Mi és miért történik így Ukrajnában? Ha túl sok érthetetlen, meglepő, indokolatlan dolog történik, el kell engedni az információs narratívákat, és egyet hátra lépve kell megkeresni, meglátni – az így már – nagyon is egyszerű rendező elvet. A miértekre így kapott válaszok aztán egyszersmind, az összes többi kérdést is megválaszolják.
A HULLA-KULISSZA MINDÖSSZE EGY SAJÁTOSAN POSZTMODERN JELENTÉSSŰRÍTŐ SZÓKAPCSOLAT, NEM CÉLJA AZ ÁLDOZATOKKAL SZEMBENI DEPRIMÁCIÓS BARBARIZMUS, SZÓALKOTÁSOM EGY „REDUCTIO AD ABSURDUM”, VAGYIS AZ ESEMÉNYEK VALÓDI, FUNKCIONÁLIS, A VÉGLETEKIG VALÓ LEEGYSZERŰSÍTÉSE.
Az orosz-ukrán háború valójában háború ugyan, ám egyszersmind valóban inkább helyesebb „különleges katonai műveletnek” nevezni. Miért? Mert a végrehajtó orosz vezetés sem véletlenül nevezi így, és ennek a világon semmi köze nincs holmi orosz belföldi állapotokhoz.
Ukrajnában háború dúl. Fegyverekkel, fegyverrendszerekkel, fegyveres hadseregek vívják. A vele járó pusztítás is háborús: megszámlálhatatlanul sok katonai és civil áldozattal, és felmérhetetlen mértékű pusztítással. Vannak támadó és védekező seregek; frontvonalak és utánpótlási vonalak; megszállások és felszabadítások váltakozása kíséri a területszerzési, stratégiai hadmozgásokat.
Ám ezek ellenére mégsem háború az, amit kilenc hónapja látunk Ukrajnában. A háborúnak ugyanis jól látható célja van, amihez jól látható, megfelelő erősségű hadi kapacitást és képességet rendelnek. A mindenkori háborút elindító fél ennek a magabiztos hadászati-harcászati előnynek birtokában kezdi meg mindig a háborút – a manapság közkeletűvé lett, „agresszor” jelző is ezért épp a támadó elvárt agresszívitása miatt, nagyon is helyénvaló.
Az „orosz agresszió”. Putyin, a „háborús agresszor” – halljuk nap, mint nap.
De milyen is ez az agresszió? Ilyen lenne az, amikor az orosz hadigépezet agresszívan lép fel? Ilyen az oroszok agresszív hadbalépése? Ez az orosz katonai agresszió? Ennyi? Túl kevés, túl későn…?
Mégis, miféle katonai agresszó az, amit túl kicsi támadólétszámmal akar valaki elkövetni?
Miféle agresszió az, amit túl régi, túl gyenge és túl elavult eszközökkel kíván valaki, ráadásul villámháborús módra elkövetni?
Milyen agresszió az, amit félbehagynak, feladnak, hátra (is) hagynak, és amiből vissza-, meg ide-oda vonulnak?
Mennyire agresszív az a támadás, amely soha nem látott módon igyekszik embert és anyagi javakat a legkevésbé elpusztítani?
Agresszió-e az, ami a terror és destrukció helyett erősíti és feltüzeli az ellenséges erőket?
És lehet-e agressziónak tekinteni azt, amit totális, nácivadász-nácítlanító missziós hadjáratnak hirdetnek, hogy aztán két megyéből is, horogkeresztes foglyokat csak úgy, továbbnáculni visszacseréljenek…?
Hát afféle, műveleti fajtájú, ami nem is annyira agresszív, mit inkább asszertív.
Egy valódi orosz háborús agresszió egy ilyen szituációban teljesen más lenne, lássuk be! Ellenben, ha hiszünk az oroszoknak (és a saját szemünknek) akkor
mi most egy asszertív, egy ténylegesen különleges katonai műveletnek nevezendő, zseniális, operatív végrehajtásnak vagyunk valójában a szemtanúi.
Ami nem területet akar szerezni, nem konkrét minimum és maximum céllal hatolt be Ukrajna területére. Nem is haszonszerző, vagy erőforrásokat kereső ez az expanzió. Valójában egy olyan orosz katonai műveletnek vagyunk a szemtanúi, amit nemigen láthattunk még ekkora volumenű megvalósításban.
Mert e katonai műveletek különlegessége speciálisan épp abban rejlik, hogy nem hagyományos céllal, de hagyományos háborúk módjára zajlik.
Egyetlen, és mindennél fontosabb funkciója pedig a harcállapot intenzív, de mégsem döntő eredményességű fenntartása.
Az intenzitás fontos, hogy lekösse az ukrajnai, egyébként meglepő hatékonysággal megszervezett erőket és a mögöttes nemzetközi háttértámogatást nyújtó országokat. Az intenzitás a felelős azért is, hogy nemzetközi hírfogyasztók milliárdjainak a figyelmét lekösse, érdeklődését fenntartsa, érzelmeit pedig szubjektíve korbácsolja.
Mert az ukrajnai háborúzás valóban egy proxi (hibrid) háború, ám nemcsak hadi-harci értelemben, hanem azért is, mert fő célja az, hogy elfedje azokat a valódi eseményeket, amelyeknek csupán proxija és színpadi kulisszája!
Az állításom a következő: az orosz különleges katonai műveletnek titulált háború Ukrajnában nemcsak, hogy nem háború, hanem
csak kulisszaként használt eszköz a háborúzás, és drámai méretei, veszteségei ellenére csupán a jéghegy csúcsa – tekintettel arra, hogy közben globális szinten feszülnek, iszonyú erőhatásokkal egymásnak szuperhatalmak, világerők és multinacionális entitások.
Méghozzá olyan agresszivitással, ami még egy tengerfenéki milliárdos nemzetközi energiavezetéket is felrobbant, mindenki orra előtt és a tettes kilétéről mindenki által tudottan. És elhallgatottan.
Ha agresszort keresünk, elég csak az USÁ-t és nyugati szövetségeseit látni, ahogy az új világrendet diktálni, szankciózni akarják, maguk előnyét biztosítandó egyeseket kirekesztve, és másokat pedig irracionális függőségbe taszítani igyekezvén.
Nap, mint nap történnek olyanok a nemzetközi térben, amelyek egyébként sosem fordulhatnának elő – jellemzően azzal a közös eredővel, hogy minden ilyen történés az USA ellen hat, az USA globális szupremáciáját gyengíti, az USA transznacionális virtuskodásait pedig mind jobban elerőtlenítve. A világnak olyan részei fogtak össze, akik eddig még soha, ha nem is az USÁ-val ellenségesen, de mindenképpen az USA ellenében.
Az USÁ-nak olyan szövetségesei mondanak sorban nemet az USA követeléseire és utasításaira, akik korábban sosem tehették volna: amikor pedig mégis, azt az USA által a hidegháború kezdete óta indított, számtalan helyi háború bizonyítja, hogy miért nem kellett volna.
Az usás-nyugati monopólusos geopolitika egyeduralma véget ért. Vége a dollármonopóliumnak. Vége a G7 – G20 világgazdasági elsőségének. Véget ért az USA által irányított globális szabadkereskedelem időszaka.
Nem véletlen, hogy az USA ezért, ugyanúgy proxi stagnálásban tartja az ukrajnai harctéri eseményeket, mint Oroszország!
A tényleges, döntő harc nem Ukrajnában folyik. Nem fegyver és nem katonatömeg kell hozzá. De pénz, az igen. Messze sokkal több pénz, mint amibe akár a legdrágább, leghosszabb háború kerülne.
A valódi hadszíntér: a globális gazdaság, kereskedelem és monetáris hálózatok. A valódi háború: az új világrendért zajló világháború. A valódi háborúzó felek pedig: Az USA, EU és jórészt a NATO által tömörített Nyugat és a többi ország, most látványos vállalású, orosz vezérléssel erősített új szövetségi rendszerei.
A G betűs szövetségek, az ENSZ, a Világbank és Világgazdasági Fórumok globális kizárólagossága helyébe, szintjére pedig olyan szerveződések nőnek fel, mint az Eurázsiai Gazdasági Unió, vagy a BRICS, ahol most lám, történelmi, orosz-kínai-indiai trilaterális együttműködés jön létre, holott e három országból bármely kettő mindig is szembe állt a harmadikkal…
És nem is meglepő, hogy
míg a feltörekvők, élükön az oroszokkal e nagy háborút az építés és teremtés fegyvereivel is vívják, addig az USA pedig csak a jól bevált tömegpusztító szuperfegyver-rendszerekkel, most minden erejével rombolni, megsemmisíteni igyekszik, nemcsak az ellenséges tábort, de például saját szövetségeseit, mindenekelőtt Európát is végzetes csapásméréssel akarva legyengíteni.
Vegyük észre, hogy ez az „„orosz-ukrán” „háború”” minden korábbi háborúnál, válságnál, népvándorlásnál és járványnál sokkal nagyobb hatású események előidézője!
Íme, a Great Reset, amiről azért írnak könyvet, hogy amíg olvassuk, hogy a „Great „hűha!” Reset” hogyan is fog megtörténni, közben már meg is történjen. A globalomonetáris elit pedig, a természetéből és működéséből fakadó, végtelen cinizmussal még fel is háborít minket olyan prognózisokkal, hogy „Nem lesz semmid és boldog leszel”
(Ez egyébként szerintem tudatosan Krisztus tanításának az egyik legundorítobb kigúnyolása).
Pedig a Great Reset már meg is történt.
Csak éppen nem a terveik szerint!
Ugye láttuk, ahogy Putyin tulajdonképpen kihajítja a globalogőgős pénzuralmiság egyes számú emberét, Klaus Schwabot, a nagy reszetelős könyvével együtt? Ugye hallottuk, mit válaszolt az új orosz birodalomépítő Schwab Fórum-ajánlatára?
„Köszönjük, örömmel vesszük. Nekünk is vannak fórumaink, azok is jók” – Bizony, Putyin elnöknek sem kell a szomszédba menni, a magas irónia stíluseszközéből jót s jól válogatni.
Ezeknek a fórumoknak a mind eredményesebb együttműködése, és az ukrajnai kulissza-háborúzás finomhangolt abszurditású fenntartása – ezek a bizonyítékai annak, hogy
lehet ugyan „Great” ez a hülye, ránk rakott „Reset”, de biztos, hogy nem úgy „Great”, és nem olyan „Reset”, mint ahogy azt megtervezte az, akinek egy világ rajzolt f*szfejet.
Jónás Levente, a Pesti Hírnök