Jó ideje dúl a háború a hajdani Szovjetunió és a volt Cári Oroszország mag területein, közel hét hónapja harci cselekménnyé eszkalálódott egy lokális geopolitikai játszma. Közelről ez Vlagyimir Putyin orosz, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökök párharca, messzebbről a nyugati világ, az USA és EU gazdasági erőpróbája az orosz és a körülötte gyülekező keleti világ között.
Hazánkat sok oldalról és súlyosan érinti ez a konfliktus. Mivel Magyarország történeti elrendelése geopolitikai stációja (nevezetesen az elhelyezkedéséből fakadó külpolitikai, külgazdasági érdek-összefutások helyszíne), észak és dél, kelet és nyugat találkozása,
történelmi minekünk a tapasztalás, méghozzá a legkeserűbb fajtából való, akár a nyugat, akár a kelet mellett köteleződtünk el.
Most, amikor a világ néhány évtizednyi szunnyadás után újult erővel hasad újra ketté hidegháborús-háborús helyzetben, amikor első és második világháborús előzményekre emlékeztető hírek röpködnek mindennapjainkban, és hazánk milliós nagyságrendben fogad menekülteket – jóllehet nem az európai társadalmakat roncsoló, törvényen kívüli, no-go zóna telepes tömegeket – Magyarország helyzete csakis egyértelműen a béke pártiság lehet.
Érdekes, hogy hazánkon kívül, néhány jeles személyen kívül, mint a pápa, nem sokan emlegetnek békét.
Miközben sokadik szankciós csomaggal vélik megregulázni az elszabadultnak beállított Putyint, és képtelen, illetve lehetetlen ruszofób hozzáállással próbálják orosz ellenessé hergelni a világot, egy folyamat mindenképpen megindult. Méghozzá gazdasági fronton és megállíthatatlanul.
Amiért jogos a felvetés: be kéne fejezni a konkrét háborúzást, de a kölcsönös katonai diplomáciai fenyegető politikát is, mert ha így folytatódik, a háború egyszerűen átveszi az uralmat a most zajló gazdasági folyamatok felett.
Innen, Magyarországról nézve inkább fizessünk többet a boltokban pénzzel, mint a leendő harctereken vérrel!
Mert csak annyi bizonyos jelenleg, hogy bizonytalanok a forgatókönyvek: ki meri kijelenteni, hogy mi lesz a vége? Legyen béke, legyen ez a vége – ez az, amit bárki felelősen, civilizáltan és az ember, a humánum nevében kijelenthet!
E háborút több olvasatban értelmezhetjük. De bebizonyítom, hogy mindkét oldal máris győztes lehet.
Egy.
Adott egy oroszokkal szomszéd, hagyományosan moszkvai irányítású terület (a mai orosz állam Kijevben született, mintegy ezer éve) keményen és provokatívan nyugatossá lett, oroszellenes, oroszokat provokáló állami magatartással, orosz és más kisebbségeit is súlyosan zaklatva, titokban nyugati titkos kísérleteknek és fegyverkezéseknek teret adó vezetéssel, amely a föld, – és egyéb nyersanyagok kiárusításával a saját népét is kirabolta.
Amikor a konkrét katonai szövetségi nukleáris fenyegetés közelsége is már felmerült (lásd kubai rakétaválság), a nagy nukleáris szuperhatalom katonailag lépett.
Elsősorban a nyugatos, táncos-komikus bábelnök eltávolítása volt a cél, ennek híján pedig messze hosszabb és véresebb hadjárat sorozatba bonyolódva ugyan – de végső soron Putyin győzelmet aratott, hisz teljesen lenullázta a rebellis szatellit államot.
Oroszország ezenkívül maga vezényelhette a világgazdasági váltását, a rubel felértékelését, arany alapra helyezését, az OPEC várható, dollárgyilkos elszámolási váltását, a kínai elszámolási rendszer bevezetését. A kiszabott gazdasági szankciók pedig leendő gazdasági ellenfeleinek (volt és jelenlegi partnereinek, értsd, a szankciókat „kivető” országoknak) jobban fájnak, mint neki.
Oroszország máris győzött.
Kettő.
Egy születőfélben lévő nemzetállam amerikai segítséggel elérte, hogy saját, szuverén utat választva kiváljon az évszázados moszkvai elnyomás alól, nem engedve a szovjet, cári birodalmiság diktatórikus restaurációját az ukrán nemzet verítékén megkeresni. Várható volt, hogy szembe helyezkedve Moszkvával, katonai fenyegetéssel néz a fiatal Ukrajna szembe, erre ezért titokban is és nyíltan is évek óta minden lehető segítséget igénybe véve készültek Ukrajnában.
Zelenszkij elnök hősies, meglepetésszerű ellenállása felülírja politikusi hibáit, az Egyesült Államok pedig megerősíti európai védelmi pozícióit az ukrán támogatás-dömpinggel, amely védelmet jelent az esetleges további orosz agresszióval szembenéző országok számára. Hiszen az oroszok egyszer már Berlin közepéig eljöttek…
A konfliktus során a hősiesen harcoló Ukrajnát a falig elmenve kell támogatni, akár a NATO és az EU, Ukrajnát érintő bővítésével is felvértezve magunkat.
Ukrajna már rég győzött,
mert nem esett el az ország, a kormány a helyén van, aktív ellenállással folyamatosan gyengítik az agresszor oroszokat és Putyin tekintélyét, „akár tíz évig” (Zelenszkij), „akár az utolsó ukránig” (Biden) harcolva, csak a győzelmük növekszik!
Ugyanígy mindkét oldal vesztességét is igazolni lehetne, nemde?
Vagyis, mindegy hogyan végződik, a végeredmény ugyanaz lesz. Tehát akár abba is lehetne hagyni a fegyveres összecsapásokat.
Az, hogy nem így történik, azt jelzi, nem „csak” két ország konfliktusáról van szó. Hogy a konfliktus maga generált, vagy a konfliktus még nem generált eleget valakiknek?
Végig fogjuk nézni.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök