Ukrajna szerencsétlenségére két gazdasági térség között fekszik, ennek következtében mind az orosz mind az amerikai érdeklődés középpontjába került, de az amerikaiak hatékonyabb propagandát fejtettek ki az elmúlt évtizedben.
Minden újságolvasó, hírportálokat követő számára egyértelmű, hogy az ukrán-orosz konfliktusnak egyetlen haszonélvezője van, és ez az Amerikai Egyesült Államok. Mindenki más csak szenved, az ukránok, az oroszok vérrel és verítékkel, az Európai Unió pedig egekbe szökő energiaárakkal. De ha ez így van, és a véres események hátterében valóban az Egyesült Államok áskálódása és manipulációja áll, mert tények ezt mutatják, akkor milyen célból döntöttek úgy, hogy Oroszország érzékeny testrészén beavatkozást hajtanak végre?
„Az amerikai globális érdekek több okból is célszerűnek látták Ukrajna életébe beavatkozni”
Az egyik a putyini rendszernek, és magának Putyinnak a megdöntése belső elégedetlenség szításával, amire nem sok esély mutatkozik, mert az orosz nép egységet mutat.
Itt bizonyosan elszámolták magukat az amerikaiak.
Mint Joe Biden március végén megjegyezte: „Az Isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon!” Az Orosz Föderáció elnöke valóban igen kellemetlen, mivel ő volt az, aki börtönbe zárta, és száműzte azokat az oligarchákat, akik Oroszország kifosztásában egyezségre jutottak. De Putyin volt az is, aki jól szervezett, gazdaságilag erősödő államot hozott létre az 1990-es szétesés után. Mint a Consortium News szerzője, Joe Lauria figyelmeztet, Biden Brüsszelben is megerősítette állítását, és ehhez még hozzátette,
„az Oroszország elleni amerikai szankciók célja soha nem az volt, hogy megakadályozzák Ukrajna megszállását, hanem hogy megbüntessék Oroszországot, és rávegyék a népét, hogy fellázadjon Putyin ellen”
A cikkből az is kiderül, hogy az amerikaiak megakadályozhatták volna a háborút, de szándékosan nem tettek semmit. Ahogy George Beebe, a CIA volt Oroszország-elemzési igazgatója fogalmazott:
„A választás, amellyel Ukrajnában szembesültünk – és itt szándékosan múlt időt használok – az volt, hogy Oroszország a tárgyalóasztalnál, vagy a csatatéren vétózza meg a NATO ukrajnai szerepvállalását.” De végül „mi úgy döntöttünk, hogy a vétó a harctéren történjen, remélve, hogy Putyin vagy visszafogja magát, vagy a katonai művelet kudarcot vall.”
„Ezt úgy is értelmezhetjük, és valószínűleg ez az értelmezés áll közelebb a valósághoz, hogy a washingtoniak mindenképpen háborút akartak provokálni, amelynek révén beindíthatják az oroszellenes propagandát, és a szankciókat a végletekig fokozhatják”
Beebe utóbbi mondatának az a része, hogy ,,vagy visszafogja magát, vagy a katonai művelet kudarcot vall” – önmagában értelmezhetetlen. Mi az, hogy Putyin visszafogja magát, vagy az orosz katonai művelet kudarcot vall? Hiszen akkor nincs konfliktus, és nincs esély megbuktatni a putyini államkoncepciót?
Azt is látnunk kell, hogy
itt sokkal nagyobb tervek húzódtak meg a washingtoni héják fejében, mint egy kormányváltás Moszkvában. Egész pontosan arról van szó, hogy Oroszországot leválasszák Európáról, amit onnantól kezdve majd az Egyesült Államok fog ellátni palagázzal.
Igaz, sokkal drágábban, mint amibe az orosz gáz került, de hát ez Bident, és a washingtoni héjákat nem érdekli. Nagyobb baj, hogy az EU bürokratáit sem.
„Oroszország leválasztása az európai energiapiacról nem olyan egyszerű művelet, mint mondjuk Irak, egy jelentős, de nem elég nagy ország lerohanása”
Ehhez sokkal komolyabb hatalmi és pénzügyi koncentrációra volt szükség, mint egy katonai hadműveletre.
Az amerikai globális körök terveiben az 1990-es évektől a közel-kelet és a közép-ázsiai térség játszotta a főszerepet. Ezt a térséget igyekeztek bebiztosítani maguknak az ásványkincsek, elsősorban az olaj miatt. Irak és Afganisztán megszállása a 9/11 után szinte automatikusan megtörtént, viszont ami utána következett, a térség pacifikálása már problémákba ütközött, és
végül be kellett látni, hogy az amerikai „demokrácia export” nem sikerült.
A mélyen vallásos arab és afgán társadalomról lepattantak a demokratikus „ értékek”. Sokkal rosszabbul alakultak a dolgok, mint Vietnamban, ahol a déli területen legalább elfogadták a nyugati életforma kellékeit. De nem így a Közel-Keleten, ahol az öngyilkos merényletek szinte ellehetetlenítették a mindennapi életet! Már pedig ez hosszú távon azt jelentette Amerika számára, hogy előbb-utóbb föl kellett adniuk a térséget. Ha jól gondoljuk, ez a fölismerés valamikor a 2010-es évek táján következhetett be.
„Mindehhez azt is látnunk kell, hogy az Egyesült Államok befolyási politikája erősen visszaesett az utóbbi évtizedekben”

Afrikában labdádba sem tudtak rúgni az erősödő kínai befolyás, és a még mindig jelenlévő francia érdekek miatt, így maradt a közép-amerikai térség, ami viszont nem eléggé fizetőképes, és ásványkincsei egyre nehezebben hozzáférhetőek (Venezuela).
Az Egyesült Államoknak tehát egy olyan régióra, olyan fizetőképes piacra volt szüksége, ahol még érvényesíteni tudta befolyását, „világelsőségét”, és ahol volt remény a sikeres „demokrácia exportra”.
Ez a régió Európa volt, ahol nem kellett tartani az Egyesült Államok elleni lázadásoktól vagy terrorista akcióktól, és ahol a széles politikai elit jelentős része amúgyis tagja a Soros-hálózatnak. Nem kevésbé a fősodratú média újságírói, akik szintén az amerikai, globális elit fizetett alkalmazottai.
„Az Európai Unió tehát tökéletes terep volt arra, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag teljesen maga alá gyűrje, csakhogy volt egy nagy probléma, a megfizethető orosz energia-függőség. Az amerikai stratégák legfőbb célja ennek a függésnek az elvágása volt. Ehhez viszont Ukrajnára volt szükség, ahol sikeresen lehetett a demokrácia exportot beindítani, mert az ukránokban nagy várakozás volt a nyugattal kapcsolatban”
Itt jön a képbe Victoria Nuland, az amerikai külügyér, aki egy 2013. december 13-i üzleti előadásán elismerte,
az Egyesült Államok 5 milliárd dollárt költött arra, hogy Ukrajnában ,,előmozdítsák” a demokráciát. (A kijevi Majdanon 2013. november 21-én kezdődtek a tüntetések.)
Nuland arról is elhíresült, hogy egy alkalommal kicsúszott a száján, „Bassza meg az EU”, mivel az EU vezetése vonakodott bevezetni a szankciókat Oroszország ellen. Jellemző, hogy amikor Nuland brit tisztviselőkkel 2013 végén Ukrajnába utazott, akkor a tüntetések egyre durvábbak lettek. A tüntetők házakat gyújtottak fel, egyre több lett a halott stb.
A feszültséget az is fokozta Ukrajna szerte, hogy az ideiglenesen megválasztott Olekszandr Turcsinov első törvényjavaslatával az összes kisebbségi nyelv használatát korlátozta. Ezt ugyan visszavonták, viszont délkeleten és főleg a Krím-félszigeten akkora felháborodást keltett, hogy referendumot írtak ki a kiválásról, amelyet nagy többséggel megszavaztak, és így puskalövés nélkül csatlakoztak az Orosz Föderációhoz. Viszont a Donyec-medencében állandósultak a harcok.

Victoria Nuland több fontos pozíciót betöltött az amerikai külügyminisztérium alkalmazottjaként, így például a 2013-2014-es ukrán válság idején EU-ügyekkel foglalkozó külügyi államtitkár volt. Nuland 2014-ben így nyilatkozott:
„Fenn kell tartanunk az Ukrajnával szembeni szolidaritást, és a transzatlanti térség egységét. A szankciók beiktatása nem könnyű, egyes tagállamok ezért nagy árat fizetnek. Tisztában vagyunk ezzel”
Az amerikai külügy tehát elvárta az Európai Unió tagállamaitól, hogy az okozott gazdasági katasztrófa ellenére is tartsák magukat a szankciókhoz.
Az amerikaiak elérték, hogy Ukrajnában a válság eszkalálódott, és egyre mélyebben szétterjedt. A kiváló természeti adottságokkal, mezőgazdasággal, komoly gépiparral rendelkező Ukrajna gazdasága a 2014-es szinthez képest is romlani kezdett, akárcsak a hadseregük, amely a Donyeck- és Luhanszk megyei polgárháborút sem tudta lezárni. A hadsereget ekkor tulajdonképpen újra kellett szervezni, és bár ömlött a fegyverzet nyugatról, még így is nagyon messze voltak az orosz hadsereg színvonalától, amelyet az utóbbi húsz évben folyamatosan fejlesztettek.
„De a lényeg, hogy a rosszul működő Ukrajna nagyon alkalmas volt egy kívülről jövő beavatkozásra, és megosztottsága „kiszolgáltatottá tette a nagyhatalmak elképzeléseinek”.1
Ukrajna 1991-ben még 52 milliós népességének elvándorlása megállíthatatlan volt, a szociális viszonyok alig javultak, a korrupció a legnagyobb volt Európában, és valószínű, hogy a lakosság nyugati része ezeket a negatív tényezőket a szoros orosz kapcsolatokban látta, ezért is akartak az EU-hoz tartozni, holott ilyen közvetlen megfeleltetés túlzásnak tűnik.
A fiatal ukrán államnak vélhetően saját önszerveződési problémáival lehetett összefüggésben a rendkívül gyenge államirányítás, amit a globális körök ki tudtak használni önös céljaikra.
Moszkva számára Ukrajna történelmileg nagyon fontos partner, de a fegyver- és űrtechnikai eszközök kapcsán folytatott üzletek miatt is, ezért figyelte féltékenyen az amerikaiak közeledését. Azonban, mint Németh írja,
„az amerikai befolyásszerzés sokkal eredményesebb volt az oroszokénál, mert az Egyesült Államok stratégiája a teljes ukrán népességet célozta meg, míg a másik fél inkább az oligarchákkal kívánt jó kapcsolatokat kiépíteni. Az amerikaiak régóta dolgoztak azon, hogy saját kultúrájukat, életformájukat népszerűsítsék az ukrán lakosság körében, és elsősorban a fiatalok soraiban”2
Ennek ellenére az amerikai jelenléttel, és az államügyekbe való beavatkozással együtt sem látszódott, hogy Ukrajna a fejlődés útjára lépett volna, hiszen az országot az IMF hitelek óvták meg az államcsődtől. És a leszállított fegyvereket sem ingyen kapták.
Ilyen kiszolgáltatott, eladósodott helyzetbe az orosz befolyás idején sem került Ukrajna. És erre jött még a háborús pusztítás, de ez a Biden-adminisztrációt legkevésbé sem érdekli, hiszen a nagy célt elérték, az európai energia piacot megszerezték.
1,2 Németh Gyula: Ukrajna biztonságpolitikai helyzete a Majdan téri események tükrében. Doktori (PhD) értekezés. Budapest, 2020.
Pap Krisztián
moszvatér – Pesti Hírek