kiemelt united fakes of america

Mennyi műanyag van a gyorséttermi ételekben? Itt a lista!

A műanyagok az egészségügyi kockázatok ellenére továbbra is széles körben jelen vannak az élelmiszerekben – állapította meg a Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi csoport a Reuters beszámolója szerint. A nonprofit társaság felszólította a szabályozó hatóságokat, hogy vizsgálják felül az élelmiszerekkel a gyártás során érintkezésbe kerülő műanyagok biztonságosságát.

A Consumer Reports közölte, hogy az

általa nemrégiben tesztelt 85 szupermarketben kapható élelmiszer és gyorsétel közül 84 tartalmaz ftalátok néven ismert „lágyítószereket”, egy olyan vegyi anyagot, amelyet a műanyag tartósabbá, rugalmasabbá tételére használnak.

A vizsgálatban szereplő

élelmiszerminták 79%-a tartalmazott biszfenol A-t (BPA),

egy másik, műanyagban található vegyi anyagot, valamint más biszfenolokat, bár ezek szintje alacsonyabb volt, mint a 2009-ben végzett vizsgálatokban.

A Consumer Reports szerint az általa talált ftalát szintek egyike sem haladta meg az amerikai és az európai szabályozó hatóságok által meghatározott határértékeket.

Ám arra is felhívták a figyelmet, hogy nincs olyan ftalát szint, amelyet a tudósok megerősítettek volna, hogy biztonságos lenne, vagyis szerintük a szabályozási szint nem garantálja az elfogyasztott élelmiszerek biztonságosságát.

A ftalátok és a biszfenolok megzavarhatják az ösztrogén és más hormonok termelését és szabályozását, ami potenciálisan növeli a születési rendellenességek, a rák, a cukorbetegség, a meddőség, az idegrendszeri fejlődési zavarok, az elhízás és más egészségügyi problémák kockázatát.

A vizsgált szupermarketekben kapható élelmiszerek közül az Annie’s Organic Cheesy Ravioli tartalmazta a legtöbb ftalátot (53,579 nanogramm/adag), ezt követte a Del Monte szeletelt őszibarack és a Chicken of the Sea rózsaszín lazac. Megemelkedett ftalát-szintet találtak olyan termékekben is, mint a Cheerios, a Gerber bébiétel és a Yoplait joghurt, valamint a Wendy’s, a Burger King és a McDonald’s számos hamburgerében, nuggets-ében és sült krumplijában.

A Consumer Reports a hasonló termékek között is talált eltéréseket. A Wendy’s Crispy Chicken Nuggets-ben például a 33 980 ftalát nanogramm/adagban kifejezve több mint négyszerese volt a McDonald’s Chicken McNuggets-ben lévő szintnek (8030 nanogramm/adag).

„Mindez azt mondja nekünk, hogy bármennyire is elterjedtek ezek a vegyi anyagok, van mód arra, hogy csökkentsük az élelmiszerekben fellelhető mennyiségét”

– mondta James Rogers, aki a Consumer Reports termékbiztonsági tesztjeit felügyeli.

A fogyasztói csoport szerint a lágyítószerek kockázatainak az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal és más ügynökségek általi újraértékelése „esedékes és alapvető fontosságú” lenne.

A teljes jelentés itt érhető el, íme néhány ismertebb italmárka ftalátszintjei (nanogramm/adag):

  • Coca Cola (műanyag palackos) – 6167
  • Lipton citrusos diétás zöld tea (műanyag palackos) – 4433
  • Pepsi Cola (dobozos) 2938
  • Gatorade (műanyag palackos) 1752

És íme néhány ismertebb gyorsétel ftalátszintjei (nanogramm/adag):

  • Wendy’s csirke falatok (papírdobozos csomagolás) – 33 980
  • Burger King sajtos Whopper szendvics (papírcsomagolás) – 20 167
  • Burger King csirke falatok (papírzacskós) – 19 782
  • McDonald’s sajtos negyedfontos szendvics (sajtos McRoyal – papírdobozos) – 9956
  • Burger King klasszikus sült krumpli (papírdobozos) – 8512
  • McDonald’s csirke falatok (papírdobozos) – 8512
  • McDonalds sült krumpli (papírdobozos) – 5538
  • Pizza Hut sajtos pizza (papírdoboz) – 2718

portfolio – Pesti Hírek

Ez is érdekelhet

Százszoros a mikroműanyag-szennyezettség az eddig ismerthez képest

Jónás Levente

Soha le nem bomló műanyagokkal szennyezett minden esővíz a Földön

Jónás Levente

Most először találtak rá a mikroműanyagokra az emberi vérben

Jónás Levente

Ez a weboldal cookie-kat használ az élmény javítása érdekében. Feltételezzük, hogy ez rendben van, de ha szeretné, leiratkozhat. Elfogadom Bővebben