Ökocídiumról beszélünk, amikor egy terület ökoszisztémáit károsítják, pusztítják, vagy épp teljes mértékben megsemmisítik: az aktivisták kezdeményezése pedig e cselekmények büntethetőségét célozza, ám egyelőre megoszlanak a vélemények a büntethetőségről.
Julia Jackson kaliforniai borász már hosszú évek óta tisztában van azzal, hogy milyen fenyegetéseket hordoz magában az éghajlatváltozás: egyre intenzívebb erdőtüzek, hurrikánok, áradások, a tengerszint és a hőmérséklet folyamatos emelkedése.
Számára azonban ezek a gondolatok sajnos kézzelfoghatóak, mivel 2019-ben a Kincade erdőtűz elpusztította otthonát, amikor Sonoma megyében pusztított:
“Mindent elvesztettem, az összes holmimat. Ez pedig mélyen megrázott.”
Jackson az Egyesült Államok kilencedik legnagyobb borászati vállalatának, a Jackson Family Wines-nak második generációs tulajdonosa, s bár a vállalkozás elismert és komoly bevételt is generál, Jacksonnak az egész életét újjá kellett építenie a katasztrófa után.
Úgy határozott, csatlakozik
Jackson és társai a Stop Ecocide elnevezésű szervezettel a múlt hetet New Yorkban töltötték, ahol az ENSZ Közgyűlésén részt vett tisztviselőkkel találkoztak.
Mindemellett tüntetéseket is szerveztek, melyek végül világszerte mintegy 450 helyszínen valósultak meg, s melyek célja az volt, hogy
A tüntetéseken arra szólították fel a választókat, hogy a közelgő félidős amerikai választásokon olyan jelöltekre szavazzanak, akik ellenzik az erdőirtást, valamint korlátozni akarják az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Jackson leszögezte,
nem azt akarják elérni, hogy az egyszerű, munkásosztálybeli autóvezetőket, vagy a repülők gyakori utasait vegyék elő nemzetközi bűncselekmények elkövetésének vádjával, csupán azt akarják elérni, hogy az ökocídium egyfajta gátat szabjon azoknak a kormányzati szintű döntéshozóknak, akiknek programja csak súlyosbítja az éghajlati válságot.
liner – Pesti Hírek