A Nemzetközi Tengeri Hulladék Kutatási Egység (International Marine Litter Research Unit) 2017-ben megjelent tanulmánya szerint egy darab műanyag zacskót a partok mentén élő kisméretű rákfajták 1,75 millió részecskére tudnak lebontani, ezzel pedig jelentősen hozzájárulnak a plasztik hulladék terjedéséhez. Az óceánokban, tengerekben felgyülemlő műanyagok jelentős mennyiségű állatfajra vannak hatással, a Plymouth Egyetem által végzett vizsgálatokból pedig kiderült, hogy közel 700 fajt érint a probléma, mivel ezek az állatok rendszeresen fogyasztanak műanyagot vagy időnként csapdába is ejti őket a vizekben lebegő szemét.
A mikroműanyagokat, amelyek a körülbelül szezámmag méretű, öt milliméternél kisebb hosszúságú műanyagdarabokat jelentik,
2004-ben keresztelte el erre a névre a Plymouth Egyetem professzora, Richard Thompson, aki a tengerparti kutatásai alatt szembesült a hatalmas mennyiségű mikroszkopikus szemét által okozott szennyezéssel, amellyel akkoriban még kevésbé foglalkoztak a környezetvédelmi célú kutatások során, mivel főként a nagyobb, szemmel jól látható hulladékokra, az elhagyott halászhálókra, zacskókra és egyéb szemétfajtákra összpontosítottak a kutatók. Thompson vizsgálatai nyomán nem csak az vált világossá, hogy a lebomló és szétszóródó műanyag milyen veszélyt jelent a tengeri élővilágra, mivel a kisméretű darabkák mindenhová be tudnak férkőzni, miközben az eltakarításuk szinte lehetetlen, hanem az a kérdés is egyre inkább a figyelem középpontjába került, hogy az emberi szervezetbe vajon milyen módon és milyen mennyiségben tud bejutni a lebomló műanyag.
Az emberek hétköznapjaihoz évtizedek óta szorosan hozzátartozik a műanyag különböző formáinak jelenléte, ami alapvetően nem kifejezetten negatív dolog, sőt, a műanyagzacskók feltalálója eredetileg környezetbarátabb alternatívának szánta a tárolóeszközt az akkoriban népszerű papírzacskókkal szemben, amelyek előállítása a sok fa felhasználása miatt nem számított nagyon öko megoldásnak.
Műanyagok nélkül sokkal nehezebben lehetne kivitelezni az élelmiszerek szállítását, frissen tartását és szennyezéstől való védelmét,
nem is beszélve a költségekről, amiben a plasztik messze alatta marad a papír vagy üveg előállításához szükséges anyagi ráfordításnak. A brit Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint egy papírból készült táska környezeti hatása akkor lesz egyenlő a műanyagéval, ha legalább három alkalommal felhasználják, amennyiben csak egyszer használatos eszközként egy alkalom után megy a kukába (ahogy a műanyagoknál sokszor előfordul), akkor környezetszennyezőbbnek mondható műanyag társánál, bár az utóélete kevésbé negatív hatású a könnyebb újrahasznosítása vagy éppen komposztálhatósága miatt.
A műanyagok azonban észrevétlenül bomlanak körülöttünk, olyan módon is, amire nemigen figyelünk a mindennapok során.
Egy szétaprózódó műanyag táska látványa észrevehető jelenség, de a műanyag eszközökből „szivárgó” részecskék nem láthatóak számunkra. Dunzhu Li, a dublini Trinity College kutatójának és munkatársainak 2021-es tanulmánya szerint abban az esetben, ha a kisbabák számára a műanyag cumisüvegben melegítik fel az ételt, akár literenként 16 millió mikroműanyag darab és még sokkal több ennél kisebb részecske juthat a szervezetükbe, vagyis ennyit enged ki magából a műanyag edény.
A hatás a hőmérséklet növekedésével arányos, minél forróbb a benne lévő élelmiszer vagy folyadék, annál több a lebomló anyag.
Az eredmények a cumisüvegeken kívül bármilyen más, hasonló műanyagfajtából készült tárolókra is vonatkoznak, ezért is nem ajánlatos például mikróban műanyagedényben melegíteni az ételt, még akkor sem feltétlenül, ha erre célra is alkalmas a leírása szerint.
Nehéz azonban teljesen elkerülni ezeket a hatásokat a műanyagok széles körű használata miatt, ezért a mikroműanyagok elfogyasztása és belélegzése mindenki számára (észrevétlen) problémát jelenthet. Azt, hogy mennyi műanyag okoz konkrét gondokat a szervezet számára, illetve jár-e egyáltalán komolyabb egészségügyi hatásokkal, a kutatók számára sem egyértelmű. Albert Koelmans, a Wageningen Egyetem környezetvédelmi tudósa, akinek számításai szerint akár 100 000 mikroműanyag darabkát is elfogyaszthat egy ember egy nap alatt, például úgy nyilatkozott, hogy emiatt a szám miatt jelenleg még nem aggódik annyira, de a jövőt már sötétebb színben látja, ha a helyzet nem változik.
A mikroműanyagok problémáját a kutató időzített bombának tartja, ami nagyobb veszélyeket tartogathat.
A Nature beszámolója szerint a műanyagok emberi testre gyakorolt hatását, amennyiben azok bekerülnek a szervezetbe, kevés vizsgálat kutatta eddig, de az egereken végzett kísérletek azt mutatták, hogy a mikroműanyagok gyulladást okozhatnak a belekben és csökkenthetik a spermaszámot is.
Egy hónap alatt körülbelül huszonegy gramm, egy évtized alatt akár két és fél kilogramm, míg egész életünk során megközelítőleg húsz kilogramm mikroműanyag is felhalmozódhat szervezetünkben. Ez nagyjából két nagy kukának megfelelő mennyiség.
Az amszterdami Vrije Egyetem és az Amszterdam Egyetem Orvosi Központjának kutatói márciusban megjelent tanulmányukban arról számoltak be, hogy,
most először, már az emberi vérben is felfedezték a mikroműanyagok jelenlétét, amit eddig nem mértek a vizsgálatok során. Elsősorban négyféle plasztik mennyiségét vizsgálták: a polietilén-tereftalát (PET), a polietilén és a sztirol különböző polimerjeinek (utóbbiból készül a pici darabokra eső, fehér színű polisztirol is), valamint a poli(metil-metakrilát) jelenlétét, ami a plexiüveg alapanyaga.
A kísérletben csak 22 főt vizsgáltak és a 700 nanométernél nagyobb részecskék mennyiségét mérték, de az adatok alapján elmondható, hogy átlagban a műanyag koncentrációja 1,6 µg/ml volt az esetükben. Az, hogy a véráramban keringő részecskék hogyan hatnak a szervezetre és hol gyűlnek fel, még további vizsgálatok során derülhet csak ki, a kutatók egyelőre úgy becsülik, hogy a mérettől függően egyes típusok az immunsejtekhez, más fajták a fehérjékhez vagy lipidekhez kötődhetnek.
„A műanyag részecskék sorsa a véráramban további tanulmányozást igényel, hogy választ kaphassunk, mennyire halmozódik fel potenciálisan általánosan a lakosságban, és munkájuk során kitettebb dolgozókban, milyen környezeti faktorok járulnak hozzá a belső hatásokhoz és milyen toxikológiai és emberi egészségügyi hatásokat eredményeznek a különböző kitettségi forgatókönyvek.”
– írják a kutatók a tanulmányban.
A valamilyen fokú kitettség elkerülése azonban majdnemhogy lehetetlen, mivel a levegőn, a vízen és az élelmiszereken kívül a használati tárgyak, a kozmetikai szerek, a fogkrémek, implantátumok és a tetoválások is tartalmazhatnak műanyagot, amit nap mint nap elfogyasztunk vagy bőrünkön hordunk.
A vizsgálat pedig világossá tette, hogy a test tisztító mechanizmusai, például a vese működése lassabban zajlanak, mint az újabb adagok megjelenése a szervezetben, bár, ahogy azt a kutatók az összegzésben írják, a folyamat immunrendszerre való hatásának felmérése még további kísérleteket igényel.
rakéta – laboratórium.hu – Pesti Hírek