Ukrajna EU-csatlakozásáról szólva mondta a miniszterelnök a minap a magyar országgyűlésben, hogy abszurd, komolytalan és nevetséges. Amellett, hogy e három jelző messze igazabb, az Ukrajna uniós integrációja felkészülési folyamatának kierőszakolására, mint bármelyik csatlakozási feltételnek való megfelelés valóságtartalma Ukrajna tekintetében, mélyebb igazságtartalom is fellelhető e hármas jelzőben.
Abszurd.
Az abszolút abszurd kort élőkként lassan már semmin sem lepődünk meg.
A politikában, a kultúrában, a gazdasági-kereskedelmi-termelési túlterpeszkedésünket illetően naponta záporoznak az abszurditás körébe sorolható jelenségek.
Az Európai Unió – néhány szélsőliberális amerikai magánegyetem szociológiai tanszékével vetélkedve – ennek a zászlóshajója, elég ha ideidézzük az Európai Parlament határozatát, amely kimondja: férfiak is szülhetnek. Ez önmagában abszurd, ahogy pl. ebből fakadóan abszurd, de logikus következmény lehet az, hogy át kéne sorolnunk Arnold Schwarzennegger kitűnő vígjátékát, a Juniort a tudományos dokumentumfilmek/megtörtént események/dokureality műfajok közé.
Ahogy most Ukrajnát kéne átsorolni a „tagjelölti” EU-s státuszba. És támogatni az abszurditást, csak azért, mert teszem azt, parlamentereik átírtak egy törvényt, ami csak szentesítette a korábbi őshonos magyarokat sanyargató gyakorlatot.
Abszurd lenne. Hiszen Ukrajna államiságának sovány időfonala, történelme és az önállóság valamint az „ukrán” identitás országhagyatéka is, abszurd.
Elsőként Ukrajna a világháborúk viharaiban próbálkozott önállósággal, a szovjetségből kiszakítva a német expanzió által, a leszorosabb nácibarát kollaboráns végrehajtó szerepe mellett. Ez a tömeggyilkos, népirtó terrorhadjáratra kapható banderizmus ma kiemelt, ünnepelt időszaknak számít, hagyományteremtő megynilvánulásokkal, és köztéri elnevezésekkel is, az állam által kiemelten támogatott.
Másodjára a régi-új, szovjet kommunista diktatúra közigazgatási részeként létezhetett.
Szocialista tagköztársaságként tehát mondhatni, Ukrajna volt már uniós ország, a Szovjetunió részeként.
Ilyen értelemben a szolgai vezetői hozzáállás Ukrajnában a legtermészetesebb, és nyilván az egyedüli mintává lett akkor, amikor a birodalmi diktatúra megbukott, a Szovjetunió és a szovjet blokk szétesett, magára hagyva tagköztársaságaival együtt, Ukrajna néven őket.
Az így nem önerőből önállósodó, történetileg elválaszthatatlanul a mindenkori Oroszországhoz tartozó új szuverenitás, a gyakorlatban pillanatokon belül a létező legkomolyabb, rendszerszintű korrupciót szülte meg.
A szabadság ebben nyilvánult meg, és ehhez az ordas eszmék szabad burjánoztatása szolgált fedezetül, a harmadik világbeli puccs-államok szintjén lavírozó kormányok alatt.
Náci örökség, kommunista tapasztalat, korrupciós gyakorlat. Ez Ukrajna múltja, saját jogon. Ez Ukrajna jelenének gyökere.
Amely jelenben Ukrajna nem önálló ország, nem szuverén, nincs rögzített határa, sem szövetségi rendszere. Nincs gazdasága, nemzeti vagyonának maradékát is kiárusítva és férfilakossága legjavának híján adósságspirálba került.
Amely jelenben jogbiztonság, közbiztonság, létbiztonság, üzleti biztonság egyaránt garantálhatatlan.
Amely jelenben emberi, kisebbségi jogok, sajtó,- és vallászabadság deklaráltan sem létezik. Az ellenzék be van tiltva, sajtóstul.
Csak egy diktatórikus dollárkormány meg a színész-elnöke van, Kijev és Washington között lebegve.
Az ukrán országtorzó most egy széleskörű, nemzetközi kommunikációs kampány romjain hever kivéreztetve, vagyona és emberei vesztetten, bizonytalanná vált dollárinfúzióra kötve várja, várhatja a remélt eurós infúziót.
Abszurd.
A fentiekre jó példa, ahogy pár éve az ukrán hordák, a politikai különbségek feloldásának eszközéül a más származású és politikai alapállású (értsd: ukrajnai orosz) embereket épületbe zártan élve elégettek, méghozzá élőben közvetítve a tévéjük által.
Vagy, hogy 2023-ban törvényben titltják meg, a kisebbségi státuszukban megbélyegzett állampolgáraiknak saját nyelvük magánhasználatát is.
Az, hogy ezt most visszamódosították, s erre mutogatva kölcsönöznek európai státuszköntöst – komolytalan.
Az, hogy az Unió bárminemű csarlakozásról tárgyal egy összeomlás szélén álló, teljes mértékben önállóságát vesztetten vergődő, részben katonailag megszállt, véres honvédő háborús frontok szorításában fuldokló országgal, tényleg komolytalan.
Őszintén szólva, nem sok minden vehető komolyan abból, amit az orosz katonai beavatkozás kezdete óta a Zelenszkij adminisztráció mond, tesz vagy előre jelez.
Az ezzel kapcsolatos, valaha mértékadó, komoly nyugati mainstream sajtó ezzel kapcsolatos infóözöne is ugyanígy komolytalannak bizonyult, lásd a brit titkosszolgálati kommunikáció egyenértékűvé lett a „brit tudósok…” – kezdetű hírekkel.
Abszurd, és komolytalan:
abszurd nem figyelembe venni azt, ahogy Ukrajna országként való szocializációja, mennyire nem felel meg az európai emberi, közösségi, és állami szintű feltételeknek, és komolytalan ennek a valósághamisító hozzáállásnak a napi nemzetközi politikai kommunikatív gyakorlata.
És sajnos nevetséges. A nevetés persze ebben nem önfeledt, korántsem vidám. Az abszurd és komolytalan fejlemények nem kinevetni valók, inkább a kínos, zavart és meglepődött reakciónkat indokolják…
Mert csak udvarias nevetéssel illene reagálni arra az abszurd helyzetre, amit most komolytalanul forszíroznak, komolyan azt mutatva:
ezek a forszírozó európai tisztségviselők valóságosan és tényszerűen az európaiak és Európa ellenében dolgoznak.
Az igazság az, hogy valódi, komoly, és egyáltalán nem vicces viszont a háttérben szőtt, nemzetközi korrupciós hálózat, ami az amerikai és európai adófizetők pénzét korlátlanul, ellenőrzés nélkül költi el, mindössze egy „Ukrajna” címkével.
A jelek szerint pedig Ukrajna egyre inkább csak a nyugati bankok adósságkönyveiben, a fent említett címkén fog létezni, és nem az önálló országok lajstromában.
Egy párhuzamos valóságban egyébként még ezt az Ukrajnát is fel lehetne venni az Európai Unióba: mondjuk, miután a V4-ek tárgyalássorozatának eredményeképpen Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország egyszerre csatlakozna. Persze, ott Amerika sem így usáskodna…
De vajon ez egy abszurd, komolytalan és nevetséges felvetés?
Jónás Levente, a Pesti Hírnök