Nem kérdés, hogy léteznek csoportok, hálózatok és hatalmi centrumok, amelyek a háttérben maradva, a társadalmi alrendszerek mély szerkezeteibe épülve, emberfelettinek tűnő szuperhatalommal igyekeznek saját igényeikre és érdekeikhez szabottan befolyást gyakorolni a világban zajló folyamatokra.
Az sem kérdés, hogy teszik ezt, a csak ő általuk birtokolt tudás birtokában, olyan társadalom-technológiai képességekkel, amelyeket kizárólag egy ilyen speciális és egyedülálló státuszból lehet megtenni.
De feneketlen-e ennek a mélyállamnak a mélysége? A háttérhatalom vajon mindenható?
Amikor az ember a körülötte lévő világot megfigyeli, nagyon sok mindenre ráismer: a már megismert működési mechanizmusokat nem csak felismeri, de azokat ki is számítva, azokhoz alkalmazkodva, vagy éppen azokat felhsználva képes arra, hogy életminőségét, boldogulását, vagy akár csak hangulatát javítsa e működések segítségével.
Ám amíg ember és világ lesz, mindig lesznek ismeretlen működések is; vagy ismert működések, de amelyek uralhatatlanok, vagy csak nem hasznosak arra, hogy embernek tetsző módon segítsék az emberi életet.
Az emberi élet, és az embert körülvevő természet, tudományos fejlődés általi részletekbe menő megismeréséhez, valószínűleg az összes emberi élet sem lesz elég. A folyamatos emberi tudásszomj, a miértek mindig és mindenkor történő kutatása, a civilizációba szerveződött emberek által kreált technoevolúció segítségével is, az ember egyik legmeghatározóbb funkciója. E funkciója gyakorlásának csak maga az élet szab gátat; az élet végességével ugyanis a létezés végtelensége áll szemben.
Ebből pedig az is következik, hogy
a meg nem ismerhető rejtélyek és titkok ugyanolyan számban nőnek, mint ahogy az ismereteink bővülnek: megoldásaink örök sikerekként kísérnek, és átadható tudássá lesznek, miközben az ezek nyomában támadó újabb és újabb titkok és rejtélyek örök kihívásként kísértenek – folyamatos frusztrációval fűszerezve a soha teljesen ki nem elégíthető információéhségünket.
Nem is csoda, hogy ezt a lelki ellentmondást az ember hamar feloldotta: s ehhez épp azt hívta segítségül, amitől az ember sajátosan emberi: az absztrakt gondolkodás képességét.
A megmagyarázhatatlan természet, természetfeletti magyarázatot kapott, s Isten (Istenek) metaforikus emberfelettisége ekképp vált az univerzális válasszá a megválaszolhatatlan kérdésekre.
A civilizáció és a technoevolúció előrehaladása korunkra az emberiség történetének legkomplexebb rendszereit, környezeti együtthatóit és hálózatait hozták létre. A tudományosság oly hatásfok-ugrással járt, ami az embert saját emberfelettiségének az ígéretével kezdte kecsegtetni: nagyon egyszerűen az ember számára addig egységesen lehetetlen dolgok, lehetségessé váltak, ahogy az addig megismerhetetlen dolgok mind szélesebb körben váltak az ember számára megismertté, kiismertté.
Korábban nem hitt dolgok váltak valósággá, ahogy a korábban hitt dolgok pedig valótlanságokká… A tudomány lett a mindenható, univerzális isteni magyarázat.
És nem is véletlen, hogy épp ezen új kísérőjelenség lenyűgözősége miatt az ember elengedte azt a biztonsági kötelet, amit még ismeretei hajnalán ösztönös biztonságra törekvéssel azért alkotottt meg, hogy soha ne felejethesse el önmagát. Friedrich Nietzsche híres szállóigévé vált állítása, miszerint Isten halott, erre utal.
Igen, az ember a tudomány varázslatos és végtelen perspektíváit egyszerűen lefordította a világmindenségre azzal, hogy a tudomány igazabb és igazibb, mint Isten, megmagyarázandó immár mindent, bármit, és akármit.
Igen ám, de az emberi közösség maga is egy új világgá szervesült és szaporodott, amely működései és folyamatai megértéséhez az ember szintén a tudományokra támaszkodott, (ld. társadalomtudományok) ám korántsem a természet tudományainak lenyűgöző pontosságával és ellenőrizhetőségével.
A komplex gazdasági-társadalmi folyamatok pedig korunkra épp annyira meghatározzák mindennapjainkat, mint a civilizáció és technika használata előtti kor emberének mindennapjait. Ám a ma emberének e folymatokat illetően is legjobb esetben is csak jósolni lehet, a régtől való az időjárás-előrejelzésekhez hasonlatosan.
Vajon nem természetes-e, Istenét elhagyott emberként a társadalmi folyamatok ismeretlen faktorait vizsgálva feltételezni valamit, ami (egyelőre) nem megismerhető, nem bizonyítható – inkább csak erősen feltételezhető, vagyis hihető?
Vajon nem hasonló, isteni természetfelettiséggel kell-e a ma emberének felruházni ezt az ismeretlent, épp úgy, mint elődei annak idején?
Az ősi idők embere Isten emberfeletti hatalmának tulajdonította az életet, a halált, tüzet, vizet, a napfényt, stb.
A posztmodern idők embere pedig ismeretlen, emberfeletti (vagy éppen ember alatti!) hatalmaknak tulajdonít ezért most globális életet, halált okozó folyamatokat. Az ismeretlent tehát mélyben húzódó, vagy háttérben megbújó hatalom ismeretlen hatalomgyakorlásának tudja be.
A háttér, vagy a mély állam hatalma ezért mindenható abban az értelemben, hogy végtelen pénzzel és hatalomgyakorló hálózatokkal rendelekezik, valamint azokkal a tudásokkal, ismeretekkel és információkkal, amelyek az ember számára, létezésének adott pillanatában ismeretlenek.
A mély állam, a háttér hatalmának emberei az ember számára ismeretlenek. Emberek, de nem látjuk őket. Uralmat gyakorolnak, de nem érhetők tetten ebben. Irányítanak, de nincs rájuk hatásunk.
Hát nem olyan a háttérhatalmiság tézise, mint egy dogamtikus elfogadású Istenség – csak Tízparancsolat, és Krisztus-áldozat és a megváltás ígérete nélkül?
Persze csak azért, mert bizony tetten érhetően, a hitehagyott ember istentelensége, hiszékeny embert teremt, hiedelmekkel, még nem biztos, hogy a háttérhatalom feltételezése Isten suta és földhözragadt pót-absztrakciója.
De az biztos, hogy ha valamikor a háttérhatalom létezése bebizonyosodik, akkor már addigra Isten létezését sem fogják megkérdőjelezni az emberek.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök