Nem kérdés, hogy léteznek csoportok, hálózatok és hatalmi centrumok, amelyek a háttérben maradva, a társadalmi alrendszerek mély szerkezeteibe épülve, emberfelettinek tűnő szuperhatalommal igyekeznek saját igényeikre és érdekeikhez szabottan befolyást gyakorolni a világban zajló folyamatokra. Az...
Igen, ezt mondta. Nem szó szerint, és nem is indulatból mondta, hanem sokkal durvábban. A magyargyűlölő kontextus legsúlyosabbikát kommunikálva, egy hirhedt nemzetközi szabadúszó ukrán hírharangnak szolgamód nyilatkozva, ekképp: „A kárpátaljai magyaroknak Ukrajna a hazájuk. Az...
„A hazugság hamarabb körbeér, mielőtt az igazság észbekapna” – legyen ez a mottója néhány, nem meggondolt, ám fontos gondolatnak és közlésért kiáltó megállapításnak, amelyek hiányában, akaratlanul is, egy sátáni ősbűn elkövetésében vennénk részt tudatlanságunk nyomán....
Az Európai Unió, miután sorra felvette a posztkommunista államokat, méghozzá közös akarattal és immár majdnem a teljes európai kontinensre is kiterjedt, valahogy mintha megtorpanni látszott volna. A korábbi hidegháború alatt megálmodott gazdasági közösség – a...
Nevezzük meg talán így, egymás közt azt a csalódást, amit végső soron a mai, uniós Európához tartozás felett vagyunk kénytelenek érezni. Már megint a régi nóta: mehetünk, tarthatunk, tehetünk téteket a Nyugatra, ahogy tettük ezt...
A posztmodern egy gyűjtőkifejezés azon jelenségek együttesére, amelyek napjainkban történnek. Mivel múltunk egyezményesen korszakokra van osztva, szükségszerűen jelenünket is valamilyen utólag jól meghatározható korszakként próbáljuk értékelni, szemlélni és elfogadni: így magunkat, történéseinket manapság szokásos „posztmodern”-ként...
A megdöbbentő prágai esemény apropóján, az alábbiakat mindenképpen érdemes újra végiggondolni! (Az írás első megjelenése közel egy évvel ezelőtt volt, az újraközlését pedig a sajnálatos aktualitás indokolja.) Nemrég napvilágot látott, hogy az Egyesült Államokban csak...
Az A tévé megszállása című könyv néhány napon belül jelenik meg. Mező Gábor írta. Ő az a kutató újságíró, aki Borvendég Zsuzsanna kutató-történésszel hiánypótló munkát végez a kommunista diktatúra, rejtett hálózati működését feltárva. Megdöbbentő részletességgel...
„Már arra sem vagyok kíváncsi, minek örülhet az ember, ha magyar…” Sajátosan zseniális részlet ez is, ahogy minden Latinovits Zoltántól, e figyelemre méltó nemzetkritikus eszemefuttatás, amelyben a magyar Pantheón nagy költőit hívja segítségül a magyar...
Mintha Henry Kissingerrel együtt meghalt volna valaminek egy darabja is. Valaminek, amit sokáig egyformán első számú világhatalomnak ismertünk: az Egyesült Államoknak. Annyi bizonyos: a most zajló folyamatok valóban a kissingeri világrend végét jelenthetik, amely ha...