ezért azoknak is hozzáférhető), sőt már 2005 táján a szereplők megkötötték a hosszútávú, 20 és 25 éves szerződéseket is –
nagy német cégek szerződtek úgy, mint manapság a magyar miniszterelnöki előrelátásokkal létrejövők… Még akkor, amikor nálunk meg éppen a böszmeség őszödi kormánytrükközéseinek hírére minden nap a közfelháborodás demonstrációinak végeláthatatlan sora zajlott.
Mindennek azonban félő, örökre vége. Több mint komikus, hogy kezdése előtt tragikus vége lett, véget így vetve húsz év munkájanak. Az, hogy pont így lett és most: nem a valóság Kafka-i fordulata, annál inkább szándékos akció, az európai energiaellátás lepusztításának céljával.
Ebben az írásomban pedig szándékosan nem írtam le az ország nevét, amelyik felel a bűnös dramaturgiáért, ha eddig nem is majd most beugrik…
milyen is ez a dramaturgia?
- Nagyon is jól időzített, látványosan kivitelezett, és egyértelmű üzenet, hogy fizikailag is megszakításra került Oroszország és Németország közötti kontaktus.
- Korábban is minden egyes akadály és gátló beavatkozás jellemzően egy irányból érkezett, kimondva.
- A vezeték minden lehet, csak vezeték nem! Nem bízta a véletlenre, sem az uniós szankciók mögött álló ideológiai morál megingathatatlanságára. Kockázatos bárhogyan is üzemképesen hagyni, még a végén békét kovácsolván váratlanul szállítani kezdeni és orosz kooperációs, európai együttműködési reneszánszt teremteni…
- Az akció technológiai felsőbbséget áraszt. Melyik ország képes a csapásmérésre minden óceánon és tengeren? Vajon ezen országon kívül más is fejleszt búvár drón technológiát? És ki jár a legtöbbet tenger alatt mindenféle böhöm meg egyéb tartályokban?
- Hát mely globális főszereplő lehet az, amelyik megteszi azt, méghozzá egy reflektorfényben lévő nemzetközi energiavezetékkel amit még az ukránok sem mertek megtenni a belföldi vezetékeikkel?
- Véletlenül egy nagyon jellegzetes kép is lett hozzá, magazinos-címlapos, hogy mindenkihez eljusson és könnyen ráismerjen.
- Ha nem lenne még mindig egyértelmű, ki szabotőrködött most, rá nagyon is jellemző módon, elég megnyitni az egyik hazai, valaha volt szakmaisága miatt hitelesnek tűnő híroldalt:
Igen! pont őrájuk gondolt mindenki más is, ugye…?
Címlapképünkön a valóság: azt a gázt látjuk haszontalanul tengerbe veszni most , ami később fog hiányozni, de nagyon.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök