A rendszerváltásnak nevezett valami után jó harminc esztendővel szomorúan állapíthatjuk meg, hogy csöbörből vödörbe, azaz egy hazug világból egy másik hazug világba sodródtunk bele. Naponta kényszerülünk szembesülni a legaljasabb manipulációkkal, ordas hazugságokkal a világ, s benne a mi hazánk politikai helyzetét illetően.
Hogy csak a legfrissebbeket említsem ennek a mögöttünk hagyott hétnek a hordalékából,
újból megérkezett hozzánk a velejéig korrupt Európai Parlamentből egy felügyelőcsapat, hogy szokás szerint méretes hazugságokkal vádolja meg Magyarországot, például az uniós pénzek felhasználását illetően.
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű? Igen.
Ráadásul az ellenőrcsapathoz csatlakozott az a Cseh Katalin is, akinek uniós pályázatai milliárdokat hoztak a családi konyhára, mégpedig bizonyíthatóan csalással. De a roppant demokratikus uniós delegációt ez nem zavarja. Bizonyára makulátlan erkölcsiséggel szorgoskodik, amikor a magyar uniós pénzek felhasználását vizsgálják.
Kecskére káposztát bíztak? Igen.
Bizony, ez az uniós demokrácia, megannyiszor tapasztalhattuk. Megtudhattuk ezekben a napokban azt is, hogy a hazai baloldal egyik európai parlamenti képviselője, Molnár Csaba hazafias kötelességének tartja, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó pénzt, mert az – Csaba mondja – néhány ember zsebében landol. Csaba azt nem mondja, kik ezek az emberek, magyarán vádaskodik. (Tényleg nem vagyunk jogállam, mert ezt eltűrjük.)
De vissza a hét hordalékaihoz!
Kiderült, hogy külföldről is támogatják a hazai diáktüntetéseket. Magyarán, gyalázatosan beleavatkoznak egy ország belügyeibe.
Ennyit a függetlenségről! Emlékszik valaki is arra, hogy mi, magyarok beleszóltunk volna a francia nyugdíjkorhatár-emelés miatt rendszeressé vált tüntetésekbe? Ugye nem? Mert nem avatkoztunk bele.
Tehát amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek.
Ennyit az egyenlő jogokról.
Ezekben a napokban megbizonyosodhattunk afelől is, hogy Zelenszkij úr bizony nem ül tétlenül jól védett háborús bunkerében, hanem ötletel. Nagy okosan és
a neki be nem hódolók iránt érzett gyűlöletében kitalálta, a Barátság kőolajvezetéket fel kellene robbantani, hogy Magyarország, azaz „Orbán ipara” ne jusson hozzá az orosz kőolajhoz.
Ha már nem adunk neki pénzt, paripát, fegyvert, legyen ez a bosszú.
És nem szakadt le az ég!
Nem szakadt le akkor sem, amikor Von der Leyen, aki ugyan robbantgatásra nyíltan nem merte biztatni az ukrán bábot, ám nagy bölcsen
azt tanácsolta Zelenszkij úrnak, hogy állítsák le a Barátság vezetéket Magyarország felé.
Ez kétségtelenül szolidabb cselekedet, mint a robbantgatás, de hogy ilyet megtehet egy mindenre alkalmatlan (ja, azért sms-t tud küldözgetni titokban) uniós vezető, az bizony sokat elmond a világ s benne Európa jelenlegi állapotáról.
S végül, amolyan csattanóként megjött az a szomorú hír is, miszerint meglett az újabb „eredménye” az ukrán háború támogatásának. Mégpedig az, amit már többen sejtettek:
Románia, Lengyelország és hazánk is érintett lehet abban a sugárfertőzésben, amit egy úgynevezett „uránhéjas” lőszerraktár felrobbantása okozott.
No, többek közt ezeket az örömhírnek cseppet sem nevezhető „ajándékok” jutottak nekünk a mögöttünk hagyott napokban.
Háború van, káosz is van, fenyegetés is van, csak éppen béke nincs. Egyelőre a láthatáron sem. S persze lapítás is van. Nem merik kimondani, csak összevissza okoskodnak, hogy ez a proxyháború is az Egyesült Államok globális hatalma megszilárdításának része. Miként az volt az iraki háború is, amelyről annak idején Bush elnök úgy „tájékoztatta” a világot, hogy aki nincs velünk, az a terroristákkal van. És kész. Így lehet leterroristázni gondolkodó embereket, pusztán azért, mert nekik nem tetszik az, amit kötelezővé akarnak tenni számukra. Most is itt tartunk.
Csöbörből vödörbe jutottunk tehát, megismétlem: egy hazug világból egy másik hazug világba. Ahonnét eltűnt a józan ész, a szépség tisztelete, a nagybetűs EMBER eszménye, ahol tombol az erőszak, és még csak haloványan sem látszik az az erő, amely meg tudná állítani ezt az őrületet.
A történelem már sokszor bebizonyította, hogy minden birodalom elérkezik egyszer arra a pontra, amikor túlterjeszkedik. S akkor eljön a számlák rendezésének órája is. Egyelőre úgy tűnik, erre nekünk még várni kell. Rengeteg jel, köztük a fentebb felsoroltak is sajnos azt mutatják, ez idő tájt a gyilkos bombák, rakéták, a „minél több fegyvert adjunk” parancsa érvényesül, nem a valódi békét kívánók óhaja, s nem a nemzeti érdekek. Ám a történelem azt is tanítja, vagy legalább is a tapasztalat azt mutatja, hogy katonai erővel, azaz erőszakkal nem lehet tartósan rákényszeríteni a világra az erőszaktevő által elképzelt rendet.
Hosszú távon ugyanis csak a morálisan jó döntések fizetődnek ki.
Hogy mekkora ez a hosszú táv, azt bizony nehéz megmondani. Ám szeretnénk hinni abban, hogy lesznek még morálisan jó döntések. S ha nem is a csöbörből és a vödörből, de abból a mély gödörből, amelybe mostanában erkölcsileg beleszédült az emberiség, jó volna minél előbb kimászni.
Nem először írom le, és sajnos aligha utoljára, hogy
mindannak, ami ma történik a csőd szélén tántorgó világban, egyelőre csak a Sátán örül. De a Sátán örül! Ideje lenne örömét a leggyorsabban megakadályozni.
A szerző újságíró
magyarhirlap – Pesti Hírek