Az alábbiakban hat fejezetben, két részben közölve, elméleti-rendszerező keretet adva az elmúlt évek eseményeinek, kísérletet teszek arra, hogy érthetővé váljanak a folyamatok, amelyek egyre több váratlan, s érthetetlen impulzusként árnyékolják be, fejlettségünkbe vetett hitünk okán derűsen várt jövőnk horizontját. A gondolkodó, szellemi elmélyülést kedvelő olvasók figyelmébe ajánlom!
I. A változások: Pandémia, háború; Great Reset és az Új Világrend
Mi volt 2021 koronavírusos, globális járvány sújtotta mérlege? Mi is az, aminek végül is csak ilyen nevet kellett adni: Új Világrend?
Ahhoz képest, hogy egy járványt is lassan túlvészelni látszunk, visszatekintve feltűnő az igen rövid táv alatt vesztesekké és nyertesekké válók kontrasztja.
Annak, ami a szemünk előtt zajlik – Klaus Schwab kifejezésével élve, a „Great Reset” – amit egy globális járványesemény követte, látványháborúval fűszerezett, globális gazdasági válság ernyőz, több fontos olvasata van. Miközben egy évet otthon kuksolt a világ, első pillantásra is feltűnő lett, hogy közben új globális folyamatok zajlanak a gazdaságban, a világpolitikában, s ezzel párhuzamosan pedig a mikrokörnyezeteink is, észrevétlenül alkalmazkodtak, az ugyan újszerű, de ugyanakkor ősi félelmeket előhívó helyzetekhez.
Járványhelyzet, veszélyhelyzet, rendkívüli helyzet, háborús veszélyhelyzet, stb. Véletlenek lettek volna? Vagy szándékosak? Nem ez a fontos.
Hanem az, hogy leginkább váratlanok voltak az elmúlt év eseményei, már legalábbis, ami minket, a „legkisebbeket”, az embereket illet. Ami pedig őket, a „legnagyobbakat”, a transznacionális globális tőkeóriások jellemző döntnök körét illeti, akár véletlen, akár váratlan volt pl. az új koronavírus okozta globális incidens-sorozat, annak „járványkezelése” pedig olyan nyereséggel és versenyelőnnyel ruházta fel őket, olyan rövid idő alatt, amire a történelemben nem volt még se háború, se béke útján semmilyen példa. De hasonló mód hasznosulnak a mostani, hibrid, proxi, stb. háború mentén is.
Qui prodest? = Kinek az érdeke? – tette fel az ókori Róma bölcs embere a kérdést, ha a folyamatok, amelyek igenis nem véletlenek, hanem emberek tudatos döntései okán álltak elő, látszólag semmilyen célt nem szolgálnak, vagy éppen váratlan, indokolatlan eredménnyel járnak.
Hogy a Great Reset /COVID-19/orosz szankciórulett eseménysorozatai a tőkés világuralmi törekvéseknek csak kapóra jöttek, vagy éppen miattuk érkezett-e el most? Majdnem mindegy, tekintettel a hatásra, amit a világra egy ilyen esemény most is éppen gyakorolt. Ugyanígy az Oroszország ölében zajló harccselekmények kitörése, és annak időzítése is érdektelen, mennyire vezérelt vagy akár vezénylett is. És teljesen mindegy minden, annak fényében ugyanis, hogy
jellemzően mindig ugyanazok a tőkés világuralmi törekvések jöttek-jönnek ki nyertesként bármelyik folyamatból. És akkor kik vesztesek? Hát persze, hogy mi vagyunk… Véletlen lenne ez is? Megint?
Effajta gondolatkísérleteknek örök veszélye, hogy az ember túlontúl sok ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen logikai lépcsőn keresztül tud csak vélt, vagy valós összefüggéseket kimutatni a világuralmi szintű kísérletek és az egyes emberek sorsának alakulása között. Ezért ahelyett, hogy a függönyre, és az a mögöttiekre koncentrálnék (ahogy ezt legtipkusabban tettük-tesszük), inkább általános emberi megfigyelésekből, szokásrendszereink átalakulását elemezve elsősorban empirikus következtetések során, a korszellem átlag embereként, a magam személyéből is kiindulva igyekszem néhány fontos felismerést megosztani értő olvasóimmal.
II. Posztmodern mérleg: individuumok vs. globalumok
Alulnézetből a mérleg alapvetően úgy áll, hogy a modern szabad ember ilyen korlátozottságban, várakozón, oltani vágyott státuszba silányítva soha ennyi időt otthon, illetve szigorúan szabályozott keretek közé szorítva mindennapos rutinjait, nem töltött, mint a lezárások és bezárkózások idején. Orvosi javallatra önként vállalt lemondással ellentmondva a civilizációs vívmányunkként tekintett modern, szabad emberi minőségnek.
Majd nem sokkal később, a most dübörgő kereskedelmi, gazdasági, pénzügyi, kulturális zárlatok (antirusszizmus megszületése) öngyilkos hatásegyüttesét tűrni parancsolt állapot demokratikus felhatalmazással már le is korlátozta jövőbeni modernségünket és szabadságunkat.
Akár a járvànyügyi védekezés, de ugyanúgy a össz-szankcionáló védekezés nagy könyvei azonban, mintha csak a mai kor gazdasági válságainak legjobb forgatókönyvei lennének.
Alkalmazottak tömegei vesztették el munkájukat. Az egyéni és kisvállalkozók javarészt végleg csődbe mentek. A megtakarítások elfogytak, a fokozódó adósságnövekmény miatt családok váltak fizetésképtelenné, az egyes államok pedig eltérő helyzeteik ellenére nagyon hasonló kiszolgáltatottságban találták magukat.
Nem így a multinacionális cégek, amelyek nagyobbak, mint valaha. A digitális tech, – és telekommunikációs cégek, energetikai és gyógyászati konglomerátumok, globális szupervagyonkezelők pedig ezek közül is a legnagyobbak, sőt a legmeghatározóbbak lettek.
A gyógyszeróriások is hihetetlen pozíciókat szereztek: állami kibocsátású oltóanyagokról például szó sem esik, azóta – jóllehet több nagyobb, jelentősebb állam is jó százéves hagyománnyal rendelkezik a biológiai hadviselés rémséges tudományában – tehát az ellene való oltás tudományában is. A nemrég önmagukat csődbe ügyletező, világgazdasági válságkeltő bankok most újra virágoznak, miközben az egyes országok egészségügyi rendszerei, állami ellátórendszerei sok helyütt hamar a csőd szélén találták magukat.
A legutóbbi idők képtelenül sűrűsödő, Európán csattanó globális konfliktusok és kihívások miatt pedig például épp a szomszédos Szlovákia készül teljes csődöt jelenteni, mindöössze pár hét energiaválság juttatta ide. A szemünk előtt zajlanak a globális, elképzelhetetlenül felgyorsult folyamatok.
Mintha egy gazdasági klímaváltozást, szélsőséges időjárás-sorozattal élnénk meg.
III. Posztmodern online létezés: fogyasztóból user-fogyasztó, szerzés, használat mértéktelensége
Az ezredfordulós, globális kor fogyasztói, a járványhelyzethez a legújabb technoevolúciós emberi vívmányt a legtermészetesebb módon felhasználva, nemsokára újfajta minőségben találták, találtuk magunkat. Egy évet kellett lezárt, korlátozott, otthonmarasztalt létben eltöltenünk. Ám minden mostani otthonmaradó saját internethálózattal, és a telekommunikáció változatos formáit és tartalmait széleskörűen elérni képesen lehetett otthonába zárva. És lám, a pandémia előtt is, a már eleve is,
hihetetlen mértékű digitális fogyasztásunkat, tulajdonképpen a végsőkig kiterjesztve és maximalizálva bebizonyosodott: az online térben való létezés, az okostelefon és az online számítógép képernyőjén történő megjelenésünk, a mi sajátosan emberi létezésünknek majd minden szociális formáját képes helyettesíteni.
A „home office”, az „online oktatás”, a mindent házhoz szállítás, és mindent digitálisan eljátszás és kommunikálás könnyedén volt képes egy éven át is mindenkit széles e világon otthon marasztalni – a technológiai feltételek nyilvánvaló megléte mellett, természetesen.
Nem is véletlenül! A huszonegyedik század technoevolúciója valami olyat hozott el az emberiség történetében, amire még soha nem volt példa:
soha semmi nem volt olyan jelentős és elterjedt, mint az online eszközhasználat napjainkban.
Még a zavaros kora középkori emberhez sem volt annyira szorosan tapadó, elválaszthatatlan tárgy például a kard, mint a mai embernél a kompjúter, illetve az okostelefon. Talán csak a zsidó „kabbala”, vagy az észak-amerikai indián törzseknél ismert „orvosságos zacskó” lehetett ilyen erős és tipikus egyéni fétistárgy, mint az okoseszköz, és a rajta keresztül kommunikált techno-misztérium, a user, vagyis felhasználó (profil).
Ám funkciójában biztosan minden korábbi fanatizmust megelőz az új, digitális user-szolgaság, és az azt fenntartó technológia szolgálata, finanszírozása. Hiszen
a közösségi platformok, felületek userei cserébe olyan alapvető, csakis jellemzően emberi funkciók helyettesítését nyerik a digitális térben, mint az észlelés, feldolgozás, absztrakció, asszociáció, memória, kommunikáció, kogníció és emóciós üzenetek, az algoritmusok fejlődése folytán pedig mára már az emberi szociális mintázatokat is lemásolva, még a szociális (közösségi) emberi funkciókat is képes átvenni…
De mit is jelent közelebbről, ez a digitalizált, user-szolgamód történő létezésünk ilyen hirtelen, ám mégis ennyire konform térnyerése? A legjobban az ún. „safe space” – jelenség mentén lehet talán a humán lét online-osodó tendenciáját a legjobban megragadni. A dolog lényege, hogy
a user, vagyis az átlag felhasználó, már nemcsak (el)fogyasztja világát, mint a huszadik századi ember, embertelen mértékben, hanem ezen túl használja kiterjesztett digitális valóját is, sokszor ennek alárendelve saját, meglévő, már eleve mértéktelen fogyasztását is.
Mert mit is csinálunk naphosszat, vagy éjt nappallá téve user-beállításainkkal?
Saját ideális képmásunk, tükörképünk alkotjuk meg egy végtelenmód állítható délibáb-alkalmazásrengetegben. „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…”, kérdezzük mindennap tükröződő képernyőnket, amikor megnyitjuk alkalmazásainkat, vagyis belépünk a magunk építette virtuális dimenzióinkba.
Az ember mindig igyekezett többnek, jobbnak, ügyesebbnek stb. lenni, vagy legalábbis látszani, s ezt az emberi minőségünk, amely nem sokban különbözi evolúciós tekintetben a pávatánctól, virtuális korlátlansággal ruháztuk fel.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök