A posztmodernség esetünkben valaminek a modern változata, ám nem valóságként, csak mediatizált, vagyis közvetített, és legfőképp vetített valóságként.
Az 1943-as kurszki csata modern vízióját ugyanis napjaink eseményei tökéletesen megfestették a média tálalásában.
A német Bundestagban is joggal hangozhatott el vádként az AFD képviselője részéről, miszerint nagyszüleik hibáit készülnek újra elkövetni, s ennek egyik legékesebb bizonyítéka, hogy újra német keresztes tankok vonulnak fel Ukrajna területén – csakúgy, mint a rossz emlékű világháborús időkben.
Mindehhez tökéletesen megágyazott az európai helyzet, amelyben
a nyugati elitek szélsőséges antirusszizmust diktálnak, ezzel magyarázva a széles tömegekenek a képtelen döntéseik nyomán előállt abszurd gazdasági recessziót, pénzük, pénzünk megromlását.
Ami tény, és helyes figyelmeztetés 1943 emlékével kapcsolatosan: a kurszki páncélos csata nem a technológiák versenye volt, és bár a németek fejlettebb technológiával vonultak fel, mégis a szovjetek győzelmével zárult, mert a kurszki csata az anyagháborús versenyzés egyik mérőpontja volt.
Most ugyanilyen mérőpontnak ígérkezik az, hogy a Nyugat modern, Leopard-2-es és Abrams, német és amerikai páncélosokat küld az ukrán frontra. Orosz oldalról is azt halljuk, előkerültek az Armaták, a legmodernebb orosz páncélosok, de a „tankgyilkos robottank” is, rögtön négy darab, az oroszok tájékoztatása szerint.
A lassan egy éve tartó, lassan milliós emberhalállal járó orosz-ukrán háború kurszkja tehát valóban közeledik.
Ám, aki szerint a közeljövőben valamiféle gigászi modern tankcsatának leszünk szemtanúi, nem is tévedhetne nagyobbat. A média keltette vízió, ami szerint számít, hogy hetven, száz, kétszáz vagy akár ötszáz tankot küldenek a nyugatiak, s ezek mennyiségtől függően majd felsorakoznak a gyengébb, de két-háromszoros túlerőben lévő, akár ezres nagyságrendű orosz tankok, velük szemben – nos, erre nem fog sor kerülni.
Mégpedig nem az 1943-as, hanem a 2022-es tanulság szerint, amely bebizonyította: egy páncélososzlop sem lehet sehol sem biztonságban, ha van lehetőség dróntámadást indítani ellene.
Ha tehát csak húsz modern nyugati páncélos áttörni készül az oroszok vonalán, nem hiszem, hogy százhúsz páncélost küldenek az oroszok ellenük, inkább százhúsz olcsó kamikaze drónt.
És ez valószínűleg fordítva is igaz. Ezt mindkét hadvezetés tudja, épp most tapasztalták meg.
Akkor tehát mivégre van tele a média a tankok küldésének polémiájával? Ugynazért, amiért bármi uralkodó téma szokott lenni a médiumokban:
a reklám kedvéért.
Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy felbukkannak a videók, amelyben
egy az egyben fog megküzdeni egymással a nyugati és orosz modernitás: lesznek felvételek szétrobbanó német, amerikai, de bőven orosz eszközökről is.
A lényeg azonban az eszközök közötti győzelmek dokumentálása, lévén ilyen alkalom ritkán adatik, hogy ilyen éles háborús környezetben lehetnének tesztelhetők az egymásnak feszülő fegyverek.
Van ennél jobb marketing anyag? A háború a fegyvereladások motorja.
Most országok állnak sorba a fegyvertártók előtt, megadva bármilyen árat.
Emlékszünk, mit műveltek a repülőtereken a járvány kitörésekor, a szájmaszk-szállítmányokkal vagy a lélegeztetőgép-beszerzések kapcsán az országok?
Most ugyanaz zajlik az energia-piacon és a fegyvergyártók körül.
A háború fenntartása a közvélemény manipulálásán nyugszik, mi pedig a legmanipuláltabb (legmanipulálhatóbb) generációja vagyunk az emberiség történetének.
Ezt onnan is tudhatjuk, hogy a magyar és pápai, békepárti európai álláspont, száműzött szélsőségnek bélyegzett a nemzetközi, nyugati-usás médiatérben.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök